Sólyom Katalin, Anatolij Petrov és a Kapronczai Tánciskola az idei baranyai Prima-díjasok
A Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben megválasztja a Prima-díjasokat és az év vállalkozóit, ennek nyomán pedig megyei szervezeteik is hasonlóan cselekszenek szűkebb pátriájukban. Szigetváron pénteken este adták át az elismeréseket.
Az idei Baranya Megyei Prima Díjazottak
Színművészet: Sólyom Katalin színművésznő
Több mint 50 éve tartozik a Pécsi Nemzeti Színház társulatához. Gyakorló színészként 1981-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A pécsi színházi és művészeti élet kiemelkedő alakja, a határokon túl is emlékezetesek verses estjei, énekes-verses gyermekműsorai és a Szélkiáltó Együttessel való fellépései. A Versmondó Pedagógusok Műhelyének vezetője, tanít a Pécsi Tudományegyetem zeneművészeti tagozatán és a Füsti Molnár Éva Színitanodában.
Jászai Mari-díjas, Szendrő József-díjas és Tüke-díjas, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja, 2010-ben Pécs díszpolgára lett.
Híresebb filmszerepei az Álmodozások kora (1964), Szerelmesfilm (1970), Mephisto (1981) és a Napfény íze (1999).
Sport: Dr. Petrov Anatolij, mesteredző és testnevelő tanár
1940. augusztus 10-én született Ukrajnában. Felesége Mátrai Judit tanár, négy gyermekük van. 1981. óta él Pécsett, 1992-ben kapta meg a magyar állampolgárságot.
Diplomáját a Moszkvai Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán szerezte 1968-ban. Tanulmányai befejezése után a Vlagyimiri Tanárképző Főiskola Testnevelési és Sporttudományi Karára kapott meghívást, ahol a Testneveléselmélet és módszertani Tanszék oktatója, majd tanszékvezető helyettese volt.
1976-1979 között Pétervárott aspirantúrát végez, tudományos kutatással foglalkozik, több cikke jelenik meg a moszkvai és leningrádi sporttudományi szaklapokban.
1980-ban családegyesítés végett települt át Magyarországra. Pécsett 1984 óta foglalkozik úszás utánpótlás neveléssel. Az Apáczai Nevelési Központban 1981-2003 között testnevelő tanárként dolgozott. Az egyesület megalakulása óta az ANK Úszóklub vezetőedzője. 1990. óta foglalkozik mozgássérültek oktatásával is, egy ideig tanítványa volt Kovács Ervin, majd Pásztory Dóra, akinek példáját további sérült gyermekek is követték.
„5-7 éves gyermekek testi és mozgásfejlődésének jellemzői” címmel, a testnevelés és sport-tudományok köréből írt egyetemi doktori értekezését 1991-ben védte meg a Budapesti Testnevelési Egyetemen.
Testnevelő tanárként éveken át foglalkozott a mindennapos testnevelési programok kidolgozásával és bevezetésével, óvodások és általános iskolások számára.
25 év alatt tanítványai az úszósportban 44 Országos bajnoki, 11 Diákolimpiai bajnoki, 4 Kadett, 4 Ifjúsági Európa bajnoki címet nyertek. Öt válogatott kerettag és 30 új korosztályos országos csúcs jelzi munkáját. 3 tanítványa tagja a Magyar Olimpiai Csapatnak, egy tanítványa tagja a Magyar Paralimpiai csapatnak.
2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta, két évvel később Pedagógus Szolgálati Érdemérmet, újabb két év múlva a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, és ugyanekkor lett Az Év edzője is.
Táncművészet: Kapronczai Tánciskola (Szigetvár)
A Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola elsődleges célja a táncművészet terjesztése, oktatása, valamint az esélyegyenlőség megteremtése. Az intézmény 2001-ben – Szigetvár székhellyel – 5 hátrányos helyzetű dél-baranyai településen kezdte meg a művészeti oktatást. Az eltelt 18 év alatt a kiváló szakmai munkának köszönhetően a telephelyek száma és a növendékek létszáma is jelentősen emelkedett. Ma már 3 megyében (Baranya, Somogy és Tolna megyében), 18 aktív telephelyen, több mint 1500 növendékkel büszkélkedhetnek.
Az iskola alapelve a szakmaiság: 2011-ben a Kapronczai AMI megkapta a kiváló alapfokú művészeti iskola címet. 2013 óta Akkreditált Kiváló Tehetségpontként, 2016 óta – a nemzetközi eredményeik alapján – Európai Tehetségpontként valamint Referenciaintézményként is működik. Emellett a Magyar Táncművészeti Egyetem Partnerintézményeként aktívan közreműködik a jövő táncpedagógusainak a képzésében is.
