Tiltott darab - képgalériával
Főpróba a Pécsi Nemzeti Színházban
November 11-én mutatja be a Pécsi Nemzeti Színház Weöres Sándor A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban című színművét. A darab főpróbáján jártunk.
| (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A szerző „történelmi panoptikumként” határozta meg írásának műfaját. A darab valóban különleges a magyar színházi világban, talán csak Weöres másik remekműve, a Holdbeli csónakos rokonítható vele.
A "fenevadat" Weöres Sándor a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére írta, azonban a politika 1973-ban nem engedte bemutatni. A legenda szerint a szerző ekkor fogadta meg, hogy több színdarabot nem ír. A Jelenkor 1973-ban közölte a mű első felvonását, de a második felvonást már nem jelentethette meg.
A darab Pécs utolsó törökkori évébe helyezi a történéseket, számos, egykor létezett személyiséggel és sok kitalált karakterrel. A csalás, a hazugság, a háborús viszonyok kritikája a mű, ami valószínűleg nem tetszett az egykori cenzoroknak. A régmúlt viszonyai és az 1970-es évek társadalmi, politikai helyzete között számos párhuzam vonható.
Remekművé az teszi a színdarabot, hogy napjaink történései is visszatükröződnek benne. Bizonyára ma is sokakban felmerül, hogy senki sem az, akinek látszik, a nagyhatalmak úgy beszélnek össze a fejünk felett, mint a törökök és az osztrákok egykor, ráadásul a pénzemberek hatalma ma is tovább terjed a bankjuk küszöbénél. Weöres még a zsidó szót is többször használni merészelte, sőt az egyik főszereplőről, Ibrahim kádiról kiderül, hogy valódi neve Avram Mandelli, és az iszlám helyett Mózes tanait követi. Érthető tehát, hogy a főcenzor, Acél György nem kifejezetten kedvelte ezt a darabot.
A legújabb pécsi bemutató a szereposztás miatt is érdeklődésre tarthat számot. A Nemzet Színésze, Tordy Géza alakítja Ibrahim kádit, Ambrus diákot, a magyar bujdosót pedig Köles Ferenc kelti életre. Ismét pécsi színpadra lép a darabban Kézdy György, Újvári Zoltán és Újlaky László.
Nácsa János
|
A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban
Írta: Weöres Sándor Rendezte: Szikora János
Játsszák: Tordy Géza, Köles Ferenc, Újvári Zoltán, Ottlik Ádám, Vidákovics Szláven, Széll Horváth Lajos, Bánky Gábor, Kézdy György, Újlaky László, Németh János, Lipics Zsolt, Györfi Anna, Boros Anna, Vlasits Barbara, Krum Ádám, Háber László, Tóth András Ernő, Stenczer Béla, Pilinczes József, Fekete András, Bódis Irén Az előadásban közreműködik: Gyenis Boglárka és az Oriental Fusionett, amelynek tagjai: Gyenis Boglárka, Banó Brigitta, Brázay Éva, Gaál Mónika, Nagy Szilvia, Jáger Eszter.
Díszlettervező: Szikora János Jelmeztervező: Tresz Zsuzsa Koreográfus: Győrffy Katalin Asszisztens: Kiss Andrea, Kiss Hédi Súgó: Juhász Piroska Ügyelő: Háber László |
hírek innen, onnan
Gumicsizmában menekült egy medve elől Székelyvarság 57 éves polgármestere
Az állat rendszeresen bejárt a portákra élelem után kutatva.
Úgy fegyverkezik a világ, mintha nem lenne holnap
Rekord mennyiségű pénz ment el tavaly fegyverekre és mindenki atomütőerőt akar.
Nem tudta a választ a ChatGPT, a 25 éves Márk ezért saját AI-startupot alapított – már 14 ezer felhasználójuk és 150 milliós befektetésük is van
Nehezen sorolható a fiatalokat leginkább lázba hozó területek közé az adózási és üzleti jog, Máté Márk mégis itt találta meg azt a...
Még mindig nagyok vagyunk a borsókonzerv exportjában
Az Európai Unióban továbbra is erős a feldolgozott zöldborsó kereskedelme. Tavaly hazánkban is sok volt a zöldborsó. Idén kisebb...
Ez lenne a magyar egészségügy? Kitálalt a pályakezdő pszichiáter, milliós fizetésről és pokoli körülményekről számolt be
Befogja a szemét, ha a nővérek szúrnak, a beszámoló szerint teljes szakmai káosz uralkodik a vidéki kórházban.
A skótok eszelős módját találták a foci-vb alatti spórolásnak, kérdés, bejön-e majd nekik
Az viszont biztos, Csoboth Kevin Eb-gólja még ma is kísérti őket.
Családi pótlék igazolására van szükséged? Mutatjuk, hogy szerezheted meg gyorsan és fájdalommentesen
A leggyorsabb ügyintézési módokat mutatjuk lépésről lépésre.
Donald Trump azt mondta, hogy imádja az inflációt
Három éve nem látott mértékben az amerikai fogyasztói árindex, de az elnök szerint az iráni háború hajtotta infláció még kisebb is,...
„Rendkívül furcsa lelkiállapotban vagyok” – drámai mélypontra került George Russell a Monacói Nagydíj után
George Russell karrierje legbizarrabb pechszériáját éli meg, tehetetlensége miatt pedig rendkívül furcsa lelkiállapotba került.
Készül a szigorú uniós reform, ami Magyarországon is átírja az állami költéseket
Az Európai Bizottság július elején mutatja be közbeszerzési reformját, amely az évi 2500 milliárd eurós – az uniós GDP mintegy 15...
Érdekesen alakul a magyar autógyárak élete
A járműipar tavaly sem zárt fényes évet, ez korábban az ipari termelés adataiból kiderült. A vezető autógyárak eredménybeszámolója...
Grexa Liliána: most lehetőség nyílik a magyar–ukrán kiegyezésre
A magyarországi ukrán nemzetiség országgyűlési szószólója fontosnak és megvalósíthatónak tartja azt az egyezséget, amit a...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United
Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.
Kiderült, mi okozta az egy méter híján halálos katasztrófába torkolló debreceni kamerazuhanást
Megolvadt a drótkötél, nem bírta a súlyt.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat
Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


