Ezt olvasta már?


Szárazföldi rajtaütést hajtott végre Izrael

Az izraeli hadsereg egyik elitegysége szárazföldi műveletet hajtott végre szeda este, előkészítendő a palesztin övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet elleni katonai fellépés következő szakaszát – jelentette be a hadsereg az X internetes közösségi oldalon.

A közlés szerint a razzia során „megöltek számos terroristát, és jelentős katonai infrastruktúrát számoltak fel”, köztük páncéltörő rakéták kilövőhelyeit, valamint „tereprendezést végeztek a szárazföldi hadművelethez”, majd elhagyták az övezetet.

A friss közlések szerint az izraeli légierő éjjel tovább bombázta az iszlamisták katonai célpontjait.

A Gázai övezet egészségügyi intézményei arról számoltak be, hogy szerda este több tucat ember halt meg, és sokan a romok alatt rekedtek az izraeli légicsapásokban az övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban és az északon található Gázavárosban.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerda este ismét beszélt telefonon Joe Biden amerikai elnökkel, aki a Fehér Ház közleménye szerint hangsúlyozta a háború utáni rendezés fontosságát, az Izrael és a palesztinok közötti békemegállapodás megkötésének szándékát. Biden kijelentette, hogy a Hamász nem képviseli a palesztin népet és törekvéseit.

Megtárgyalták a harcok alakulását, a gázai civileket segítő humanitárius segélyek áramlását az övezetbe és az elraboltak szabadon bocsátására tett erőfeszítéseket. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy Izraelnek a nemzetközi humanitárius joggal összhangban joga van megvédeni állampolgárait a terrorizmustól.

Izraelbe utazik Barbara Leaf, az Egyesült Államok külügyminisztériumának közel-keleti ügyekért felelős államtitkára. Célja, hogy megakadályozza az Izrael és a Hamász közötti összecsapások regionális konfliktussá fejlődését. Leaf az Egyesült Arab Emírségekben kezdi küldetését, majd ellátogat Katarba, Ománba, Egyiptomba, Jordániába és Izraelbe, és egyebek között „a civilek védelmét szolgáló humanitárius megoldásokról” is tárgyalni fog.

A Hamász politikai központjának helyettes vezetője, Száleh er-Arúri a libanoni síita Hezbollah szervezet televíziójának, az al-Manarnak úgy nyilatkozott, hogy a Hamász magas rangú tisztviselői már a harcok első napján találkoztak a Hezbollah főtitkárával, Haszan Naszrallahhal.

„Ez a csata az ő csatájuk is, egy célunk és egy sorsunk van” – mondta er-Arúri. „Ha az ellenség szárazföldön lép be, az példátlan vereség lesz számára”- ígérte. A Gázába hurcolt izraeliekről azt mondta, hogy a más állampolgársággal (is) rendelkező külföldieket vendégként kezelik, „de a cionista foglyokat ki fogjuk cserélni testvéreinkkel”.

Az izraeli légvédelem arról számolt be, hogy az északi, libanoni határon elfogott egy libanoni területről Izrael ellen indított föld-levegő rakétát, majd támadást intézett a kilövőállomás ellen.

mti







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Így teljesítheted minden vágyad gyertyamágiával! A titkos módszer, amit eddig senki sem árult el

A gyertyák remekül alkalmasak hangulat teremtésére, kellemes illatot kölcsönöznek a szobának, és általában javítják a légkört. De...

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

Visszatért a divatba a 90-es évek ikonikus frizurája: rövid hajból is könnyedén elkészíthető

Ez a klasszikus, időtlen frizura évtizedek óta jelen van a divat világában, és most ismét reflektorfénybe került – stílusosabban, mint...

Ezeket tartják a legbalszerencsésebb házszámoknak - a tiéd köztük van?

Van, aki szerint csak babona, más viszont már a hirdetésnél bezárja a böngészőt, ha meglát egy bizonyos számot a kapun. A házszámok...

Nem csak az alváshiány az oka: ezért ébredsz reggel táskás szemekkel

Ha reggelente fáradt tekintettel ébredsz, ne csak az alváshiányra gondolj: a szem alatti karikák mögött gyakran valami egészen más rejtőzik.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Az időjárás enyhülésével ráerősített az influenzajárvány, különösen az óvodások között terjed a vírus

Amit most látunk az a 20-25 évvel ezelőtti klasszikus nagy járványhoz hasonlítható. A tünetek nagyon erősek és főleg a kisgyerekeknél...

Átmeneti hiánycikk lehet az új Toyota RAV4

A Toyota szerint a kereskedőknek improvizálniuk kell.

Notórius autótolvaj a gyerekrabló K. Milán – 6 kocsit lopott el egy év alatt, a vezetéstől is eltiltották

Notórius autótolvaj az a húszéves férfi, aki szerda reggel a sülysápi bölcsőde elől a benne ülő ötéves kisfiúval együtt nyúlt le...

Kijelzőforradalom: így nézhetnek ki az autók belülről pár éven belül

A jövő autóiban lassan több lesz a kijelző, mint a gomb, és Kína ebben is óriási tempót diktál. Iparági források szerint Kínában...

Dagad az Epstein-botrány: korrupció gyanúja miatt vizsgálatot indítottak a volt norvég miniszterelnök ellen

A nyilvánosságra hozott iratokból kiderült, hogy Thorbjørn Jagland szoros kapcsolatban állt az elítélt szexuális bűnözővel, Jeffrey...

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Rögtön egy bakival indult a téli olimpia

Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.

Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben

Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Epstein-akták: Tizenéves lánytól születhetett gyereke, akit perceken belül elvettek az anyjától

A rigai főügyészség és a lett rendőrség nyomozást indított annak megállapítására, hogy történt-e emberkereskedelem, és lehetnek-e köztük kiskorúak.

A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten

A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.

Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin

Kulcsfontosságúnak nevezte Donald Trump szerepét a béketárgyalásokon az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij szerint ugyanis Vlagyimir Putyin nem fél az európaiaktól, de Trumptól igen. Az ukrán vezető arról is beszélt

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Bődületes összegekkel tartozott a halálba autózó Jákli Mónika

Újabb részletek kerültek napvilágra a halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika ügyében. A szlovák Pluska portál értesülései szerint a fitneszmodell összesen kábé 40 ezer eurós tartozást halmozott fel, ami

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül

0