Pontot mentett a Komló
Rendkívül kiélezett mérkőzésen egy pontot szerzett a Komló a kézilabda NB I. tavaszi nyitányán.
A Balmazújváros szerezte az első gólt a mérkőzésen. A 6. perc végén azonban már 5-2-re – a Trkulját és a néhány napja műtött Wébert nélkülöző – csapatunknál volt a vezetés. Sőt Obradović harmadik góljával már 8-5-öt mutatott az eredményjelző. A vendégek ugyanakkor jelezték: pontért jöttek Komlóra. A spanyol kontingenssel erősödött keleti csapat a 20. percre kiegyenlített, igaz ehhez az is kellett, hogy Marković hetest hibázzon. Az első játékrész utolsó 10 percében kiegyenlített küzdelmet hozott a mérkőzés. 10-9-es vezetésünkre a vendégek két góllal tudtak válaszolni, így ők térhettek előnnyel az öltözőbe.
A 35. percben született újabb gól a találkozón. Laufer Gábor büntetőből egyenlített. Ezt követően egészen az 50.percig a Balmaz járt előrébb egy góllal. Az 53. percben Jerković fordított a dolgok menetén, hosszú idő után ismét megszereztük a vezetést. Ezt Srečko kétszer még megtette, de egyszer sem tudtuk lerázni magunkról a kiesés elől menekülő vendégeket. Az 59. percben Marc Jordán juttatta előnyhöz a Balmazt. Ezt követően Rasić kiállításával emberelőnybe kerültünk, amit Jerković használt ki. Az amúgy sem nyugodt légkörű mérkőzésen ekkor villant Komlón először a kék lap. Mindjárt kettő is, amikor a tumultuózus jeleneteket követően a játékvezető Jerkovićot és Balázst állította ki színes lappal.
A mérkőzés képe alapján igazságosnak tűnő döntetlen született a tavaszi első fordulóban lejátszott mérkőzésen.
K&H Férfi kézilabda NB I:
SPORT 36 KOMLÓ–BALMAZÚJVÁROSI KK 22–22 (10–11)
Városi Sportközpont 900 néző. V: Bacs, Bóna
KOMLÓ: GRANIĆ – GEBHARDT 3, OBRADOVIĆ 5, Katzirz, Nagy Z., JERKOVIĆ 6, Marković 4/1. Csere: Selymes (kapus), Szöllősi B., Marcsek, Szögi 1, Kékesi 1, LAUFER 2/2. Edző: Kilvinger Bálint
BALMAZÚJVÁROS: PAUL – Tomic 1, Sztojanovic 1, Hanták 2, István, Vranac 1, KEKEZOVIC 5/2. Csere: Rasic, Balázs 1, BALI 4, Mateo 2, JORDAN 4, Martinez 1, Temesvári, Simovic. Edző: Magi Serra
Az eredmény alakulása. 15. perc: 8–6. 20. p.: 9–8. 25.p. 10-11 39. p.: 12–14. 45.p 15-15 50.p 18-18 53. p.: 19–18. 59. p.: 21–22
Kiállítások: 12, kizárva: Jerković (60.perc) ill. 12 perc kizárva: Balázs (60. perc)
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/2
Kilvinger Bálint: – Igazi szezonnyitón mindkét csapat megnyerhette volna a végjátékban a mérkőzést, de igazságos döntetlen született.
Magi Serra : – Tudtuk, hogy nehéz pálya a komlói, nem tudom, mennyire jó ez az eredmény, mert mindkét csapatnak kellett volna a két pont. Nagyot harcoltak a fiúk, szerintem a döntetlennel is léptünk egyet felfelé.
hírek innen, onnan
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
A minisztérium az Európai Bizottsághoz fordult.
Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók
Megduplázódott a pesszimisták tábora.
Már akciósan árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Szeptember közepéig bárki megveheti a jegybank Balatonakarattyai Oktatási- és Konferenciaközpontját a ráköltött pénzek töredékéért.
Nehéz a milliárdosok élete: A pofonok völgyébe került Mark Zuckerberg a szuperjachtja miatt, pedig rajta sem volt – „Egyhangú füttyszó tört ki…”
Mark Zuckerberg szuperjachtjának legénységét azért bírálták, mert nem nyújtott segítséget egy üzemanyag nélkül maradt hajónak...
Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást
Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg...
Múmiát rendelni az internetről? Lehet – És ez épp annyira veszélyes, mint amennyire rosszul hangzik
Múmiákat árulnak az interneten, és ez nemcsak morbid, hanem veszélyes is. Arzén vagy higany is lehet bennük.
Szakemberek már Csernobilt emlegetik egy romániai atomerőmű kapcsán
Mi Pakssal voltunk elfoglalva az elmúlt hetekben, de a szomszédban sokkal komolyabb a helyzet. Van esély egy új Csernobilra? Riasztó hírek...
Baka András már az első beszédével kemény üzenetet küldött a Tisza Pártnak
Az új köztársasági elnök egészen más üzenetet küldött, mint az eltávolított elődje.
A galaxisban talán azért van ekkora csend, mert minden civilizáció szándékosan rejtőzködik a ragadozók elől
Vajon egy magasan fejlett galaktikus állatkert lakói vagyunk, akik előtt szándékosan rejtőzködnek az idegenek, vagy egy kozmikus szűrő...
Hiába öntözöd, alig terem a paradicsom? Ez a filléres konyhai trükk mindent megváltoztat
Mindenki a konyhájában őrzi a dús paradicsomtermés titkát – Így használd helyesen! Aligha van felemelőbb érzés annál, mint amikor a...
Póló nélkül vezet nyáron? Ezt jobb, ha tudja, mielőtt beül az autóba
A kánikulában sokan szabadulnak meg a pólótól, és ha csak néhány kilométert kell autózniuk, bizony előfordul, hogy félmeztelenül...
Ma este napfogyatkozás lesz: mutatjuk, mikor és hogyan lehet megfigyelni
A látványos égi jelenség Magyarország különböző pontjain más-más időben kezdődik majd, és nem is tart mindenhol ugyanannyi ideig.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


