Ezt olvasta már?


Számos programra várják a családokat a fővárosban

Számos ingyenes programra várják Budapesten az ünneplőket, a családokat csütörtökön, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulóján.

A központi ünnepi rendezvényekkel kapcsolatos információk, köztük a közlekedési információk megtalálhatóak a marcius15.kormany.hu oldalon.

A budai Várban jellemzően 9 órakor kezdődnek a programok. A Dísz téren 9 órától 18 óráig magyar termelők és vendéglátósok várják a hazai finomságok vásárával az érdeklődőket. Ugyanott lesz térzene is: fellép a Budapest Helyőrség Zenekara, a Készenléti Rendőrség Zenekara, valamint a Pénzügyőr Zenekar is.

A Várkert Bazárban egész nap tartanak a rendezvények: lesznek kézműves foglalkozások, zenés és táncos programok, s irodalmi est is.

Hunyadi János lovasszobránál lósimogatóval, a Szent István-szobornál közlekedésbiztonsági játékokkal, míg Hadik András szobránál népzenével és néptánccal várják az érdeklődőket. A kalotaszegi táncot, székelyföldi táncot és a palotástáncot nemcsak nézni lehet, hanem meg is lehet tanulni a nemzeti ünnepen.

A Szentháromság téren 10 órától koncertek és gyermekprogramok lesznek, a Táncsics-börtönben különböző vetélkedőkön, kézműves foglalkozásokon lehet részt venni.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban idén is Forradalmi forgatag címmel rendezik meg az ünnepi programokat. Ott is lesz táncház, színházi előadást, csatabemutatót is tartanak, ágyúlövés is lesz.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában a kétszáz éve született Görgei (Görgey) Artúr egykori honvédtábornok és hadügyminiszter életét, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban betöltött szerepét lehet megismerni.

A Budapesti Történeti és Vármúzeumban 10 órakor kezdődnek a programok, történelmi sétával és tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket.

Csütörtöktől húsvétig lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum felújított Román csarnokát, amelyet több mint hetven év után láthatnak újra az érdeklődők. A csaknem 900 négyzetméter alapterületű, egy középkori bazilika belső terét megidéző terem falfestményeinek megújításán egy éven át mintegy 70 restaurátor dolgozott, akik 2500 négyzetméter falfelületet varázsoltak újjá. A csarnokot ingyenesen lehet megtekinteni.

A Magyar Nemzeti Múzeumban egy feltételezhetően 1848/1849-es magyar nemzetőrről készült korabeli dagerrotípiát állítanak ki március 25-ig. A múzeumba a belépés csütörtökön ingyenes.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban bárki kipróbálhatja Landerer és Heckenast nyomdagépét, készíthet ünnepi hajfonatot, emellett megnyílik az Ország(h), város, híres ember. Arany János és a fényképezés című kiállítás is.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Lerántotta a leplet a Fidesz-kormány „nulladik lépéséről” Nagy Márton

Nagy Márton kormányzati „vívmányokról”, covid alatti változásról és a növekedés hajszolásáról is beszélt.

Trump magáról akarja elnevezni a világ egyik legnagyobb pályaudvarát és a washingtoni repülőteret

Az amerikai elnök kétségkívül nem a visszafogottság mintaképe.

Megszólalt Moszkva az orosz tábornok elleni merényletről: teljesen világos, mi volt a célja

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylet mögött Ukrajna áll, és a...

Kicsit hátrébb léptek az élelmiszerárak

Januárban már az ötödik egymást követő hónapban csökkent az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke, ezúttal...

Budapesti kátyúhelyzet: Karácsony napi 1000 kátyút javítását ígérte

Kátyújelentésben mutatják majd naponta, hol és hány hibát javítottak ki.

Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér

A főpolgármester kijelentette, hogy február végéig várhatóan rendbe szedik az extrém időjárás miatt kialakult helyzetet.

Paks II. 80 milliárdos állami tőkeemelése miatt fordult bírósághoz az Energiaklub

Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett Paks II. legutóbbi állami kistafírozása miatt,...

A világ legszebb pasija volt fiatalon - Nézd, hogy néz ki most 62 évesen a botrányos életű Johnny Depp

Öregemberként tér vissza a mozivászonra, emiatt került újra reflektorfénybe!

Elcserélték a veséket a pécsi klinikán, és ennek mindenki örült

Új korszak kezdődött a magyar szervátültetésben: a pécsi klinikán először hajtottak végre keresztdonációs veseátültetést, amellyel...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

0
0

Bulvár

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

0