Ezt olvasta már?


Új épületszárnnyal bővült a pécsi a Szent Lőrinc Gondozóotthon

Az egyház fontos résztvevője a szociális gondoskodásnak, amely soha nem lehet állami monopólium - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen.

Fülöp Attila a pécsi katolikus egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthon 1,4 milliárd forint kormányzati támogatásból létesült új, csaknem háromezer négyzetméteres épületrészének átadásán hangsúlyozta: a kormányzat számára természetes, hogy támogatja a szociális segítségnyújtás és az idősellátás javítását szolgáló törekvéseket.

Közölte: 2020-ban csaknem 50 százalékos normatívaemeléssel segít az állam a demens idősek bentlakásos otthonainak működtetésében, emellett bővül azon idősotthonok száma, amelyekben ezt a finanszírozási formát igénybe vehetik.

Kitért arra is: országosan több mint 58 ezer férőhely áll rendelkezésre időseknek bentlakásos otthonokban, azokra az állam éves szinten hatvanmilliárd forintot költ.

A szociális biztonság megteremtéséhez közösségi feladatvállalás szükséges - hangsúlyozta az államtitkár. Úgy fogalmazott: "a szociális gondoskodás ott kezdődik, amikor valaki képes kilépni saját világából, és ráébred, hogy nem élhet (...) a saját környezetétől függetlenül (...) és jogait abból a közösségből kapja, amely iránt kötelezettséggel is tartozik." Korábban a közösségek, a családok és az egyházak vállalták a szociális gondoskodást, csak a huszadik, huszonegyedik században vállalt fenntartói szerepet az állam és az önkormányzat - mondta. Magyarországon ma egyharmad-egyharmados arányban az állam, az önkormányzatok, valamint az egyház és a civil szektor látja el ezt a feladatot. Fülöp Attila kiemelte, hogy a kormányzat minden szerepvállalást támogatni szeretne.

A pécsi beruházásról szólva az államtitkár azt mondta, egy európai tekintetben is kiemelkedő színvonalú szolgáltatással bővült az idősellátás Magyarországon, és a szociális ágazatban megvalósuló egyházi szerepvállalás tovább erősödhet vele.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó köszöntőjében kijelentette: az intézményben találkozik az egyház karitatív szolgálata, gondoskodása a társadalom közjóra irányuló tevékenységével.

Szücs Attila András, a Szent Lőrinc Gondozóotthon igazgatója arról szólt: az új létesítményben minden lakó az állapotának megfelelő gondozást kapja meg, az Alzheimer-kórban és demenciában szenvedők ellátása pedig kifejezetten magas minőségben valósulhat meg.

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a Szent Lőrinc Gondozóotthon az idős korban, vagy betegség miatt önmaguk ellátására nem, vagy csak korlátozott mértékben képes embereket fogad. A gondozási-ápolási feladaton túl fontos szerepet kap a közösségépítés, az idő hasznos eltöltése, a foglalkoztatás, a közös és az egyéni mozgásterápia, a lelki higiéné és a vallásgyakorlás.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a magyar kormány 2016 végén 8,75 milliárd forintos támogatást nyújtott a Pécsi Egyházmegyének társadalmat szolgáló fejlesztéseihez. A Szent Lőrinc Szociális Gondozó Intézet 2018 nyarán kezdődött felújításával és bővítésével lehetővé vált, hogy a korábban két épületben folyó ellátást egy egységes intézményben nyújthassák.

A beruházás eredményeként a gondozóotthon egy négyszintes épületrésszel bővült, amelynek földszintjén egy ezeradagos modern főzőkonyha és egy professzionális mosoda létesült. A kivitelezési munkák mellett a támogatásból az épületrész működtetetéséhez szükséges eszközöket is beszerezték. A bővítmény emeletein negyven idős, demens ellátottnak alakítottak ki lakóhelyiségeket.







0
0

hírek innen, onnan

Lehetünk-e egyszerre anyák és aktivisták?

Először azt hittem, hogy aktivista anyák munkájáról fogok írni, de aztán rájöttem, hogy miért is ne írnék egy olyan cikket, amiben...

Erről kevesen tudnak, pedig fizeti az egészségpénztár: rengeteg magyar költött fölöslegesen vagyonokat

Az iskolakezdés jelentős terhet róhat a családi kasszára, a tanszerek, az iskolatáska és a ruházat mellett ugyanis egyre több...

Zuhanó belföldi eladások, rekordmértékű export: külföldre menekül a kínai autóipar

Júliusban már a tizedik egymást követő hónapban csökkentek az autóeladások Kínában, bár a visszaesés üteme némileg lassult. Ez éles...

Napi horoszkóp: a Mérlegre rátalál a szerelem, a Nyilas előléptetésre számíthat, a Vízöntő új esélyt kap

Kedves Rák! A fontos pénzügyi döntéseket jobb halogatni, most valahogy minden kifolyik a kezedből.

Budapest: mínusz 65 milliárdból kellene törleszteni a 125 milliárdos hitelt

Alig egy hónap múlva 125 milliárd forint hitelt kell visszafizetnie a fővárosnak, miközben jelenleg mínusz 65 milliárdon áll a számláló...

Vitézy Dávid meglepte az MTK-elnök Deutsch Tamást

Ha a korábbi években a kormány járt volna el így a fővárossal szemben, akkor azt Vitézy Dávid fővárosi képviselőként elsőként...

Mit kívánjon a születési hónapja alapján a Perseidák meteorraj idején, augusztus 12-én?

Augusztus 12-én érdemes lesz az eget kémlelni, hiszen a Perseidák meteorrajhullás csúcspontja nemcsak látványos égi jelenséget ígér,...

Egy korszak vége? – Jövőre gyökeresen megváltozhat a horvátországi autós közlekedés

A fizetőkapuk eltűnésével jelentős lassító tényező szűnik meg, véget érhet a hosszú sorban állás, ideőrlő toporgás kora.

A választások után teljesen leállt az eddig óramű pontossággal üzemelő NER-pénzcsap a Szerencsejáték-cégnél

Mintha elvágták volna, az áprilisi választások után teljesen leállt a Szerencsejáték Zrt. támogatásosztó leánycégénél a...

Már nem érzik magukat biztonságban a magyar dolgozók

Megduplázódott a pesszimisták tábora.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

0