Pécsiek vehették át a Polgári Magyarországért díjat
A pécsi alapítású Kosztolányi Dezső Céltársulásnak ítélték idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat, az elismerést csütörtökön adta át Mádl Dalma Budapesten.
A rendezvényre elkísérte a Kövér László házelnök által is köszöntött társulási tagokat Őri László pécsi alpolgármester.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány díja mindenekelőtt szerény ösztönzés akar lenni - nem csupán a díjazottak, de minden magyar fiatal számára. Ösztönzés abban a munkában, amelyet ma országunkban minden tudatosan cselekvő polgár végez nemzeti közösségünk és kétezer éves európai keresztény kultúránk védelmében - közölte az Országgyűlés elnöke.
Mint mondta, a Kosztolányi Dezső Céltársulást a Pécsi Tudományegyetem végzett és végzős hallgatói alapították 2015 szeptemberében azzal a céllal, hogy segítse és ösztönözze a Kárpát-medence magyar fiatalságát a szülőföldön való boldogulásban. A szervezet névadójára tekintettel különös figyelmet fordítanak az egykori Délvidék, azaz a mai Szerbia, Horvátország és Szlovénia területén élő magyar közösségekre, így a bácskai, bánsági, szerémségi, drávaszögi, szlavóniai és muravidéki magyar fiatalokra.
Balog Zoltán, az alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a polgár-keresztény-nemzeti értékközösséget hallva felmerül, remélhetik-e a 21. század magyar ifjúságától, hogy ennek jegyében kezdi meg aktív közéleti, karitatív, művészeti tevékenység.
Barkóczi Csaba elnök köszönetet mondott a céltársulás nevében a díjért, és kiemelte: óriási erkölcsi és morális támogatás az elismerés. Kitért arra, hogy lassan kétezer iskolás van, aki az általuk megálmodott diákutaztatás keretében léphetett külhoni magyar területekre. Az első nemzetstratégiai kollégiumot indították el az országban a Pécsi Tudományegyetemen - jelezte, hozzátéve: a kormány nemzetpolitikai missziójában a jövőben is részt kívánnak venni.
| A Kosztolányi Dezső Céltársulás
A Kosztolányi Dezső Céltársulást a Pécsi Tudományegyetem végzett és végzős hallgatói alapították 2015. szeptember 8-án. A Kosztolányi Dezső Céltársulás azzal a céllal jött létre, hogy az egész Kárpát-medence, ideértve hangsúlyosan az anyaországot és a határon túli területeket is, magyar nyelvű fiatalságát a szülőföldön történő boldogulásban segíteni és ösztönözni tudja. A szervezet névadójára tekintettel különös figyelmet fordítunk az egykori Dél-Magyarország, a 20. században Jugoszlávia (ma Szerbia, Horvátország és Szlovénia) területén élő magyar közösségekre, így a bácskai, bánsági, szerémségi, drávaszögi, szlavóniai és muravidéki magyar fiatalokra. A Kosztolányi Dezső Céltársulás minden korosztály előtt nyitva áll. Önkénteseink leginkább az egyetemista és főiskolás, vagy mondjuk úgy, a huszonéves korosztály soraiból kerülnek ki. Büszkén mondhatjuk, hogy egy a hagyományos értékekre építő, mégis modern, fiatalos és lendületes csapattal rendelkezünk. |
Beszámolt róla, hogy a 2015-ben létrejött egyesület tagsága folyamatos növekedéssel mára egy több mint 300 fős mozgalommá nőtte ki magát. Az elnök elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy az elmúlt néhány évben évente átlagosan 70 programot szerveztek és ezeken programonként körülbelül 3500-4000 fiatal jelent meg. Közel 2000 olyan fiatal van a Kárpát-medencében, aki a céltársulás segítségével tudott eljutni az országhatáron kívülre. Az egyetemen az országban egyedülálló módon szervezték meg azt a lehetőséget is, hogy a tanárképzésben résztvevő hallgatók határon túli iskolákban teljesíthessék a kötelező szakmai gyakorlatuk egyes elemeit. Emellett az országban tudomása szerint ők szerveztek elsőként nemzetstratégiai szakkollégiumot a PTE-n, hangsúlyozta Barkóczi Csaba.
