Téli napforduló a Széchenyi téren
Igazi fényünnep ragyogta be a téli napforduló alkalmából a pécsi Széchenyi teret december 21-én.
A Zsolnay Örökségkezelő NKft. az advent és a Zsolnay Fényfesztivál legkedveltebb elemeit kapcsolta össze ezen a napon, hiszen átadták az Adventi épületfestő gyerekrajz pályázat díjait, miközben eddig soha nem látott fényfestés kíséretében osztották meg a szervezők az első információkat a 2018-as Zsolnay Fényfesztiválról.
December 21. az év legsötétebb napja, ilyenkor a leghosszabb az éjszaka. Ezen a napon érik a Nap sugarai legkisebb szögben a Földet, ami az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti. De ettől a pillanattól kezdve hosszabbodnak a nappalok, a természet elindul az újjáéledés felé. A fény újjászületése őseink által is nagyra tartott ünnep volt, számos magyar népszokás őrzi a téli napforduló emlékét, a Zsolnay Mauzóleum legendája szerint pedig ekkor különleges fényjelenség kíséretében feltárul az eozin titka.
A Zsolnay Fényfesztivál szervezőcsapata a tavalyi év után hagyományteremtő szándékkal ismét ezt a dátumot választotta arra, hogy megosszák az első híreket a következő Zsolnay Fényfesztiválról. Bejelentették, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel 2018-ban immár négynapossá bővül a fesztivál, ami június 28. és július 1. között zajlik majd Pécsett. A programokról annyi már tudható, hogy az angol Motionhouse társulat Charge című multimédiás tánc-cirkuszi előadása indítja a fesztivált a Kodály Központban. A művészet és a tudomány izgalmas ötvözetéből megszülető produkciót az Oxfordi Egyetemmel együttműködve alkotta meg az angol társulat, a digitális háttér előtt játszódó előadást az elektromosság emberi testben betöltött szerepével kapcsolatos felfedezések inspirálták.
Újra nyitja kapuit az idén nagy sikerrel debütált Fénybütykölde, a spanyol Sienta La Cabeza társulatának hajszobrászai pedig újra örömmel csatlakoznak azokhoz a fesztiválozókhoz, akik maguk is fénylő díszeket öltve szeretnék kivenni részüket az eseményekből. A Fénykarnevál jövő évi különlegessége a Rodafonio varázslatos muzsikáló járgánya lesz, ez a guruló csoda hívja majd táncba a fesztivál közönségét.
A Székesegyház monumentális homlokzata lesz újra a Zsolnay Light Art nemzetközi mapping verseny helyszíne, minden bizonnyal ez lesz a fesztivál legnagyobb érdeklődésre számot tartó programja. A verseny szakmai partnere és házigazdája ezúttal is a Kiégő Izzók csapata.
Kibővített területen, a tavalyinál is nagyobb és látványosabb alkotások láthatók majd a belváros legismertebb épületeit és izgalmas, rejtett zugait is útba ejtő, 25 állomásos körsétán, a Fény Útja helyszínein.
A bejelentésekhez méltó, egyedülálló fényfestés volt látható a Széchenyi téren: egy szinte teljes fény-kör-panorámát hozott létre a Night Projection csapata és Bodó Márton grafikus; ilyen látványosságra eddig nem volt példa a városban.
Minden várakozást felülmúló érdeklődés és aktivitás kísérte az Adventi épületfestő gyerekrajz pályázatot, amelynek díjait ugyancsak a csütörtöki rendezvényen adták át.
Több, mint 700 pályázat érkezett a város határán innen és túlról,
Körülbelül 33.000 szavazat érkezett a pályamunkákra.
A verseny ideje alatt körülbelül 150.000 ember látogatott el a Zsolnay Fényfesztivál honlapjára.
A több mint 700 nevező közül a zsűri által legjobbnak talált alkotók:
A Zsolnay Fényfesztivál Facebook oldalán zajlott közönségszavazás nyertesei:
Honlap: www.zsolnayfenyfesztival.hu
Facebook: https://www.facebook.com/zsolnayfenyfesztival/
hírek innen, onnan
A cégeknek is időt spórolhat a NAV
Egyre több ügy intézhető telepítés nélkül online.
