Ezt olvasta már?


Szijjártó: a Balluff veszprémi beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását

Budapest, 2021. február 10., szerda (MTI) - A Balluff Elektronika Kft. 2,1 milliárd forint értékű veszprémi kutatás-fejlesztési beruházása is segíti a magyar gazdaság dimenzióváltását - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hozzátette, a fejlesztéssel a vállalatnál dolgozó 900 ember munkahelye biztossá válik, és ezen felül még 30 magasan képzett mérnököt is felvesznek. Minderre tekintettel a kormány 518 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a német vállalat beruházásához.

A Balluff fejlesztésének célja, hogy még modernebbé tudja tenni az ipari automatizálás számára készülő szenzorokat, érzékelőket, amelyeket az autógyártás, a gyógyszergyártás és az élelmiszeripar gyártósorain és gyártóeszközein alkalmaznak. Mindez azért fontos, mert a magyar gazdaság teljesítményét ezek az ágazatok határozzák meg a leginkább - tette hozzá a tárcavezető.

Példaként említette, hogy a Balluff által gyártott szenzorok az Audi, a General Motors, a Mercedes gyáraiban, így a magyarországi autógyárak gyártósorain is megtalálhatók, mindez pedig azt jelenti, hogy a Balluff fejlesztései maguk után vonják a magyar autóipar teljesítményének növekedését.

Szijjártó Péter elmondta, a kormány a világjárvány alatt nem feladta, hanem felgyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, hogy az ország a termelésorientált gazdaságból minél gyorsabba tudjon átlépni egy kutatás-fejlesztés által orientált gazdaságba. Az ipari technológiák megújítását célzó kutatás-fejlesztési beruházásával a Balluff fejlesztése is ebbe a folyamatba illeszkedik.

A miniszter szerint a Balluff és Veszprém neve összeforrt, ugyanis a Balluff 1989-ben az egyik első német beruházóként érkezett Magyarországra.

Ugyanakkor jelezte, a Balluff termékei 68 országban vannak jelen, ezért a mostani beruházásért is komoly verseny volt, azonban a magyar szakemberekbe vetett hit és a vállalat magyarországi vezetőinek eredményessége meggyőzte a német vállalati vezetőket arról, hogy ennek a kutatás-fejlesztési központnak Magyarországon van a helye.

Ötvös Tamás, a Balluff Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Balluff cégcsoport németországi közepes vállalkozás, amelynek második legnagyobb egysége Veszprémben található. A cég egyebek mellett ipari elektronika gyártásával foglalkozik.

 

MTI

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Rendkívül súlyos autóbaleset történt vasárnap hajnalban Szentkirályon

Vasárnap hajnalban rendkívül súlyos baleset történt Szentkirályon, ahol egy személyautó – eddig tisztázatlan okból – letért az...

Csak lassan javulnak a látási viszonyok

A keleti, délkeleti szél a Dunántúlon megélénkül.

Most kaptuk: titokban házasodott meg a híres szupermodell

A páros végre kimondta a boldogító igent.

„Olyan, mint egy latin-amerikai szépségkirálynő” — a magyar fitnesz doktornőn ámul a világ

Árvay Nóra egyszerre szerzett jogi szakvizsgát és profi sportolói státuszt.

Ledöbbentek az utasok: egy halott nagymamát csempészett fel a repülőgépre egy család

A személyzetnek azt mondták, hogy az idős nő csak fáradt.

Szombaton vesztegetett, hétfőn már bírósági ítéletet kapott egy vietnámi férfi

Hivatali vesztegetés miatt bíróság elé állítottak egy vietnámi férfit, aki ellen gyorsított eljárást alkalmazott a Budapesti Nyomozó...

Ezt a salátát ettem 3 napig este, ledöbbentem, mi jött ki belőlem

Ez a hiperméregtelenítő friss saláta keverék jelentősen csökkenti a testsúlyt és helyreteszi a gyomorban a savtermelést. Ha sok, leviszi,...

0

Sport

Kedves Jake Paul, lehet visszatakarodni hatvanéves legendákat és visszavonult ketrecharcosokat verni!

Jake Paulnak pont annyi keresnivalója van a profi bokszban, mint Kylie Jennernek a Nobel-díjasok között. A kettőezer-húszas évekre elértük, hogy a boksz ne a sportról, hanem figyelemért kurvuló celebekről szóljon. Ke

Dárdai kórházba került Berlinben, azonnal infúziót kellett kapnia

Egy nappal azután, hogy Dárdai Pált kinevezték az Újpest sportigazgatójának, máris aggódnia kell.

A hóhérbárd a 6. menetben sújtott le, Anthony Joshua kiütötte Jake Pault

Egyoldalú meccsen mindketten százmillió fontot kasszíroztak.

