Ezt olvasta már?


Tízmilliós kártérítést ítéltek meg a vokányi gyilkos volt élettársának

Több mint 12,5 millió forintos kártérítést ítélt meg a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a nőnek, akinek a férjét 2000-ben megölte az asszony akkori élettársa, egy rendőrtisztként dolgozó férfi a Baranya megyei Vokányban.

A Pécsi Törvényszék korábbi összegzése szerint a nő azért tartott igényt kártérítésre, mert az ügyészség a gyilkossági ügyben vele szemben társtettesként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt vádat emelt, és bár a Pécsi Ítélőtábla 2013-ban jogerősen felmentette, összesen több mint két és negyed évet előzetes letartóztatásban kellett töltenie.

A gyilkosság 2000. február 6-án történt. Az asszony akkori élettársa, egy rendőrtiszt hét lövéssel végzett a nő férjével, hogy "megoldja" azokat a problémákat, amelyeket a válásuk elhúzódása okozott. Az asszony ellen azután indult eljárás, hogy a tettéért 18 év fegyházbüntetéssel sújtott nyomozó egy beadványban terhelő vallomást tett rá.

A férfi azt állította, hogy a nővel együtt mentek el a férj vokányi házához. Ott a nő azzal kért bebocsátást, hogy elutazik, és szeretné megbeszélni férjével gyermekeik felügyeletét. Amikor beléptek a házba, és meggyőződtek arról, hogy rajtuk és a nő férjén kívül más nincs ott, a rendőr fegyvert rántott és négyszer rálőtt a másik férfira. A sebesült menekülni próbált, ekkor az asszony segített lefogni férjét, hogy élettársa újra rálőhessen.

A nő a Pécsi Törvényszéken és a Pécsi ítélőtáblán ellene folyó büntetőeljárás során is következetesen tagadta, hogy részt vett volna férje meggyilkolásában.

Az egykori rendőrtiszt vallomását a törvényszék és a táblabíróság sem fogadta el objektív bizonyítékként, az első- és a másodfokú bírói tanács sem talált olyan tényt, adatot, vallomást, amely a nő bűnösségét kétséget kizáróan megalapozta volna. Ezért bizonyítottság hiányában az asszonyt felmentették a bűnsegédként elkövetett emberölés vádja alól.

A nő kártérítési keresetében a fogva tartása miatt 14 millió, pszichés megbetegedése okán 6 millió forint nem vagyoni kártérítés, vagyoni kártérítés címén pedig - a többi között két cégben való részesedésének elvesztése miatt - mintegy 76 millió forint megfizetését kérte az államtól - áll a táblabíróság tájékoztatójában.

Az összegzésben felidézték, hogy a kártérítési ügyben első fokon eljáró Pécsi Törvényszék a magyar államot nem vagyoni kártalanítás címén 7,5 millió forint, vagyoni kártalanítás címén pedig több mint 2,3 forint, illetve ezek kamatának megfizetésére kötelezte.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla Szentpéteriné Bán Erzsébet vezette tanácsa pénteken az első fokon megítélt nem vagyoni kártérítést 10 millió forintra, a vagyonit pedig több mint 2,5 millió forintra emelte.

A nem vagyoni kártalanítás iránti keresetet ezt meghaladóan elutasította a bíróság. Az elsőfokú ítélet arra vonatkozó részeit hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására kötelezte a törvényszéket.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0