Megdöbbentő összegre vadásztak a csalók, már a vállalkozásokra is rászálltak
Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől.
Europion: visszaesett, de nagyon vezet a Tisza
A kutatás szerint Vitézy Dávid a legnépszerűbb politikus.
Nyelvi képességek nélkül is képes a komplex logikai gondolkodásra az emberi agy
Az MIT kutatói bizonyították, hogy az emberi agy a nyelvi központok használata nélkül is képes összetett logikai feladatok megoldására.
„Gyenge vagyok, húsz kilót fogytam” - Pásztor Erzsit meg kellett műteni, most elárulta, hogy van
Lánya segíti Pásztor Erzsit.
Lép az Alkotmánybíróság: vizsgálják, jogszerű volt-e Sulyok Tamás leváltása
Egy jócskán megkötött kezű, és többségében a Fidesz által megválasztott Alkotmánybíróság dönt azokban az ügyekben, amelyek...
Jogsi nélküli ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál
A közlés szerint a rendőrök múlt szombat délután figyeltek fel Velencén egy személyautóra, amelynek a rendszámfelismerő rendszer...
Készülj fel, 70-100 hullócsillag ragyogja be az eget: ezen a két napon rengeteget kívánhatsz
Augusztus egyik legszebb égi látványossága 2026-ban sem marad el.
Három vármegyére is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést szerdára: így alakul az időjárás
Kiadták a riasztást a meteorológusok!
Rendőrkézen egy durva ingatlanmaffia fejei: ezzel a módszerrel csapták be magyarok tömegeit
A csalók rendkívül gátlástalan módszerekkel dolgoztak, ugyanis minden esetben a kiszemelt ingatlanok valódi tulajdonosának vagy azok...
Kigurult a szerelőcsarnokból a 7000 tonnás hadihajó: hatalmas fegyverkezésbe kezdett a szövetséges állam
Lengyelország ma avatja a Miecznik-osztály első egységét, az ORP Wicher fregattot, amely a lengyel haditengerészet felszíni hadviselési...
Jobb ha felkészülsz: durva, ami hétvégén jön az időjárásban, és ami utána hétfőn ideér...
Ez fog következni az időjárásban.
Sport
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.
Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.
A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért
Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.
Pánikbetegség és drámai sérülések után harmincévesen visszavonult a magyar válogatott futballistája
Sikersztoriból keserves küzdelemmé vált a pályafutása.
Szoboszlai Dominik után legjobb barátja már bukja a csapatkapitányságot - Eszetlen kifogás az edzőtől
Teljesült idén nyáron a magyar szurkolók álma, Szoboszlai Dominik csapatkapitányként vezette pályára a Liverpoolt.
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó
A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít
Napi szinten egyeztet a Liverpool, 150 millió eurós világsztárt akarnak
Még nincs vége a történetnek.
Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány
Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.
Túl sok gólt szerez Erling Haaland, ezért nem lehet a Manchester City csapatkapitánya
Megindokolta döntését a csapat edzője.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen
A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.
Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Magyarországra is megérkezett a halálos TikTok-őrület - Egy békési férfi a saját nappalijában találkozott a kalapos emberrel
Egyre több fiatal próbálja megidézni a rejtélyes kalapos embert egy életveszélyes internetes trend miatt, ami már Magyarországra is begyűrűzött.
A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot
A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.
Megjött a Tisza válasza arra, hogy a Fidesz a tatai sortűzper miatt támadja Baka Andrást
Orbán Balázs neve is előkerült.
Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés
Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.
Jelentős lehűlés jön országszerte: már csak eddig kell kibírni
Enyhül kissé a kánikula, holnaptól egészen péntekig a napi maximumok 30 Celsius-fok körül alakulnak, éjjelente pedig 15 fokig, egyes helyeken akár az alá is hűlhet a levegő hőmérséklete. Hétvégén azonban a káni
blogmorzsák
Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?
Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!
Mi a keresztallergia?
Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


