Pécsi ötletek a videóbíró hasznosítására
Kosárlabdában már bevett gyakorlat a videóbíró, amikor a játékvezetők vissza tudják nézni a vitatott szituációkat – időn túli kosár, hárompontos vagy kétpontos, sportszerűtlen hiba – sokszor saját késztetésükre, de nem ritkán az edzők kérésére.
A közönség ugyan sokszor még türelmetlenül fogadja az ezzel járó néhány perces szüneteket, de vitathatatlanul bekerült az edzői fegyvertárba is, mint ez legutóbb a PVSK-Veolia – Kecskemét mérkőzésen kiderült. A negyedik negyed közepe táján történt, hogy Rastko Dramocsanin, a vendégek magasembere lábbal buktatta a meginduló pécsi játékost, fel is harsant a játékvezetők sípszava, megítélték a szabálytalanságot, Csirke Ferenc azonban hevesen reklamált, videóbírót kért, hogy sportszerűtlen szabálytalansággá minősítsék át az esetet.
- Tudtam, hogy nem lesz sportszerűtlen szabálytalanság – ismerte el a meccs után Csirke Ferenc. – Nem is ezért, vagy a Kecskemét elleni tiszteletlenségből, vagy akár a hangulat fokozásáért tettem, sokkal egyszerűbb oka volt. Láttam, hogy játékosaim fáradtak, időt kérni viszont még nem akartam, hiszen taktikailag nem volt min változtatni, ezzel viszont néhány perc pihenőhöz juttattam a fiúkat, és mint a végén kiderült, ez is kellett a hétpontos győzelmünkhöz.
Hozzá kell tenni, a kecskemétiek szakvezetője, Forray Gábor sem megy egy kis csibészségért a szomszédba. A pécsiek utolsó időkérésekor Horti Bálint lépett csereként a pályára, ezt reklamálta a vendégek edzője szabálytalan csere címén.
- Természetesen tisztában voltam vele, hogy a holt időben elvégzett csere teljesen szabályos, az egésszel nekem is hasonló célom volt, mint kollégámnak, no és szerettem volna, ha leülepszik játékosaimban az, amit az időkérés során elmondtam nekik, és végrehajtják a pályán az elhangzottakat. Nem sikerült, a pécsiek nyertek, és mi fejet hajtunk a jobb csapat előtt.
M. Z.
hírek innen, onnan
Fehér lesz-e a karácsony?
A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol...
Megelőzhető lett volna a hanukai terrortámadás
„Nem vette elég komolyan az iszlamista fenyegetést az elmúlt években az ausztrál hírszerzés.” Erről beszélt a Heti Világhíradónak...
Nagyon gáz, amit anyósomtól kaptam karácsonyra: mit képzelt vajon?
Ezek után a sztorik után értékelni fogod a saját anyósodat.
„Elkezdődött a fészekrakás” – Hamarosan megszületik Megyeri Csilla gyermeke, így van most a kismama
Megyeri Csilla februárra várja első kislányát.
A csontdaganatos katona könnyfakasztó története
Egy fiatal amerikai katona megható pillanatot élhetett át, amikor hosszú hónapok után végre újra találkozhatott azzal a kóbor kutyával,...
Hiába telt el több évtized, még mindig ez az egyik legmeghatározóbb kémfilm
A Goldfinger (1964) a James Bond‑franchise harmadik része volt, és több szempontból is jelentősen eltért az előző két filmtől, a Dr. No...
11 nappal az apja szívműtétje után 3 hetes utazásra megy egy nő
Egy nő a Reddit közösségéhez fordult, miután komoly lelkiismereti válságba került: vajon önzőnek számít-e, ha elutazik egy régóta...
Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül
Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági...
Kevin Costner western nélkül is nagyot megy a streamingen
Úgy tűnik, Kevin Costner ismét magára talált a streaming világában.
Verstappen nem érzi úgy, hogy elvesztette az idei bajnokságot
Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után neki sem sikerült beállítania Michael Schumacher rekordját: Max Verstappen is megrekedt a sorozatban...
Nem felesleges flanc az intelligens összkerékhajtás
Biztonságosan autózni, hollarihó, akkor is, ha nem esik hó? Szerintünk sokan örülnének, ha ez lenne az alap. Még most is gyakori az a...
Botrány az easyJetnél: Halott nagymamát ültettek a repülőre?
A család úgy tett, mintha az idős nő még életben lenne.
Sport
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket
A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.
Viníciust kifütyülték a Real Madrid szurkolói, a reakciója még nagyobb felháborodást okozott
A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.
"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi
Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.
A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban
Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
A Szoboszlait meglökő brazil fojtogatott és könyökölt is – miért nem járt piros lap?
Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.
Szoboszlaitól egyetlen dolgot hiányoltak, Kerkeztől pontosan ezt várták Liverpoolban
A Liverpool magyar válogatott sztárjai végigjátszották a Tottenham elleni rangadót.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
2025 legzseniálisabb góljai – A szabadrúgás, amelynél a világ legjobb kapusa is esélytelen volt
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. Erősen indítunk, jöjjön az év egyik legemlékezetesebb gólja!
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Bulvár
Gyászol a magyar város, elhunyt dr. Bay Éva
Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva orvos, műgyűjtő, Kiskunhalas díszpolgára, a Thorma János Múzeum egyik legjelentősebb adományozója.
Meghalt Kemenes Fanni
Minden műfajban és stílusban dolgozott.
Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa
A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le a régi módsz
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
Iszonyatos ami kiderült a Szőlő utcai ügyről, eddig senki nem merte ezt kimondani, a szakértő kőkemény kijelentést tett
Ez lehet valójában a Szőlő utcai ügy hatása.
ByeAlex bejelentésétől hangos az ország, az RTL sem találja a szavakat
Az RTL rosszfiúja váratlanul írt egy üzenetet, ezzel minden megváltozott.
„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése
„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk
A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
blogmorzsák
Magyar vakáció pechszériával – Vakáción a Mézga család
Ingyenjeggyel nem jut messze a Mézga család, csak furfanggal.
A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?
Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.
Bibó Lajos: A könyv lelke
"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


