Ezt olvasta már?


Tizedjére rendezik meg a baranyai mezítlábas fesztivált

Már a tizedik?! Kerek születésnaphoz érkezve mindig rácsodálkozunk a múló időre, ez történik most is: 2017 augusztusában a 10. Ördögkatlan következik.

2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a „nem normális” embereket, azokat, akik nagyonis normálisak, csak éppen „korszerűtlen” módon a nyitottságot, kíváncsiságot, személyességet és minőséget képviselik, és akiknek értékrendjében előbbre van az emberség és a szeretet, mint a haszon. Kölcsönzik mindezt a két védnöktől, az első Ördögkatlant még megnyitó Cseh Tamástól és a már említett Törőcsik Maritól.

Már a tizedik?! Kerek születésnaphoz érkezve mindig rácsodálkozunk a múló időre, ez történik most is: 2017 augusztusában a 10. Ördögkatlan következik. Aki szervezi, rendszeresen fellép vagy látogatóként visszajár, először azt állapítja meg: tíz évvel öregebbek lettünk. Ez bizony nem jó. Aztán eszébe juthat számtalan gyönyörű élmény az elmúlt tíz évből, és olyan jó, hogy ezt megélhettük: Cseh Tamás, aki 2008-ban megnyitotta az elsőt, és akinek halálhíre 2009 augusztusában érkezett; Törőcsik Mari, aki 2011-ben öt napig vendégünk volt, és aki azóta is velünk van; a francia Wombo Orchestra őrült koncertjei; a Kovács Udvarház kis fészke, amit a Mediawave indított el és Göttinger Paliék Caminusa folytat; a színházi előadásokat megelőző „sorbanfekvések” a sorszámokért; a Vylyan gyönyörű terasza írókkal-zenészekkel-képzőművészekkel; régi palkonyai emlékek és vadonatúj villánykövesdi lelkesedések; Mozart, Beethoven és Bartók a beremendi Megbékélés Kápolnánál; Faluturisták és a k2 meséi; kisharsányi cirkuszi produkciók és nagyharsányi megnyitók; Mokosék színházterme és a Szoborpark amfiteátruma… És annyi személyes élmény, ahányan csak ott jártunk, ahogy Háy János mondta a kezdetekkor: az Ördögkatlan olyan lesz, amilyenné mi tesszük. Kilenc év után kimondhatjuk: az Ördögkatlan jó lett, mert – legalább öt napig – jók vagyunk.

Így lesz ez 2017. augusztus 1-5. között is. Sokakat visszahívunk, akik hűségesek voltak hozzánk, mert ez a tizedik a múltat is megidézi. Verdi Requiemjével, melyet a Nemzeti Filharmonikusok adnak elő, egykori vezetőjükre, Kocsis Zoltánra emlékezünk, de emlékezünk Tamásra, Brigire, Nórára…, sokakra, akiket 2008 óta elveszítettünk, és lesz Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncert is Másik Jánossal, Kiss Tibivel, Beck Zolival, Balanescuval,; és persze színház színház hátán (talán a sorszám-problémát is orvosoljuk internetileg); visszahívjuk a francia Galapiat Cirkuszt és mondani sem kell: Quimbyt és Kiscsillagot, és újra jön Both Miki az ukrán udvarral, hogy a záráskor a felnőtté vált (18 éves) Mulatsággal búcsúzzunk… Egyfajta „Best of Katlan” lesz az idén, miközben készülünk új programokkal is: jön végre Krasznahorkai, szeretnénk egy „Három Díva”-koncertet, Lajkó-Balanescu közös estet, millió családi programot – és a programokon túl: találkozásokat, találkozásokat, találkozásokat.

Mindig úgy készülünk, ez lesz a legjobb, most is ezt szeretnénk. De tudjuk, akkor lesz a 10. a legjobb Katlan, ha olyan tud lenni, mint a legelső: ártatlan, őszinte, személyes és szeretetteljes. Rajtunk múlik, ezért nincs akadálya, hogy így legyen.

Ötnapos mulatságra hívunk hát mindenkit, aki normális és aki nemnormális, és aki a szívét hozza közénk, az Ördögkatlan egyre bővülő emberséges közegébe.

 

Bérczes Anna







0
0

hírek innen, onnan

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

Mi kerüljön a letermett uborka helyére és mi kerüljön a komposztba?

Tippek, hogy az uborka után mi kerüljön a kertedbe, hogyan használhatod fel az egészséges növényi maradványokat és mire figyelj, ha...

Oroszország hazaengedett egy több mint négy éve fogva tartott amerikai veteránt

A 32 éves férfit még az orosz-ukrán háború kitörése előtt tartóztatták le.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0