Ezt olvasta már?


Új értelmet nyer a kettő az egyben kifejezés a PFZ-nél

Egy nap, két program, két külön korcsoportnak egy közös koncerttel: erre vállalkozik ebben az évadban négy alkalommal a Pannon Filharmonikusok.

Egy koncerttel, de mégis két külön programmal várja a közönséget október 13-án a Pannon Filharmonikusok. A rövid, 30 perces hangversenyen Vass András vezényli a zenekar művészeit, melynek témája a tánc lesz, így Kodály Galántai táncok című műve mellett felcsendül részlet Kókai Verbunkos-szvitjéből, Weiner Leó I. Divertimentójából, de hallható lesz Bartóktól a Román népi táncok és Dvořák VIII. szláv tánca. A koncert előtt és után pedig egy-egy rövid, de mégis tartalmas, humorral fűszerezett beavató várja az érdeklődőket, melyek házigazdája Bősze Ádám. Elsőként a 14-18 évesek foglalhatják el a Kodály Központ nézőterét 18.00 órától, azonban a megszokott széksorok helyett ismét babzsákok és színes párnák várják őket a #NoBabel ingyenes programján. A koncert után pedig ismét Bősze Ádám tart rövid beavatót a hallottakról. Az Utózönge című programon Pécsett egyedülálló újdonságként olyan felnőttek vehetnek részt, akik szívesen kapcsolódnának be a komolyzene világába lépésről lépésre.

A Pannon Filharmonikusok tavaly indította el a kifejezetten a 14-18 éves korosztálynak szóló és kamasznyelven kommunikáló komolyzenei beavató sorozatát, a #NoBabel-t. Többrétű a program vonzereje a fiatalok számára. Fontos, hogy nem kényszerből jönnek el a gimisek a Kodály Központba, ráadásul az előadáson kényelmes, utcai ruhában, laza környezetben, babzsákokon ülve vagy fekve egy rövid, interaktív, humoros bevezetővel hangolódhatnak az adott esti komolyzenei koncertre. A házigazda Bősze Ádám, aki minden alkalommal meg tudja nevettetni a legkeményebb kamaszokat is, közelebb hozva őket a komolyzene világához.

Az újdonság, hogy idén mind a négy téma a tánc köré épül. Az első alkalommal a népzene és ahhoz kapcsolódóan az útkeresés fogalma kerül a fókuszba. Vendégként a Misina Néptáncegyüttes lesz jelen, akik segítségével a ballábasok is jobblábassá válhatnak, ha kedvet éreznek hozzá. Az ingyenes programok regisztrációhoz kötöttek és ebben az évadban is 4 alkalommal kerülnek megrendezésre.

Itt az idő bekapcsolódni! – hirdeti a Pannon Filharmonikusok legújabb programsorozata, az Utózönge. Ez a program tehát az adott esti #NoBabel produkció második részében elhangzó koncertprogrammal kezdődik 19.00 órától, majd a zenei élmény komolyan könnyed feldolgozásával folytatódik egy humorral fűszerezett beszélgetés során. A házigazda és témavezető, Bősze Ádám a tartalmas szombat estékre szomjazó felnőtteket várja, akik szívesen megismerkednének a komolyzene világával, mindezt számukra is fogyasztható formába, megfizethető áron – a belépőjegy mindössze 1990 Ft –, rövid és élvezetes koncerteken keresztül tehetik. A hallottakról Bősze verhetetlen stílusában tudhatnak meg további érdekességeket.

A négy alkalomból álló koncertsorozatra jegyek a jegymester.hu oldalon és a Kodály Központ jegypénztárában kaphatók.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Már 4 millió ember halt meg idő előtt miattuk, és messze még a vége az atomkísérleteknek

1945 és 2017 között több mint 2400 atomkísérletet végeztek a nagyhatalmak, és ennek elképesztő, mai napig ható egészségügyi...

Kiara Lord kitálalt arról, milyen volt Stohl András csókja: meglepődött azon, amit átélt

Ilyen volt Kiara Lord és Stohl András csókja. Előbbi nagyon meglepő kijelentést tett.

Születési dátumok, melyek most nagy irányváltást jeleznek

Ha a születési dátumod ezekre a bizonyos napokra esik, akkor készülj, mert most különösen nagy fordulat előtt állhat az életed.

Magyar Bálint: A maffiaállam a parazitaállam privatizált formája

Szerinte a kifejezésnek mozgósító ereje van.

Átkok a sztárvilágban: meghalnak a színészek, ha Latinovits Zoltán bőrébe bújnak? Miért szakítanak a Nyerő Páros szerelmesei?

Vajon valóban egy átok vagy akár fekete mágia tette tönkre Nagy Bogi házasságát? Tényleg el van átkozva az, aki Latinovits Zoltánt...

Austria First: gyűlöli a normálisan működő állami médiát, alternatív nyilvánosságot épít az osztrák szélsőjobb

Online rádiót indított a Osztrák Szabadságpárt, amerikai mintára, hangsúlyozott patriotizmussal.

0

Sport

Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.

Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.

Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét

Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével

Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.

Megvan minden idők legpikánsabb döntője: mester a tanítványa ellen

A Manchester City besétált a Ligakupa döntőjébe, ahol az Arsenal vár rá.

Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

0
0

Bulvár

Megjósolta a mesterséges intelligencia a 2026-os választások kimenetelét, tényleg ez vár ránk?

A 2026-os választások közeledtével a politikai elemzők mellett már a mesterséges intelligencia alapú statisztikai modellek is gőzerővel dolgoznak a várható erőviszonyok feltérképezésén.

Örökre felejtsd el ezt az ételt, a rákos betegek 60 százaléka meghal miatta

Friss kutatási eredmények sarkallnak bennünket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentésére. A szakemberek ezúttal rákos betegeket vizsgáltak és arra jutottak, azoknak, akik több ilyen ételt fogyas

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Csütörtök délután adtak tájékoztatást.

Megállították Zoli lesötétített BMW-jét a zsaruk: akit benne találtak, megdöbbentő

A 32 éves férfi nem egyedül ült a kocsiban. Hogy kit és hogyan találtak meg vele, az számos kérdést felvet.

Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni

Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.

Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már

A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.

Rendkívüli és azonnali bejelentéseket tesz a magyar kormány – jönnek a részletek

Kiemelten fontos eseményt tart a sajtó előtt Magyarország kormánya.

„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál

A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki. 

Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be

Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A

Váratlanul megzavarták Orbán Viktor élő interjúját, egy férfi ugrott fel a színpadra a miniszterelnök mellé

Orbán Viktorral éppen interjút készítettek a Várkert Bazárban, amikor egy férfi hirtelen felpattant a színpadra.

Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot

Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.

0