Ezt olvasta már?


Szerdán indul a konklávé, a XXI. század harmadik pápaválasztása

Szerdán kezdődik a vatikáni Sixtus-kápolnában a Szent Péter 266. utódát kiválasztani hivatott konklávé, amelynek szabályai azt is meghatározzák, hogy hogyan kell a választásra jogosult bíborosoknak összehajtaniuk a szavazócédulát.

 

 

A cédulára a bíborosok tollal írják fel jelöltjük nevét, majd a papírdarabot ketté hajtják, és egyesével az oltárra állított szavazóurnához viszik.

A szavazócédulát az előírások szerint nem kell apróra hajtogatni, és úgy kell az urnáig vinni, hogy a cédula a jól látható legyen. Az urnához érve a bíboros a cédulát ráhelyezi egy ezüst tányérkára, majd arról becsúsztatja a szavazóurnába.

Ez alkalommal 133 bíboros választ pápát, ezért a szavazási fordulók több időt vesznek majd igénybe mint Ferenc pápa 2013-as megválasztásakor, amikor 115 bíboros vett részt a konklávén.

Az egyes szavazási fordulók után után a három szavazatszámlálóból ketten egymás után kinyitják és csendben elolvassák a cédulára felírt nevet, a harmadik szavazatszámláló pedig hangosan bejelenti.

A konklávé szavazati adatai titkosak, de számtalan pápaválasztó beszámolt a választásokról, többek között Ferenc pápa, aki életrajzi könyveiben sok részletet elárult például a 2005-ös és a 2013-as konklávéról. Közismert, hogy a szavazások alatt több bíboros maga is jegyzi a eredményeket. A feljegyzéseket a konklávé után el kell égetni, de nem ritka, hogy később a sajtóhoz is eljutnak.

A nyolcvan évnél fiatalabb bíborosok délután a vatikáni palotákban található, III. Pálról elnevezett Paolina-kápolnából átvonulnak a Sixtus-kápolnába a Teremtő lélek, jöjj közénk liturgikus éneket énekelve.

A kápolnában a bíborosok kijelölt helyét névtábla jelzi. Mindenki asztalán lesz jegyzetfüzet, íróeszköz, zsoltároskönyv és a konklávé szabályzata.

 

Amikor elérkezik a kápolna lezárásának ideje, elhangzik az „extra omnes” kiáltás, ami szó szerint azt jelenti, hogy „mindenki kifelé”, akinek nincs dolga a konklávén. Ez a ceremóniamester, Diego Ravelli feladata lesz. A Sixtus-kápolnában csak a pápaválasztó bíborosok maradnak, és az ajtót kulcsra zárják – írja az MTI.

A szavazást megelőzően a bíborosok egyenként esküt tesznek a Bibliára. Kisorsolnak három szavazatszámlálót, három revizort és három beteglátogatót, akik mobilurnával az esetleg gyengélkedés miatt a Szent Márta-házban maradó bíborosok szavazatait veszik fel és viszik át a Sixtus-kápolnába.

A konklávé elnöke Pietro Parolin bíboros, volt szentszéki államtitkár lesz. Sikeres pápaválasztás esetén az ő feladata megkérdezni majd latinul a megválasztott egyházfőtől, hogy elvállalja-e a szolgálatot, és milyen néven szeretné elfoglalni Szent Péter trónját.

A konklávé nyelve a latin, és latinul jelentik be azt is, hogy sikerült új pápát választani a Habemus papam! (Van pápánk!) formulával, de a bíborosok egy része már nem tud latinul, ezért az egyeztetés nyelve az olasz és a többi világnyelv lesz. A konklávé tolmácsolás nélkül zajlik.

Szerda délután egy szavazási fordulót tartanak. Ha ezen nem sikerül új egyházfőt választani, akkor a tervek szerint csütörtökön délelőtt és délután is kettőt-kettőt. Minden szavazási forduló után a cédulákat kilyukasztják, összefűzik és elégetik, és a Sixtus-kápolna kéményéből felszálló fekete vagy fehér füst jelzi majd, hogy sikerült-e megválasztani az új pápát.

Ez lesz a XXI. század harmadik pápaválasztása. 1900-tól egyetlen pápaválasztás sem haladta meg a négy napot, ami 1978 októberében II. János Pál megválasztásához kellett.







0
0

hírek innen, onnan

Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda

Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0