Petícióval küzdenek az olcsóbb pécsi buszközlekedésért
Évente 1,5 milliárd forinttal kevesebb pénzbe kerülne a pécsi tömegközlekedés működtetése, ha a városvezetés elfogadná a Szövetség Pécsért támogatói kérésére az Összefogás Pécsért Egyesület javaslatát.
Kővári János szerint, ha a városvezetésnél zöld lámpát kap a javaslatuk, akkor a pécsiek is lényegesen olcsóbban buszozhatnak majd, mint most.
Ha az Összefogás Pécsért Egyesület részletesen kidolgozott, szakmai tényekre alapozott javaslatát elfogadja a városvezetés, akkor sokkal olcsóbb lehet a városi buszközlekedés. Hiszen az elektromos buszok üzemeltetése lényegesen kevesebb pénzbe kerül, mint a jelenlegi, több sebből vérző buszparké. A mintegy 80-100 elektromos busz beszerzése 15 milliárd forintba kerülne, amit a Modern Városok Programra érkező 25 milliárdból csoportosítanának át, ez elé a kormány sem gördítene akadályt.
Sajtótájékoztatón ismertette a részleteket Kővári János, a szervezet vezetője, aki szerint Pécs jelenlegi, nehéz helyzetében gyors, pontos és szakmailag átgondolt döntésekre lenne szükség. Kővári egyúttal bejelentette azt is, aláírásgyűjtést kezdeményeznek a javaslat mellett, mert szerintük ezzel felgyorsítható a városvezetés döntése.
- Személyesen és online is aláírásokat gyűjtünk mától annak érdekében, hogy elérhessük, elektromos buszokat vásároljon Pécs. Egy, a magyar állam által támogatott finanszírozásban a Modern Városok Program keretében lenne lehetőség arra, hogy modern és a jelenlegi buszközlekedésnél sokkal olcsóbb elektromos buszokra térjen át a városunk – közölte Kővári János.
Az ÖPE képviselője szerint az elektromos buszokkal Pécs és a pécsiek is nyernének. - Mert semmiféle káros anyaggal nem szennyeznék a város levegőjét, nem lenne akkora szmog Pécsen, kényelmesek és még csendesek is. Ha pedig olcsóbb az önkormányzatnak a fenntartás, számításaink szerint évi 1,5 milliárddal, akkor a viteldíjak is olcsóbbak lehetnek emiatt – magyarázta Kővári.
A szervezet azt kéri, hogy amennyiben a pécsiek egyetértenek a javaslattal, támogassák aláírásukkal is azt, hogy olcsó, modern és környezetbarát pécsi buszközlekedés lehessen.
- Gyorsnak és szakszerűnek kell lennie a városnak, a szeptember végi Közgyűlésen meg kell születnie a döntésnek, vagy Pécs eleshet a milliárdos kormányzati támogatástól is – mondta Kővári János, aki az elmúlt hetekben személyesen egyeztetett minden érintettel az elektromos-buszbeszerzésről.
– A városvezetőknek végre el kellene engednie a szennyvíztelep melletti, 25 milliárdos, fenntarthatatlan és milliárdos adósságot termelő élményfürdős fantáziáját, mert az ennél sokkal kevesebb pénzből is felépíthető lenne a Tüskésréten. Ezzel annyi pénz szabadulna fel a Modern Városok Programban Pécs számára, amiből finanszírozni lehet az elektromos buszok beszerzését, amivel már két éven belül olcsóbbá és korszerűbbé tehető a buszozás – tette hozzá.
Kővári újságírói kérdésre azt mondta, az elmúlt négy évben mintegy tízmilliárdos hiányt halmozott fel a város, ennek mintegy kétharmada a tömegközlekedés finanszírozása, fenntartása. Szintén kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jelenlegi buszparkból a Volvókra van érdeklődés Észak-Afrikából és a volt szovjet tagköztársaságokból is, de ezeket a buszokat másfél-két éven belül értékesíteni kell, különben nem kapna érte pénzt Pécs. A Mercedesek és az Ikarusok már eladhatatlanok.
Az aláírásgyűjtést szeptember 14-ig folytatják, az íveket a Konzum előtti buszmegállóban, Kertvárosban a Csontváry-sétány melletti buszmegállóban, Uránvárosban pedig a Mecsek Áruházzal szembeni buszmegállóban lehet aláírni.
A sajtótájékoztató előtt közölte az ÖPE, hogy szeptembertől a városi közgyűlésben Varga Pétert Berényi Zoltán váltja, a választásokkor elhatározott "vetésforgó" szerint, így most a Keleti Városrész kap képviseletet.
M. Z.
hírek innen, onnan
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok
2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik,...
Péntek esti láz Milánóban, a rezidens DJ Mace rendesen megalapozott az olimpiának
Alig 15 perc telt el a műsorból, máris finálé hangulat kerekedett. Innen hova tovább? És volt még a tarsolyban.
Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani
Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a...
TEK-esek rontottak rá a bogyiszlói családra - Egy volt alkalmazott bosszúja áll a háttérben?
Filmbe illő jelenetek zajlottak egy évvel ezelőtt Nagy Andreáék bogyiszlói otthonánál, ahova a rendőrség és a TEK nagy erőkkel vonult...
Menopauza és a csontok egészsége: ezt minden nőnek tudnia kell!
A menopauza nemcsak a hormonális hullámvasút miatt jelent kihívást a nők számára, hanem a csontok egészségére gyakorolt hatása miatt...
Szuperhétvége a futball rajongóinak, ezeket a meccseket látnod kell a tévében.
Műsoron az amerikaifutball nagydöntője, a Super Bowl is.
Herceg Erika sosem hallott őszinteséggel beszélt a múltjáról: a szexi lány karakterét kellett játszania
Herceg Erika mesél a kamera mögötti valóságról.
Turisták fizethettek, hogy civileket lőjenek – Gyanúsítottja lett a szarajevói embervadászatnak
Mai értéken a lövészek 80-100 ezer eurót is kifizethettek, hogy a város körüli dombokról civilekre lőhessenek.
Alig búcsúztunk el tőle, máris visszatér: hatalmas meglepetést tartogat az időjárás
Ismét eső, havas eső és hó.
Folytatódik a felmelegedés, akár 11 fok is lehet szombaton
Az ország északkeleti és délnyugati részén kisebb esővel is számolhatunk.
Sokba kerül a világ egyik legnagyobb autógyártójának az elektromos autóktól való visszalépés
Visszatérnek a belsőégésű motorokhoz.
Német válság: a vállalkozók évi egy nappal növelnék a dolgozok munkaidejét
Németországban a munkaidőről szóló vita még soha nem hágott olyan magasra mit most.
Sport
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó
Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.
Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról
A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.
Kiütötte ellenfelét az Atléti, kialakult az elődöntős mezőny a Király-kupában
Már a félidőben háromgólos előnyben volt.
Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről
A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.
Akár húszéves börtönbüntetést is kaphat a 18 esztendős hokitehetség
Egyetlen ütés miatt.
Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival
Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.
Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától
Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.
Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc
Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.
Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz
Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.
Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa
Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.
Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó
Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.
Bulvár
Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle
A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.
Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől
Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Gyurcsány Ferenc új szerelméről vallott, ilyen személyes dolgot még sohasem mondott
Gyurcsány Ferenc őszintén vallott a szerelméről.
3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog
Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme
Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt
Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta.
Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását
A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.
Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek
A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