A tehetséggondozó munka eredményességét leginkább kiváló eredményeik tükrözik. Több Területi és Országos Bajnoki címmel is büszkélkedhetnek tanítványaik. A művészeti iskola növendékeit versenyeztető Szigo KTSE a Magyar Bajnoki sorozatban, ahol az éves versenyeredmények alapján sorrendbe állítják az egyesületeket, az elmúlt öt évben mindig a legjobb 6 között szerepelt. A 2018. évi díjkiosztón - a száznál is több tagszervezet közül – Kapronczai Balázs a képzeletbeli dobogó III. fokára állhatott fel az egyesület képviseletében.
Fontos mérföldkő, hogy 2016 decemberében a Kapronczai Alapfokú Művészeti Iskola és a Szigo KTSE Pécsen rendezhette meg a Standard Táncok Formációs Világbajnokságát. A Kapronczai Balázs által vezetett szervezői csapatnak mindösszesen 6 hét ált rendelkezésére a világverseny megrendezésére. (2016-ban eredetileg a VB rendezési jog Minszk kapta meg, de a fehéroroszok a megfelelő állami támogatás hiánya miatt visszaléptek. Kapronczai Balázs szorgalmazta, hogy Magyarország nyújtson be pályázatot a rendezésre, hogy ne maradjon el a világbajnokság és ne vesszen kárba az indulás jogát megszerző két magyar csapat – köztük a Szigo KTSE csapata – által elvégzett kemény, egész éves munka.) A hivatalos engedélyt október közepén kapták meg, december 4-én pedig már egy gyönyörűen feldíszített, elegáns környezetben több mint 2000 szurkoló előtt léphettek parkettre a világ legjobb formációs csapatai.
Év Vállalkozója Díjazottak, országos
Gódi Attila ügyvezető-tulajdonos – Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.
Jövőre lesz éppen 100 éves a családi vállalkozás, amely alapítójának, Mészáros Kálmán unokájának a férje a cég jelenlegi ügyvezetője.
A gyár termékeiből évente több mint 50 millió darabot készítenek, és több mint 20 ezer épületet fednek a cserepeikkel. Nemrégiben pedig a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Infor-matikai Karának Elektronikus Eszközök Tanszékével együtt kezdték meg a tetőcserépbe integrált napelem fejlesztését.
Gódi Attila szerint a családi vállalkozások válságállóbbak a multinacionális nagyvállalatoknál: több a rugalmasság és az empátia, így a nehezebb időszakokban sincsenek radikális megoldások.
Gódi Attila egyébként programozó matematikusi és okleveles közgazdász diplomát szerzett marketing szakirányon, könyvvizsgálói és adószakértői képesítéssel is rendelkezik. A családi vállalkozás megalapítása előtt programfejlesztői és számviteli területeken dolgozott. 1998 óta a Mediterrán csoport vállalkozásaiban tevékenykedik alapító résztulajdonosként, gazdasági vezetői, illetve ügyvezetői pozíciókban.
Budavári Attila ügyvezető-tulajdonos – Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.
Ezüstkoszorús orgonaépítő mester, Magyarország legnagyobb orgonaépítő cégének, a Pécsi Orgona-építő Manufaktúra Kft.-nek alapító-tulajdonosa. Munkássága során közel 200 orgona munkálataiban vett részt.
Szakirányú iskolái elvégzése után 1991-ben szakmai tanulmányútra indult, hogy osztrák mesterektől szerezzen gyakorlati tapasztalatot. Az osztrák Oberössterreiche Orgelbauanstalt Kögler GmbH cégnél egy évet töltött orgonaépítő szakmunkásként. Néhány éves megszakítás után 1997-ben, már mint cégtulajdonos folytatta tanulmányait a Budapesti Kézműves Kamara Hangszerkészítő és javító szakán, ahol orgonaépítő mester fokozatot szerzett. 2011-ben Ezüstkoszorús orgonaépítő mesterré avatták.
Hazatérését követően testvérével, Budavári Csabával megalapította a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.-t. Először a szülők garázsában, majd a cég növekedésével Pécsen vásárolt műhelyükben tevékenykedtek. A cég az elmúlt 25 alatt Magyarország legnagyobb orgonaépítő cégévé nőtte ki magát, s jelenleg nemzetközi viszonylatban is a legnagyobbak között van. 2009-ben indult el Organ-parts.info nevű webshopjuk, amelyen keresztül 3 kontinensen értékesítenek orgonaalkatrészeket. A cég folyamatosan bővíti az orgonaalkatrész-kereskedelem üzletágát.
2011-ben Angster József Díjat, majd 2015-ben Pro Civitate-díjat kapott.
Megyei Év Vállalkozója
Rajnai Attila (RATI Kft.)
A komlói vállalkozás 100 %-ban magyar, családi cég, amit idős Rajnai Attila alapított 1986-ban. Jelenleg 60 munkavállalóval működik egy majdnem teljesen 0 energiás központban, a város határában.
Víziójuk, hogy saját ötleteken alapuló innovatív koncepciókkal, termékekkel az európai autóipar autófelszerelési központjainak fejlesztő partnerei legyenek.
A fenntarthatóság, mobilitás és digitalizáció trendjei mentén vizsgálják a változásokat és fókuszálnak a piaci igényekre.
