Ezt olvasta már?

0

Rendőrnek adta ki magát a 16 éves patapoklosi fiú

A közösségi média segítségével akart egy álrendőr adatokat megszerezni egy valódi rendőrtől. Az adatokkal visszaélő patapoklosi fiút elfogták a rendőrök.


hirdetés

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján 2022. augusztus 30-án rendelt el nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, mert gyanú merült fel arra, hogy egy 16 éves patapoklosi fiú egy rendőr nevével és képével visszaélve a közösségi média segítségével akart információkat szerezni egy járműről úgy, hogy az álprofillal egy valódi rendőrt keresett meg. A kérést a rendőr nem teljesítette.

A fiút a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai fogták el, majd előállították a rendőr-főkapitányságra.

A nyomozók az eset kapcsán megállapították, hogy a fiú a hitelesség növelése érdekében a rendőr párjának nevével is álprofilt hozott létre, hogy párkapcsolatként meg tudja őt jeleníteni, illetve a rendőr ismerőseit is bejelölte. Többen vissza is igazolták, így az álrendőr tovább tudta erősíteni az álca valódiságát.

Ellene személyes adattal visszaélés miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

police.hu








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

Látványetetésekkel, állatbemutatókkal és állattréningekkel várják a látogatókat.

170 millióból bővítette kapacitását a békéscsabai Forgút Bt.

Százhetven millió forintból bővítette kapacitását az út- és mélyépítéssel foglalkozó békéscsabai Forgút Bt. - közölte a cég...

Kockázatot jelent-e a gyógyvizes fürdőzés magas vérnyomásnál, túlsúlynál?

Egy korábbi orvosi kutatás során megnézték, hogy a magas vérnyomásos, illetve túlsúlyos betegeknél van-e negatív hatása a...

Csúcsra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az USA-ban

Az Egyesült Államokban december eleje óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata az április 12-én záródott héten -...

Szombaton ismét lemezboltok napja

Különleges hazai és nemzetközi megjelenésekkel várják az érdeklődőket.

Márciusban lassult az euróövezeti infláció

Az előzetes becslésben közölttel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai...

Büntetőpárbaj döntött Manchesterben

Ezúttal mindössze két gól született a City-Real párharcban, így a tizenegyesekre maradt a döntés

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

Talán még a madridiak sem tudják, hogy ezt hogy úszták meg.

A kormány a déli országrészekre összpontosít

Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja, amely a déli országrész felzárkóztatására...

Ez a 10 legnépszerűbb kínai autó Európában

A kínai autók szerepe, különösen az elektromos modelleké, egyre inkább központi téma Európában, ezért most megmutatjuk, melyek 2024-ben...

Ötven év után streamingen ismét látható a Let It Be és egy új Beatles-könyv is megjelent

A napokban megjelent All You Need Is Love című könyvben mások mellett Paul McCartney, Yoko Ono, George Harrison és Ringo Starr is megszólalnak.

Kiesett a Manchester City és az Arsenal a Bajnokok Ligájából

Az Arsenal már a rendes játékidőn belül kiesett a Bajnokok Ligájából a Bayern München ellen, addig a Manchester City és a Real Madrid...

0

Sport

A magyar bíró akkora botrányt csinált, hogy még Puskás Ferenc nevét is előrángatták a Barca-drukkerek

Nem hittük volna, hogy Kovács bíráskodása ilyen reakciókat vált majd ki.

Az őrjöngő Xavit is kiállította a magyar bíró, padlóra került a Barcelona a BL-ben

Saját magát verte meg a borzalmas Barcelona a PSG ellen. Egy másik spanyol sztárcsapat is csúfos kudarcot vallott.

Rasszista megjegyzés miatt bocsátotta el szakértőjét a tv-csatorna

A spanyol Movistar Plus+ elbocsátotta a szakértőként alkalmazott German Burgost, aki a Barca ifjú tehetségére, Lamine Yamalra tett rasszista kijelentést néhány napja.

Kiderült, mit jelent Araujo piros lap utáni kézmozdulata.

Élesen kivehető volt, hogy nem csak az idegességtől remegett a kiállítás sorsára jutó dél-amerikai keze, hanem valamit igyekezett jelezni.

A Sepsi elnöke elárulta, mennyi pénzt kapnak a magyar államtól

Diószegi László a román Digisportnak adott telefonos interjút.

