Ezt olvasta már?


Tízmilliárd forinttal támogatja a munkahelyteremtést a hajdú-bihari kormányhivatal

Tízmilliárd forinttal támogatja a térségi mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését az idén a hajdú-bihari kormányhivatal - jelentette be a megyei kormánymegbízott kedden sajtótájékoztatón, Debrecenben.

Rácz Róbert elmondta: a foglalkozást segítő európai uniós és belföldi források felhasználása tízezer dolgozó elhelyezkedését támogatja, és jelentős változásokat eredményez a foglalkoztatási piacon.

Hajdú-Biharban 21-22 ezer a regisztrált álláskeresők, és 15-17 ezer a közmunka-programokban résztvevők száma. Közülük kerül ki az a tízezer munkavállaló, aki részt vehet a képzési programokban, ami után piaci feltételekkel helyezkedhetnek el a helyi vállalkozásoknál - tette hozzá a megyei kormánymegbízott.

A kormányhivatalnak az a törekvése, hogy mindenki dolgozzon aki akar, és aki képes rá, s a munkáltatók, kkv-k "ne szűkölködjenek munkaerőben" - jelezte.

Rácz Róbert kiemelte: a képzési programokat a cégek igénye alapján állítják össze. 2018-ban a kormányhivatal a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) út a munkaerőpiacra fejezetében a 25-64 év közötti regisztrált álláskeresők támogatására csaknem 3,4 milliárd forintot, a Ginop ifjúsági garancia programban a 25 év alattiak támogatására több mint 3,6 milliárd forintot fordít. A két programban összesen 1729 álláskereső kaphat piacképes képzettséget és 3921 álláskereső helyezkedhet el bérjellegű támogatással - mondta a kormánymegbízott.

Hozzátette: a Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top) az idén 719,9 millió forint áll a kormányhivatal rendelkezésére, amellyel 50 álláskereső kaphat munkaerő-piaci szempontból előnyös képzettséget és 515 álláskereső helyezkedhet el bérjellegű támogatással.

Elmondta, a közeljövőben elindul Debrecen Top-programja, és további 4 helyi Top-projekt, amelyekkel csaknem 1,6 milliárd forint érhető el 1555 álláskereső támogatott képzésére és foglalkoztatására Debrecenben és 4 kistérségben.

Rácz Róbert összegzése szerint a programokkal a regisztrált álláskeresőket támogatják, illetve csökkentik a vállalkozások bérköltségeit, enyhítik a helyi munkaerő-hiányt, bátorítják az önfoglalkoztatást és segítik a vállalkozóvá válást.

Azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknél nincs lehetőség uniós projektek igénybe vételére, belföldi forrásból ad támogatást a kormányhivatal, a támogatásra fordítható keret 612,67 millió forint, amely a Nemzeti foglalkoztatási alapban áll rendelkezésre - fűzte hozzá.

Tapolcai Zoltán foglalkoztatási főosztályvezető elmondta: tavaly 20 ezer fölötti volt a közmunkaprogramban résztvevők száma, ami az idén ötezerrel csökken. Képzési programjaikat a valódi vállalkozói igényekhez igazítják, így egyre több közmunkás helyezkedhet el piaci körülmények között.

A képzés idejére a közfoglalkoztatotti bér 100 százalékát kapják a programokban résztvevők - jelezte a szakember.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0

hírek innen, onnan

Az új Pókember-film 10 nap alatt többet keresett, mint a legutóbbi három Marvel-film együttvéve

A Pókember: Vadonatúj nap mindössze tíz nap alatt több bevételt hozott, mint a legutóbbi három Marvel-film együttvéve.

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy...

Letartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint Magyarországra csalt egy 15 éves dán lányt – a Trustban a bizalom a csapda

Ideiglenes átadási letartóztatásba került a 15 éves dán lány ügyének magyar gyanúsítottja. A Trust az online bizalom manipulációs...

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?

Mi kerüljön a letermett paradicsom helyére? Nem mindegy, mi kerül a komposztba

Paradicsom után nem mindegy, mit dobsz a komposztba és hogy készíted elő az ágyást! Mutatjuk, mire figyelj, hogy a következő szezonod is...

Augusztus végén 10 új epizóddal tér vissza az egyik legérdekesebb sorozat

Augusztus 28-án indul a Sötét anyag második évada az Apple TV kínálatában, Joel Edgerton főszereplésével.

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A...

Újabb igazolás az ATV-nél: a köztévé népszerű műsorvezetője csatlakozik a csatornához

Új műsorvezetővel erősít az ATV: szeptembertől Varga Edit vezeti az esti Híradót.

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintja bánja - itt mértek be közel 1600 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1584-en lépték át Bács-Kiskun megyében. A szabálytalankodóknak legalább...

Napfogyatkozásban mutatja meg mesterműveit a Prado

A fény változásával a festmények is átalakulnak: különleges vizuális kísérlettel készül a Prado a teljes napfogyatkozásra.

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.