Sokk a dartstábla előtt – A vb-k történetének legnagyobb meglepetései

Az idei PDC-dartsvilágbajnokság elhozta a világbajnokságok történetének egyik legnagyobb meglepetését. A kenyai dartscsoda apropóján összeszedtük a vb-k történetének legnagyobb szenzációit.

Nekimentek Szoboszlainak, erre eltiltották őt a bajnokságban, ellenfele folytathatta az ámokfutását

Szoboszlai Dominik a Liverpool következő bajnokiján, december 27-én nem léphet pályára.

Szalai Ádám megmutatta a számokat: ezért buknak el évente milliárdokat a magyar futballklubok

A sportvezető úgy látja, néhány klubnál csak most kezdenek ráébredni: az állami támogatások kora nem tart örökké.

Vadállatnak nevezte Szoboszlait az ellenfél edzője, nem veszi be a sérüléses sztorit

Slot még nem mondta ki határozottan, hogy Szoboszlai játszhat ma a Tottenham ellen, bezzeg a Spurs edzője...

Anthony Joshua felmosta a padlót Jake Paullal

A korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok kiütötte a volt youtubert.

Két kiállítás a Liverpool rangadóján, Szoboszlaival megtörtént, amitől mindenki félt

A Liverpool sztárigazolása megsérült, a Tottenham elleni rangadó egészen őrült végjátékot hozott.

A Fradi diósgyőri győzelme után az edző nem hajol meg a szurkolók akarata előtt

Robbie Keane szerint katasztrofális lett volna, ha nem nyernek, Radenkovic magyarázkodhatott.

Micsoda lövés. Nézze meg Schäfer András gólját, győzelmet ért a Bundesligában

A magyar válogatott játékosa csereként állt be az Union Berlin színeiben, majd a hosszabbításban hatalmas gólt lőtt.

A vörösborra és a munkára esküszik a 98 éves sztármatematikus

Derű, sport, szellemi aktivitás – ezekre esküszik Obádovics J. Gyula.

0
0

Bulvár

Már a rendőrséget is zavarja, hogy sokan nem tudják, mikor használják a hátsó ködlámpát

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai december 18-án közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es autópálya Somogy vármegyei szakaszán. Az intézkedés elsősor

Megígérte, és be is tartotta, kegyetlen bosszút állt Donald Trump

Beváltotta ígéretét Donald Trump, nem hagyta megtorlás nélkül, hogy december 13-án az Iszlán Állam támadásaiban amerikai katonák haltak meg. Mintegy 100 precíziós eszközzel vettek célba 70, az Iszlám Államhoz k

Kutatások bizonyították: 6 hét alatt megváltozik az agyad, ha napi 5 percet meditálsz

Gondoltál már arra, hogy milyen hatalmas változásokat idézhetsz elő önmagadban mindössze napi 5 perc ráfordítással?

Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak

December 24. és 26. között a lakossági és vállalati One mobil-előfizetéssel rendelkező ügyfelek díjmentes, korlátlan belföldi adatforgalmat kapnak.

Kutatás: az ilyen vércsoporttal rendelkező emberek lassabban öregszenek

Évtizedek óta foglalkoztatja a kutatókat, vajon mi árulja el legpontosabban, hogyan öregszik a testünk. Egy tudományos irány most meglepő választ ad.

Így látta fotósunk a szegedi Fidesz-Tisza párbajt

Képgaléria a Fidesz és a Tisza nagygyűléséről.

Nagy bajban, akit itt néztek szexfilmeket – Óriási bukó egy hackercsoport miatt a Pornhubnál  

A PornHub felnőtt videóplatformot a ShinyHunters zsarolóbanda zsarolja, miután a prémium tagjainak keresési és megtekintési előzményeit állítólag ellopták egy nemrégiben történt Mixpanel adatvédelmi incidens sor

Nekik jár ingyenes belépő a gyógyfür-dőkbe: Tb-re igényelhető ezekkel a feltételekkel

A tb támogatja a gyógyfürdőket: mutatjuk, kik jogosultak kedvezményes vagy ingyenes belépésre.

Megállapodtak, brutál díjemelés jön Magyarországon: szinte biztos, hogy ráterhelik az átlagemberre

Megállapodott az Építési és Közlekedési Minisztérium és a fuvarozói érdekképviseletek a fuvardíjak jelentős emeléséről, amely két lépcsőben valósul meg 2025 elején.

blogmorzsák

Eufória és melankólia. Húszéves M83 változást hozó lemeze

Az M83 idén húszéves lemeze piszok jó rockzene, ami nem szégyellt az elektronikához nyúlni.

Couture óda egy város asszonyaihoz

A roppant nőies, finoman merész darabok nem az aktuális trendeket követik, hanem identitást formálnak.

0