Rektorkonferencia Pécsett miniszterekkel és az Európai Bizottság tagjaival
A jubileumi rektorkonferencia a két díszvendég, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének köszöntőjével nyílt meg október 12-én kedden Pécsett a Tudásközpontban.
A megnyitó utáni sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök, többek között köszönetet mondott az Európai Unió szakembereinek, a "Vörösiszapkatasztrófával" kapcsolatos gyors együttműködés miatt.
Október 12-én Magyarországra, azon belül is Pécsre látogatott José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke négyszemközti megbeszélést folytatott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, illetve részt vett az Európa Kulturális Fővárosa kapcsán rendezett konferencián. Barroso mellett a következő hetekben több uniós biztos is Magyarországra látogat, köztük az energiaügyi, a katasztrófaügyi, a klímafelelős és a fejlesztésügyi biztos.
| José Manuel Barroso és Orbán Viktor a megnyitó utáni sajtótájékoztatón (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Nagyszabású rendezvénysorozatot tart a Pécsi Tudományegyetem (PTE) 2010. október 11-15. között. Az „Expanding Europe" címet viselő programsorozatra az európai egyetemek rektorai kaptak meghívást Dr. Bódis Józseftől, a PTE rektorától.
José Manuel Barroso - az EU mindenben segít
A magyar nép iránti együttérzését fejezte ki a ,,valóban nagyon súlyos ökológiai katasztrófa", az iszapömlés kapcsán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
"Teljes mértékben elismerjük a magyar hatóságok hozzáértését és a gyors fellépését" - jelentette ki a Pécsi Tudományegyetemen rendezett háromnapos konferencia megnyitóján.
Barroso kifejtette: az EU az első pillanattól fogva kifejezte, "minden lehetséges módon támogatást nyújt". Hozzátette: személyes megbeszélést folytat a kormányfővel, egyebek között a tragédiával kapcsolatos kérdésekről.
Meggyőződése szerint a pécsi rektorkonferencia kiváló alkalom annak a fontos kérdésnek a megvizsgálására, hogy "az egyetemek hogyan segíthetnek alakítani jövőnket".
"Az Európai Unió újabb szakembert küld Magyarországra az iszapkatasztrófa elhárítására" - jelentette be José Manuel Barroso.
Ez a szakember "mindent tud az iszapkárosító hatásokról és záros határidőn belül Magyarországra érkezik, hogy segítsen a veszélyek elhárításában" - mondta a politikus, miután megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Orbán Viktor köszönetét fejezte ki az eddig felajánlott támogatásért. Megjegyezte: "aki gyorsan ad, az kétszer ad"
"A tudás felelősség nélkül rendkívül veszélyes", az emberek ellen fordulhat - mondta köszöntőjében a miniszterelnök a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi rektorkonferenciáján, emlékeztetve a nagy emberáldozatot és anyagi károkat okozó, egy hete történt iszapkatasztrófára.
"Amikor a mai rendkívüli eseményen Európa Kulturális Fővárosában együtt ülnek az európai műveltség bástyáit alkotó egyetemek vezetői, és itt van az Európai Unió egyik legmagasabb rangú vezetője is, érdemes lehet együtt feltenni a kérdést: mi Európa reakciója, mi az európai tudás reakciója ezekre a nyomasztó fejleményekre?" - tette fel a kérdést megnyitó beszédében Orbán Viktor.
"Az egyetemeknek, a kulturális intézménynek, akár Európa Kulturális Fővárosának is nagy felelőssége van nem csupán abban, hogy milyen tartalmú tudást adunk át az utánunk jövőknek, de abban is, hogy a tudás felhasználása dolgában milyen habitusra neveljük a következő generációt" - jegyezte meg.
A miniszterelnök biztos abban, hogy alaposan át kell gondolni a tudás és a felelősség viszonyát, újra kell értelmezni mindebben a felsőoktatás szerepét, és e területen is előtérbe kell helyezni az utóbbi időkben mostohán kezelt közérdek fontosságát. Ha a tudáshoz felelősséget társítunk, akkor közös civilizációnk nem csupán fejlett, de tartósan biztonságos is lesz - zárta gondolatait Orbán Viktor.
Dr.Bódis József
A köszöntők után Bódis József rektor a PTE díszes alapító okiratának másolatát adta át a két díszvendégnek, José Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek és Orbán Viktor miniszterelnöknek. Az egyetem létrehozásának alapvető dokumentuma V. Orbán pápa 1367-es megerősítő bullája. A pécsi egyetem 33 ezer diákkal, a legnagyobb magyar felsőoktatási intézmények egyike.
A Rektorkonferencia
Az Európa Kulturális Főváros program 25 éves évfordulója, valamint a Pécs2010 Európa Kulturális Főváros év alkalmából számos magyar és európai egyetem felsővezetői, valamint közel 100 rektor kaptak meghívást Dr. Bódis Józseftől, a PTE rektorától. Egyébiránt a rendezvény egyben Magyarország EU elnökségének első, előkészítő rendezvénye is. A Külügyminisztérium felkérésére előadóként vesz részt konferenciánkon a belga oktatási miniszter és a spanyol oktatási államtitkár is. A magyar EU Elnökségi előkészületekről Réthelyi Miklós miniszter tart előadást. Az európai felsőoktatási politikával foglalkozó előadásokat magyar és európai egyetem felsővezetői tartják.
fidesz.hu/PTE/PNL

- Csontautóbusz II.
- Csontvázzal hódítana a komlói-soproni fiatalember I.
- December 21-én csőtörés miatt bezárt a pécsi Tudásközpont
- 10 év után hazajönnek a komlói bányászok?
- Air France katasztrófa - végzett magával Arnold édesanyja
- Egy éve lövöldözött G. Ákos a pécsi egyetemen - megemlékezés
- Árverés és jótékonysági koncert Pécsett a kolontáriakért
- Átadták a Prima díjakat – a pécsiek kiváltságosak
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Balesetveszélyes extrém biciklisek a Mecseken
- Összefogás a dunakeszi családért