Még a Barca-ősellenség, a Real Madrid újságja is a magyar bírót szidja

Ezt is megértük! A Marca újságírói is csak hüledeznek azon, amit a nagykárolyi Kovács István művelt Barcelonában.

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

Vastapssal búcsúztatták Barcelonában a 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszezőt.

Kritikák Szoboszlairól: Marco Rossi is elmondta a véleményét

Az utóbbi hetekben több kritika is érte Szoboszlai Dominik játékát. A magyar válogatott csapatkapitánya a Liverpool Atalanta elleni, múlt csütörtöki […] A Kritikák Szoboszlairól: Marco Rossi is elmondta a vélemén

Nyíregyháza-Ferencváros: óriási hangulat lesz

A MOL Magyar Kupában április 24-én a Nyíregyháza a Ferencvárossal találkozik. A találkozóra nagyon gyorsan elfogytak a jegyek. A Szpari […] A Nyíregyháza-Ferencváros: óriási hangulat lesz bejegyzés először nb1.h

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

A csoportmérkőzésekre még csak-csak visszafogták magukat a szervezők, de ami utána jön az felér egy lórúgással. Akár 1 millió forintba is kerülhet egy rövid olimpiai kirándulás.

A Fradi játékosának nagy pofon volt, hogy kimaradt Marco Rossi csapatából

Botka Endre szerint a Paks remeklése pluszenergiákat hozott ki a Fradiból.

0

Bulvár

Átlagos magyar nyugdíj: a XII. kerületben 315 850 forint, a Kisteleki járásban 173 560 forint

2024. januárban az öregségi nyugdíj átlagos összege Budapesten 275 667 forint volt, ami az országos átlagot 45 ezer, a legalacsonyabb vármegyei értéket, Bács-Kiskun vármegye átlagát 70 ezer forinttal haladta meg.

Katalin hercegné állapota rosszabb lehet, mint gondoltuk – Vilmos herceg lemondta a programjait.

Katalin hercegné állapota aggasztó lehet, ugyanis Vilmos még októberre sem vállal nagyobb utazásokat.

Nagyon vigyázz. Ha ezt látod, ne fogyaszd el a tojást.

A tojás nem játék. Eláruljuk, honnan tudod, hogy fogyasztható, és hogy érdemes tárolni, hogy nehogy baj legyen belőle!

A magyar bíró akkora botrányt csinált, hogy még Puskás Ferenc nevét is előrángatták a Barca-drukkerek

Nem hittük volna, hogy Kovács bíráskodása ilyen reakciókat vált majd ki.

Hirtelen betoppant a pesti kávézóba Antonio Banderas, és kérette a tulajdonosnőt

Antonio Banderas egyszer csak benyitott a híres pesti kávézóba, hogy beszéljen a tulajdonossal.

Izrael meglépte, amitől tartott a világ, Irán nagyon súlyos állítást tett közé

Hiába az amerikai figyelmeztetés, a Közel-Keleten a világ szeme.

Nem lesz többé ingyenes a világ legkeresettebb webböngészője

A Google a Cloud Next 24 konferencián árult el részleteket böngészője, a Chrome új változatáról.

Talicskával tolták ki a pénzt a megszűnt szuperkórházból – Polt Péter szerint ebben sincs semmi gyanús

Kocsis Máté felesége havi félmilliós fizetést kapott igazgatósági tagként, ami a Fidesz frakcióvezetője szerint teljesen helyénvaló volt. Vadai Ágnes a DK parlamenti képviselője a 444.hu cikke alapján kérdést te

„Szia! Itt az új számom!” – újabb átverésre figyelmeztet a rendőrség

A csalók már a Whatsapp üzenetküldő alkalmazáson keresztül is próbálkoznak.

Káosz Dubajban, leállt a reptér, mindenki maradjon otthon

Özönvízszerű eső hullott Dubajra és a környékére, ezért a nemzetközi repülőtér (DXB) átmenetileg le is állt kedden, de a víz ellepte az utcát is, komoly fennakadást okozva a város életében.

Támadás Izrael ellen: ezúttal betaláltak a rakéták, súlyos sérültek is vannak

A Hezbollah Libanon területéről lőtt ki rakétákat, 14-en megsebesültek a becsapódás után.

blogmorzsák

"Aki mer az nyer"

„Megszállottan kutatom a nagy titkot: miért segíti a vakszerencse az egyiket, s hagyja cserben a másikat?“

A jó kolléga nem csak ígér, hanem be is tart

Elkezdődött a Change Healthcare anyagok kiszivárogtatása.

0