Az elmúlt évek legmeghatározóbb partnerei a RENAULT csoport, a PSA csoport és a FORD Europe. Éves forgalmuk mintegy 4 millió euró, mely 98 százaléka export.
Ifjabb Rajnai Attila 2001 óta vette át édesapjától a vállalkozás irányítását, azóta cégvezető.
Salánki Zsolt ügyvezető-tulajdonos (Sympack Csomagolástechnikai Kft.)
A vállalkozás 1992 óta működik. Az elmúlt évtizedekben mind a csomagolástechnika, mind pedig a raktártechnika területén számos sikert könyvelhettek el. A felépült – és mind a mai napig megújuló – termék portfóliójukat a felhasználói igényekhez igazítva integrálják kínálatukba, az új termékeket, raktári technológiákat és az élenjáró technológiákat felsorakoztató berendezéseket igyekeznek a leghamarabb megismertetni ipari partnereinkkel.
A vállalkozás három telephellyel, logisztikai központtal és mintegy 1200 nm-es logisztikai nagykereskedelmi raktárral, gépjármű parkkal rendelkezik. Elsődleges szempontjuk a gyors és rugalmas kiszolgálás, valamint a partnerek költséghatékony működéséhez való hozzájárulás.
Kovács Gábor tulajdonos – Tenkes Csárda
Hivatalos említés először „csak” az 1890-es években esik egy csarnótai csárdáról, a kollektív emlékezetben pedig régmúlt idők óta mint „betérő csárda”, majd Kövesi csárda kap helyet. 20 éve - az akkor már Tenkes csárda - gyönyörű homlokzatából egy omladozó „kódisállás” állt csupán. Külleme mára elődeinktől örökölt hagyományaink tiszteletét közvetíti, de a lepusztult épületet ilyen formára Kovács Gábor álmodta meg 2000-ben és anyagi ráfordítást nem sajnálva, mindenét értékesítve beleálmodta mindazt, ami ma látható az egykori romhalmaz helyén.
Kovács Gábor zöldség-gyümölcs kereskedő családból származik, testvéreivel a családi vállalkozásban dolgozott tanulmányai befejeztével. Így került közel a vendéglátáshoz, mivel közel 50 étteremmel állt kapcsolatban munkája által. Minden hajnalban a romos csárdaépület előtt ment el és épp azon gondolkodott, meg kell menteni ezt a gyönyörű helyet, mikor Csarnóta kiírt egy pályázatot rá. Kovács Gábor indult, és elnyerte. 25 éves volt ekkor.
2016-ban ennek köszönhetően a Baranya Megyei Önkormányzat Értéktár Bizottsága a Tenkes Csárdát felvette a helyi értékek sorába, így hazánkban ez az egyetlen csárda lett megyei érték. A Magyar Turizmus Zrt. Rozmaring díjjal tüntette ki, illetve idén is, mint 3 éve, Magyar Turizmus Minőségi díjat kapott. Kovács Gábort 2018-ban Baranya Fejlődéséért Díjjal tüntette ki a baranyai kulturális örökség ápolásában, megőrzésében, a helyi hagyományőrző tevékenységek támogatásában elért eredményei, húszéves kitartó munkájának elismeréséül a Baranya Megyei Önkormányzat. 2019- ben Harkány városa Turizmusért Emlékérmet adományozott neki.
hírek innen, onnan
Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?
Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben...
Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat
Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több...
Zuhanó belföldi eladások, rekordmértékű export: külföldre menekül a kínai autóipar
Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles...
Napi horoszkóp: a Mérlegre rátalál a szerelem, a Nyilas előléptetésre számíthat, a Vízöntő új esélyt kap
Kedves Rák! A fontos pénzügyi döntéseket jobb halogatni, most valahogy minden kifolyik a kezedből.
Budapest: mínusz 65 milliárdból kellene törleszteni a 125 milliárdos hitelt
Alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a fővárosnak, miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a számláló...
Vitézy Dávid meglepte az MTK-elnök Deutsch Tamást
Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként...
Mit kívánjon a születési hónapja alapján a Perseidák meteorraj idején, augusztus 12-én?
Augusztus 12-én érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen a Perseidák meteorrajhullás csúcspontja nemcsak látványos égi jelenséget ígér,...
Egy korszak vége? – Jövőre gyökeresen megváltozhat a horvátországi autós közlekedés
A fizetőkapuk eltűnésével jelentős lassító tényező szűnik meg, véget érhet a hosszú sorban állás, ideőrlő toporgás kora.
A választások után teljesen leállt az eddig óramű pontossággal üzemelő NER-pénzcsap a Szerencsejáték-cégnél
Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a...
Orbán Viktor elleni bosszúnak nevezték Baka András köztársasági elnökké választását
Szimbolikus lépés a Tiszától.
Már a termelés költségénél is olcsóbban adják a gabonát az ukrán gazdák
A minisztérium az Európai Bizottsághoz fordult.
Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók
Megduplázódott a pesszimisták tábora.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát
Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