Őri László, Pécs alpolgármestere fővédnökként és támogatóként végigkísérte az egyesület munkáját. Elmondta, mivel nemzetpolitikánk lényege, hogy élő kapcsolatot tartunk a határon túli és magyarországi fiatalok között, a Kosztolányi Dezső Céltársulás méltán érdemelte ki az elismerést. Hiszen ők rengeteget tettek és tesznek annak érdekében, hogy ez a kapcsolattartás megvalósuljon.
Az alpolgármester szerint ezt a célt szolgálták a programok, melyek segítségével több ezer horvátországi és vajdasági fiatal látogathatott el Pécsre. A másik fontos szempont, melyben ezek a pécsi fiatalok országosan is példát mutattak az, hogy szabadidejükben az óvodai, illetve az iskolai beiratkozás előtt álló horvátországi és vajdasági szórványvidékeken magyar családokat látogattak meg és ösztönözték őket arra, hogy a magyar oktatási intézményeket válasszák. Hozzátette: mindez erősíti, hogy a határon túl is hosszú időn keresztül fennmaradjon a magyar kultúra, erősek legyenek a magyar közösségek, a magyarság.
hírek innen, onnan
Négymilliárddal olcsóbban próbál túladni három ingatlanon az MNB cége, egyelőre kevés sikerrel
A tavasszal vevő nélkül maradt balatonakarattyai központot és két budavári ingatlant most összesen alig több mint 19 milliárd forintért...
Budapestnek mínusz 65 milliárdból kellene törlesztenie a 125 milliárdos hitelt
Az iparűzési adóból befolyó összeg is csak átmenetileg segít majd a fővárosnak.
Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én
Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új...
Whitney Houston előtt tiszteleg a Barbie – ikonikus klipjének ruhájában tér vissza a popdíva babaként
A Mattel különleges babával emlékezik minden idők egyik legnagyobb énekesnőjére. Az új figura az I Wanna Dance with Somebody (Who Loves...
Bikiniben mutatta meg Ráthonyi-Palácsik Tímea, mennyit változott a teste a szülés óta
Ráthonyi-Palácsik Tímea bikinis fotókkal mutatta meg követőinek, hogyan változott a teste a várandósság és a szülés után. Mint írta,...
Fontos változás jön a régi személyi igazolványoknál, több tízezer magyart érinthet a döntés
Még mintegy 57 ezer könyv formátumú igazolvány van a lakosságnál.
Egyre többször számolhatunk azzal, hogy alig lesz víz a folyóinkban
Az extrém kisvizek egy sor olyan problémát is magukkal hoznak, amelyekből ízelítőt kaptunk az elmúlt hetekben.
45 milliárd forint közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja, most az állam veszi át a céget
A kekvák eltörlésével megszűnik az Élvonal Alapítvány, aminek a Fidesz-kormány a választás előtt ezermilliárdos összeget ígért oda...
Kaminski Fanny után Örkényt idéz Tanács Zoltán is
Egyre többan ismerhetik meg a magyar groteszk nagymesterét.
Tóth Dániel: „2029-ig marad a 0% társasági adó a Dubaji kisvállalkozásoknál"
Az Emírségek pénzügyminisztériuma augusztus elején adta ki a 131/2026-os rendeletet: a hárommillió dirham (nagyjából 800 ezer dollár)...
Tömeges ukrán dróntámadás zúdult az oroszokra
A régiót az éjjel több száz drón támadta.
Milliárdokat fizetett ki az Orbán-kormány a Századvégnek
Sokba kerültek a tanulmányok.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot
A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


