Ezt olvasta már?


Rendkívüli támogatásra 11 milliárd forint

Megnyíltak az önkormányzatok idei fejlesztési, illetve rendkívüli támogatási pályázatai, a települési önkormányzatok rendkívüli támogatásaira ebben az évben 11 milliárd forintot különített el a Belügyminisztérium (BM). (Pécsi Napilap)

Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a BM által kezelt költségvetési fejezetből a többi között megnyitották az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásához szükséges forrásokat. Épületek, létesítmények felújítására, karbantartására lehet pályázni, három területen: az első az önkormányzati intézményekre - bölcsődék, óvodák, orvosi rendelők, közösségi kormányzati hivatalok, ettől az évtől a fogorvosi rendelők is - vonatkozik, a második belterületi utakra, a harmadik iskolai, óvodai tömegsport-létesítményekre.

Az elnyerhető legnagyobb összeg az első területen 30 millió, a másodikon 50 millió, a harmadikon pedig 20 millió forint. A fejlesztési pályázatokon 2016-ban 7 milliárd forintot kaptak az önkormányzatok - tette hozzá.

Az államtitkár ezekkel a pályázatokkal kapcsolatban kiemelte, hogy nagyon népszerűek, mert az önkormányzatok által jól ismert webes felületen adhatók be, és ezekhez - szemben a hasonló célú uniós pályázattal - nem szükséges kapacitást is bővíteni. Ezt támasztja alá, hogy tavaly az önkormányzatok döntő többsége pályázott, főként intézmény- és útfelújításra - mondta.

A települési önkormányzatok május 2-ig tölthetik fel a pályázatukat, ezeket július 17-ig bírálják el, az elszámolás határideje pedig 2018. december 31. lesz.

Emellett kiírták a települési önkormányzatok számára a rendkívüli működési támogatási pályázatot, amelyre egy évben kétszer jelentkezhetnek, az elbírálás pedig "tulajdonképpen folyamatos". Ez a támogatás kizárólag az önkormányzat működéséhez kapcsolódó kifizetetlen számlák kiegyenlítésére használható fel, három hónapon belül. Idén legkésőbb szeptember 30-ig lehet pályázni, ha pedig egy önkormányzatnak ezután szembesül váratlan kiadással, arra egyedi támogatást kérhet külön eljárásban - közölte Pogácsás Tibor.

Tavaly erre a célra 8 milliárd 210 millió forintot kaptak az önkormányzatok.

Az államtitkár hozzátette: a rendkívüli működési támogatás különleges formája a rendkívüli szociális működési támogatás, amelyre egy évben egyszer, július 15-ig pályázhatnak a települési önkormányzatok.

Ezzel kapcsolatban elmondta: a segélyezési rendszer 2015-ös átalakítása igazolta a várakozásokat, hiszen a normatív alapon, mérlegelés nélküli segélyek kiutalása folyamatos a járási hivatalokon keresztül, a helyi igények, körülmények ismeretét igénylő segélyek pedig az önkormányzatoknál maradtak, és a rendszer jól működik. Ha az erre a célra biztosított források mégsem bizonyulnának elegendőnek, arra van ez a rendkívüli szociális támogatás.

Tavaly 145 önkormányzat kapott ilyet 866 millió forint értékben, ebből látszik, hogy nem jellemző a probléma - közölte Pogácsás Tibor.

A két rendkívüli támogatás idei keretösszege együttesen 11 milliárd forint.

A megyei önkormányzatok váratlan kiadásaik fedezésére nyújthatnak be támogatási igényt a rendkívüli támogatási pályázaton keresztül, amelynek kerete 300 millió forint - fűzte hozzá az államtitkár.







0
0

hírek innen, onnan

Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda

Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0