Ezt olvasta már?


Pécsi borkedvelők, irány Palkonya!

Pünkösdi Nyitott Pincék, a Villányi borvidék gasztrofalujában - nem csak pécsieknek!

Palkonya, mely Európa kulturális faluja volt 2007-ben, nem csak a kultúra, de a gasztronómia kedvelőinek is kedvez. A Villányi borvidék szívében található település idei legnagyobb rendezvényére készül, immáron 23. alkalommal rendezik meg a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincéket. - Pécsi Napilap -

A kis baranyai falutól már megszokhattuk, hogy egész évben változatos programokat kínál, így pezsdítve fel az 53 présházból álló pincesorát, mely országos műemléki védettséget élvez. Alig, hogy véget ért a HúSVÉT+SWEET tavaszi gasztro-piknik, a Borzsongás és a Palkonyai Dűlőfutás, már érkezik is a XXIII. Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék, mely 2 napon át várja a borkedvelőket.

Június 3.-án szombaton exkluzív kóstolóra invitálnak mindenkit, a családi pincék, míg vasárnap több ezer fős forgatagra számíthatnak a villányi borok szerelmesei. A rendezvényt minden év pünkösd vasárnapján tartják meg, egészen 1994 óta, amikor is először a falukép védelmi nap keretében nyitottak ki a pincék. Az idei évben a gasztronómiai kínálat igen színes lesz, hiszen a minőségi palkonyai borok mellé, hagyományos és streat food ételekkel is készülnek a szervezők.

A tavalyi évhez hasonlóan, Palkonya Plusz néven június 3.-án szombaton is kinyitnak a pincék, amikor is a palkonyai borok legjava kerül bemutatásra, a családi pincék és borászaik által. A Palkonyai Pincesoron megvásárolható kóstoló pohár, illetve 7 Palkonya Plusz kóstolójegy 4500 forintért vásárolható és 7 pince magas minőségű vörösboraira váltható be.

Pünkösd vasárnap, több tucat programmal készülnek a településen. A gyerekeket Tamás Éva játéktára és kézműves foglalkozás várja, a borkedvelőket pedig a Band Of StreetS, a Bartók Béla férfikar és még sok más fellépő szórakoztatja majd. A fesztiváli forgataghoz és a jó hangulathoz természetesen a kiváló villányi borok is hozzájárulnak. Kóstoló pohár a vasárnapi napon 2800 forintért vásárolható, mely egy üvegpoharat és 10 db kóstolójegyet tartalmaz, amit 12 órától este 20 óráig lehet beváltani a pincéknél. (A pohár és a kóstolójegy megvásárlásával, a rendezvény és a falu kulturális eseményeit is támogatják!)

Teljes útlezárás lesz Palkonyán pünkösd vasárnap 10:00-tól 23:30-ig, így ajánlott vonattal érkezni a rendezvényre. A Pécs-Villány vonalon menetrend szerint közlekedő, megerősített vonatok 200-500 ülőhellyel járnak június 4.-én vasárnap.

 

Részletes program és információ a rendezvényről itt érhető el:

www.palkonya.hu
www.facebook.com/palkonyainyitottpincek

SZOMBAT - 2017.06.03.

PALKONYA PLUSZ

 

A palkonyai borászok legszebb boraikkal idézik fel a kiemelkedő évjáratokat ezen a napon. A pincesoron megvásárolható Kóstoló Pohárral és a 7 Palkonya Plusz kóstolójeggyel 7 pincében kóstolhatja a magas minőségű palkonyai vörösborokat, melyekről személyesen a borászok mesélnek. A jegyek 12:00 és 20:00 óra között bármikor beválthatóak egy szép pohár évjáratos, palackba zárt palkonyai borra.

 

*** SZOMBATI PROGRAM ***

 

14:00 Haraszti Sound System - Deep Lounge Session

16:30 Zene terasz - Mokos Pincészet

17:00 Monita Retro Show - Mokos Pincészet

18:00 Szeder koncert - PalKonyha

18:00 Kubai salsa táncház a Club Cubano oktatóival - Blázsovics Pince

18:00 Kuba Libre - Hárságyi Pince és Zsirai Pince

20:00 Petruska koncert - PalKonyha

21:00 Péló (Deep House Session) - Haraszti Családi Pincészet

21:00-tól Fényfestés a Pincesoron a Palkonyai Fényfestő Műhely jóvoltából

 

*** RÉSZTVEVŐ PINCÉK - SZOMBAT ***

 

Blázsovics Pince

Haraszti Családi Pincészet

Hárságyi Pince

Mayer Róbert Pincészete

Mokos Pincészet

Zsirai Pincészet

Fenyvesi Zsolt /Suta/ Pince

 

A kóstolójegy ára 4.500 Ft, mely tartalmaz 1 db poharat, 7db kupont, kóstolóhoz falatokat és a személyes találkozást a borászokkal. A kuponok megvásárolhatóak a Palkonyai Pincesoron 13:00 és 19:00 között, és 13:00-tól 20:00-ig lesznek beválthatóak.

 

Fotók: Opitz Tomas és www.palkonya.hu







0
0

hírek innen, onnan

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi...

Reagált Orbán Viktor sajtósa, Kaminski Fanny: „Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni”

Kaminski Fanny szerint a Tisza-kormány kiragadott számokkal próbálja gyanúba keverni az Orbán Viktor közösségi médiáját kezelő...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0