Ezt olvasta már?


Pécsi rádió és tv is kapott támogatást

Rádióműsorok készítésének és közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztéseinek támogatásáról is döntött a Médiatanács.

Helyi, körzeti és kisközösségi rádiók hír-, szolgáltató, illetve tematikus magazinműsorainak egy évi gyártására hetvenöt millió, közösségi televíziók és rádiók folyamatos működését biztosító műszaki fejlesztésekre pedig több mint negyvennyolc millió forint támogatást ítélt oda a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. Hamarosan pályázható egy paksi és két fővárosi rádiós frekvencia, de négy vidéki rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívásainak tervezete is elérhető a hatóság honlapján. A körzeti Szent István Rádió és az Ipoly Televízió esetében is jelentős összegű bírságról döntött a testület a hatósági szerződéseikben, illetve a jogszabályi előírásokban foglaltaktól eltérő műsorsugárzás miatt.

Újabb huszonnyolc rádiós hír-, szolgáltató- és tematikus magazinműsor gyártása részesül egy éves támogatásban

A Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program rendszeresen jelentkező rádióműsorok gyártásának egy éves támogatására meghirdetett idei pályázatának második fordulójában összesen 75 millió forintot ítélt oda huszonhárom helyi, körzeti és kisközösségi rádió huszonnyolc hír-, szolgáltató vagy tematikus magazinműsorának készítésére. A támogatott kereskedelmi rádiók között van a miskolci Rádió M, a gyöngyösi FM7 Rádió, a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a kecskeméti székhelyű Gong Rádió, a szegedi Rádió 88, a Rádió Dabas, Fehérgyarmatról a Rádió Som, a budapesti székhelyű Trió Rádió és Amadeus Rádió, illetve öt vidéki – a szekszárdi, a győri, a kiskunfélegyházi, a pécsi és a békéscsabai – frekvenciával a szintén fővárosi központú Rádió 1. A közösségi rádiók közül támogatja a testület a debreceni FM90 Campus Rádió, az érdi székhelyű Sola Rádió, a nyíregyházi és a miskolci frekvenciához köthető két pályázatával a miskolci székhelyű Európa Rádió, valamint a budapesti Karc FM, a Magyar Katolikus Rádió, a Klasszik Rádió, a Jazzy Rádió, az InfoRádió és a Civil Rádió egy-egy műsorát. Ebben a fordulóban a kisközösségi rádióállomások közül a kiskunfélegyházi Rádió Smile, a gyöngyösi MaxiRádió, a székesfehérvári Táska Rádió és a gyomaendrődi Rádió Sun műsorainak készítése részesült támogatásban.

Mecenatúra-támogatás műszaki fejlesztésekre tizenöt közösségi médiaszolgáltatónak

A közösségi médiaszolgáltatók számára kiírt műszaki pályázat első fordulójában tizenöt pályázót nyilvánított kedvezményezetté a testület eheti ülésén. A pályázat keretében a nyertesek összesen 48,1 millió forintot fordíthatnak stúdió-, hang- és fénytechnikai berendezések, műsorjel-átviteli és a médiaszolgáltatáshoz szükséges informatikai eszközök vásárlására. A televíziók közül támogatást kapott a dunaújvárosi D+ TV, a TV Szentendre, a budapesti City TV, a Szentes Televízió, az RTV Szekszárd, a Tatai Televízió, a csabacsűdi székhelyű Körös Televízió, a Budakeszi központú BKTV, a Szentgál Televízió, a Mezőtúri Városi Televízió, a csornai Rábaközi Televízió, a Kanizsa TV és a pécsi Pannon TV. A rádiók közül a fővárosi székhelyű Magyar Katolikus Rádió és a veszprémi székhelyű Mária Rádió Savaria fejlesztheti technikai berendezéseit.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Megjött az előrejelzés, még korai eltenni a bélelt kabátot

A következő napok nem sok napsütéssel kecsegtetnek, sőt némi lehűlés és helyenként csapadék is várható, kitartóan borult idővel.

Autókereskedést használt fedőüzletnek egy debreceni bűnszervezet

A szervezet Hajdú-Bihar, és Szabolcs-Szatmár-Beregben vármegyében is kereskedett illegális szerekkel.

A Nagy Ő: "Neked jó volt legalább?" – szaladt ki Stohl András száján

Igencsak bizarr pillanatok vártak Stohl Andrásra.

Osváth: "Most már nem sajnos, hogy nem vertük meg a Fradit" - a derbin már játszana a Paksról igazolt válogatott védő

Csütörtökön hivatalossá vált Osváth Attila átigazolása a Ferencvároshoz, miután a múlt hétvégén még a Paks színeiben játszott a...

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Felnőtteknek készült a limitált kiadás.

Új fapados járatok Budapestről: hogy alakulnak a jegyárak idén?

A legfrissebb Checklistben (16.22-től) arról beszélgetünk, hogy sok a kérdőjel 2026-ban az európai fapados légitársaságoknál: milyen...

Új híd épül Magyarországon – megvan, mikor készül el

A tervek szerint már tavasszal birtokba vehetik a gyalogosok és biciklisek az M7 felett átívelő új hidat a Velencei-tó mellett - közölte...

Itt mindenki tudja, hol a helye

Devecserre látogattunk, hogy megtudjuk, mit gondolnak a helyiek Lázár János kijelentéséről ott, ahol korábban az egyik legsúlyosabb...

Nem volt bekötve: vízelvezető árokba csapódott az autó, kizuhant a 20 éves sofőr Rábapatonánál

A Győr-Moson-Sopron vármegye területén történt közlekedési balesetben egy kanyarban zuhant ki az autójából egy sofőr, aki nem kapcsolta...

Sármos párja eljegyezte a köztévé műsorvezetőnőjét: ezzel a közös fotóval jelentették be

A köztévé műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta közösségi oldalán tudatta az örömteli hírt.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0