Ezt olvasta már?


Taylor az év játékosa, Csirke a szezon edzője

Az eurobasket.com, a szezon lezárultával elkészítette összeállítását, amelyben a magyar bajnokság legjeit szedte össze. A mértékadó nemzetközi portál szerint a mezőny legjobb játékosát és edzőjét is a PVSK-Veoliában kell keresni.

Hiába ért véget a szezon már jó két hete, szerencsére jócskán akad rá okunk, hogy újra és újra visszaemlékezhessünk a csodálatos, bajnoki bronzérmet hozó 2018/2019-es bajnoki évadra. Most épp a patinás nemzetközi kosárlabdaportál, az eurobasket.com friss hírét bogarászva dobbanhatott nagyot a szívünk – többször is. Az Eurobasket ugyanis összeállította a maga listáját, amelyben a magyar pontvadászat legjeit nevezte meg. Az „év játékosa” címet, nem is olyan nagy meglepetésre amerikai játékosunk, az egész szezon során pazarul teljesítő Kameron Taylor kapta meg. Egy újabb bizonyíték arra, hogy talán még sosem volt olyan kiváló képességű játékosunk, mint Kameron! Ennek fényében már nem is olyan nagy szó, szinte magától értetődő, hogy a bajnokság legjobb hátvédje, és az egész mezőny legjobb légiósa is Taylor lett.

Az azonban óriási örömmel tölthet el mindannyiunkat, hogy az évek óta nálunk folyó magas szintű szakmai munkát már nemzetközi téren is elismerik. Az eurobasket.com ugyanis az év edzőjeként vezetőedzőnket, Csirke Ferencet nevezte meg!

Szívből gratulálunk mind Taylornak, mind pedig a mesternek! Ilyen híreket olvasva nem is várhatjuk máshogy a következő szezont, mint reményekkel telve.

A bajnokság legjei:

Az év játékosa: Kameron Taylor, PVSK-Veolia

Az év hátvédje: Kameron Taylor, PVSK-Veolia

Az év erőcsatára: Sztrahinja Milosevics, Szolnoki Olaj

Az év centere: Juvonte Reddic, Falco KC

Az év légiósa: Kameron Taylor, PVSK-Veolia

Az év hazai játékosa: Vojvoda Dávid, Szolnoki Olaj

Az év védőjátékosa: Ron Curry, Falco KC

Az év vezetőedzője: Csirke Ferenc, PVSK-Veolia

Álomcsapat: Damier Pitts (Jászberényi KSE) – Vojvoda Dávid (Szolnoki Olaj) – Kameron Taylor (PVSK-Veolia) – Sztrahinja Milosevics (Szolnoki Olaj) – Juvonte Reddic (Falco KC).

Forrás: pvsk-panthers.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Lesújt Oroszországra Amerika büntető keze? – Talányos kijelentést tett Trump embere

Az Oroszország elleni új amerikai szankciók sorsa attól függ, hogyan haladnak az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások –...

Lenőtt a frufrud? Profi fodrászok szerint így érdemes formázni, hogy végig stílusos maradjon

A frufru vágása gyakran hirtelen döntés, de a lenövesztése már tudatos türelmet igényel. A megfelelő vágással és formázással a...

Ez a 34 vitamin a hosszú élet titka a tudomány szerint: évekkel tovább élhetsz, ha rendszeresen szeded őket

Vannak olyan kulcsfontosságú vitaminok és ásványi anyagok, amelyeket a szakértők szerint muszáj rendszeresen bevinni a szervezetünkbe,...

Radikálisan megugrott az ADHD-val diagnosztizáltak száma, megérkezett a szakemberek magyarázata

Korábban nem is hallottál erről a problémáról, most pedig mindenhol szembe jön veled, mennyi embert diagnosztizálnak ADHD-val? Nem...

Így néz ki most Dudás Miklós sírja – Egy héttel a volt kajakos temetése után ez fogadja az emlékezőket

Piros és fehér virágokból készített gyönyörű koszorúk őrzik a tragikusan fiatalon elhunyt olimpikon, Dudás Miki örök álmát a...

Ma kezdik el kézbesíteni a választási értesítőket

A 7,6 millió választópolgárnak legkésőbb február 20-ig kézbesítik az értesítőt a lakcímükre.

Mazda: a Wankel-motoros sportautó nem jön össze

A gyártónál most épp más a prioritás, ráadásul a pénzügyi résszel is gond lenne.

Célkeresztbe került a magyar alma

Bátran lehet fogyasztani a hazai gyümölcsöt, de a bio továbbra is kevesebb vegyszert tartalmaz.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

Rögtön egy bakival indult a téli olimpia

Nagyjából tíz perc után jött az első baki az olimpián.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Ilyesmiért még sohasem adtak tizenegyest a futballtörténelemben

Volt itt más is, mindkét kapuba vágott gólt a nigériai védő.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

A magyar rendőrökön röhög a világ, pusztító fotó terjeng a neten

A külföldi kommentelők nem kímélték a magyar megoldást.

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az

Rengetegszer felbukkan Angela Merkel neve Donald Trump volt tanácsadója, Steve Bannon és Jeffrey Epstein levélváltásában. Egy arab üzletember pedig egy, állítólag a német kancellárt ábrázoló meztelen fotót is kül

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

0