Ezt olvasta már?


Százszázalékos lett három napelempark pályázati támogatása Pécsen

Százszázalékosra nőtt Pécs három, a korábbi kormánypárti városvezetés idején megkezdett napelempark-beruházásának pályázati támogatása a korábbi hatvan helyett, ezzel a város 300 millió forintot takarít meg - mondta Hoppál Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője.

A politikus a 750 millió forintos fejlesztés helyszínén, a Füzes dűlőben tartott sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy az átadás előtt álló, fél megawatt teljesítményű napelemparkok olyan jelentős pécsi intézmények villamosenergia-igényének jelentős részét fedezik majd, mint a Kodály Központ, a Zsolnay-negyed, a Pécsi Nemzeti Színház, a műjégpálya és a Hullámfürdő.

Kiemelte, a támogatási intenzitás növelése érdekében maga és Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke számos tárgyalást folytatott a Pénzügyminisztérium képviselőivel, hogy meggyőzzék a döntéshozókat: Pécs polgármesterének, Péterffy Attilának (Mindenki Pécsért Egyesület) ugyancsak erre irányuló kérése fontos a baranyai megyeszékhely zöld város programjának megvalósítása és az intézmények hatékony működtetése érdekében.

"Az elmúlt években rengeteg külföldi befektetőt és beruházást sikerült Pécsre integrálni, de annak, hogy a város továbbra is eredményes legyen, feltétele, hogy jó tervek álljanak rendelkezésre, hatékony lobbit működtessünk és sikeres legyen a megvalósítás" - fogalmazott Hoppál Péter.

Az országgyűlési képviselő szavai szerint a kormány a pécsiek első számú partnere, a kormányon múlik Pécs zöldebbé tétele, előre haladása a klímavédelemben és a kormányon múlt az elektromos buszpark beszerzésének százszázalékos támogatása is.

A pécsi polgármesteri hivatal a témában kiadott közleményében azt írta, hogy a napelemparkprojekt eredetileg százszázalékos európai uniós támogatással valósult volna meg, ám miután az új városvezetés a beruházás felülvizsgálata után több hatósági állásfoglalást kért, a támogatást folyósító minisztérium jelezte: a támogatás összege előre láthatóan nem hívható le az eredeti konstrukcióban.

"Az elmúlt hónapokban több szakértő és városi szakember kitartó munkájának köszönhetően új szakmai javaslat született, melyet véleményezésre megküldtünk a projekt támogatását biztosító minisztériumnak. Kedden érkezett meg a minisztérium válasza, mely a Pécs által kidolgozott javaslatot szakmailag elfogadhatónak ítélte, és ezek alapján a projekt százszázalékos támogatása biztosítottá vált" - olvasható a közleményben.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

FT: A Trump-kormány európai MAGA-párti agytrösztök támogatásával népszerűsítené a politikáját

A Financial Times forrásai szerint a Nigel Farage-féle Reform UK párt támogatása is tervben van.

Meglepő divat: kócos haj ma a trendi

Az utóbbi években a hajápolás hiperaktívvá vált. Mindenből a legjobbat... Végtelen savas samponok, fejbőrradírok, maszkok, ampullák…...

NB I: Küzdelmes meccsen, egy gól döntött az újoncok csatáján

Az utolsó percekben kiharcolt büntetővel nyert a Kisvárda a Kazincbarcika ellen a Fizz Liga 21. fordulójának nyitómeccsén.

Több százan kísérték utolsó útjára Tarr Bélát Budapesten

Több százan kísérték utolsó útjára Tarr Bélát, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt pénteken a Fiumei úti sírkertben. A...

Nem diéta, nem koplalás: ez a két apró csere indíthatja el igazán a fogyást

Sokan hónapokig számolnak, mérnek, lemondanak, mégis makacsul marad a súlyfelesleg. Pedig gyakran nem több szabályra, hanem kevesebb, de...

Trump olyan videót posztolt, amin Obamát majomként ábrázolta, de akkora felháborodás lett, hogy törölte

A 2020-as választási csalásról szóló klip végén bukkant fel a rasszista mém. A botrány a Fekete Történelem Hónapjának első hetében...

Ennyi partnerrel bújunk ágyba 50 éves korunkig

A társadalmi normák változásával folyton változik az is, hány partner számít „ideálisnak” fiatal és késői felnőttkorunkban.

Irán üzent az Egyesült Államoknak: feszült a figyelem

Irán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal – közölte az iráni külügyminiszter pénteken, az amerikai elnök...

Teljesen másképp alakulhatott volna a Trianon utáni helyzet, egy hajszálon múlt

Egyetlen szó döntött Trianon után, és ez teljesen megváltoztatta Magyarországot.

Magyarország devizatartaléka hatalmasat ugrott: mi áll a háttérben?

Rekordmagasságba, 56,8 milliárd euróra emelkedett Magyarország devizatartaléka január végére a Magyar Nemzeti Bank pénteken közzétett...

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben

A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.

Keszthelyi Rita vigasztalhatatlan, nem kárpótolja a nagy elismerés sem

A magyar női vízilabda-válogatott tíz éve vár egy újabb aranyéremre, de fényes a jövőképe.

0
0

Bulvár

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén

Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult

Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót

A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Házkutatás egy ismert újságírónál, de a mobilja kifogott a rendőrségen

Egy friss bírósági jegyzőkönyv szerint az FBI nem tudta feltörni a Washington Post egyik újságírójának iPhone-ját, mert azon be volt kapcsolva az Apple kevéssé ismert, de rendkívül szigorú biztonsági funkciója,

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0