Ezt olvasta már?


Új rekordot döntött a Pécsi Állatkert!

A felújított Pécsi Állatkert közel 60 éves történetében a 2016-os nyitás mind a látogatottság, mind a bevételek tekintetében rekordot jelentő év volt.

A helyiek és a turisták által is kedvelt, gazdag állatállománnyal rendelkező zoo a látogatói szolgáltatások, kiemelten az oktatás területén folyamatos újításokkal áll elő. A tavalyi év pedig újabb rekordot jelentett, hiszen a 2016-os eredményt is meghaladó, az állatkert eddigi legmagasabb bevételét hozta el 2018.

Az eredményes nyitási évet követően a Pécsi Állatkert hosszú távú célokat tűzött ki, melyeknek kiemelt eleme volt a gyűjtemény és a szolgáltatások folyamatos fejlesztése, a természetvédelem területén végzett tevékenység bővítése. A fejlesztések által mára 11 faj 95 egyede fajmegmentő- és tenyészprogramban (EEP), míg 14 faj 41 egyede törzskönyvi programban (ESB) vesz részt, és a kifutók gazdagítása, korszerűsítése is folyamatos.

Az állatkert a „Mecseki természettudományos élményközpont fejlesztése” pályázat révén is interaktív oktatási elemekkel bővült, új oktatói tereket, épületet, az élménypedagógiát támogató, különböző digitális eszközöket, szoftvereket, intelligens táblákat szereztek be, illetve 2019. január 7-től 2021. augusztus 31-ig 12.900 pécsi és baranyai gyermek vehet részt ingyenes foglalkozásokon, amellyel a Pécsi Állatkert és partnere, a Janus Pannonius Múzeum a természettudományos oktatás kiemelkedő szereplőjévé válik a Dél-Dunántúlon.

A látogatók számára nyújtott szolgáltatások is továbbfejlődtek. A 2018-ban megvalósított programokon közel tizenháromezer látogató vett részt, a legnagyobb érdeklődést az először két napon is megrendezett Állatkertek Éjszakája hozta több mint 3.000 látogatóval. Azonban az állatkertben történő oktatás nem csak iskolai csoportok számára érhető el, a látogatókat egész évben hétvégi, nyáron napi látványetetések várják. A családok játékos tanulását pedig ingyenes audio-guide, a kiterjesztett valóságra épülő ARcheoZoo-alkalmazás, az állatkert által készített számos ismeretterjesztő kiadvány, rejtvény, játék és már interaktív tanösvény is segíti az akvárium-terrárium bejárása során.

2018-ban új, állandó programokkal is bővült a zoo kínálata. Népszerű az éjszakai pizsamaparti, amely során „valóban” cápával alhatnak a gyermekek, a csecsemőket pedig havonta várja a Pannon Filharmonikusokkal közös Akváriumi keringő.

2018-ban 147.000 fizető látogató érkezett a Pécsi Állatkertbe, rekordot jelentő összegben növekedtek a nem jegyeladásból származó bevételek, és csúcsot döntött a zoo-tábor résztvevőinek, a közösségi szolgálatot végző diákoknak a száma is. Az állatkert 196 millió 631 ezer forint feletti nettó árbevételt ért el, amely szintén rekord az intézmény életében.

A Pécsi Állatkertben élő fajok száma 2018-ban 292 volt, amelynek 1393 egyede tekinthető ma meg.

Az állatkert nonprofit gazdasági társaságként működik, az ide ellátogatók támogatják az intézmény küldetését: a tartási körülmények, a takarmányozás fejlesztését és a növekvő költségek fedezetének biztosítását. Ahhoz, hogy az állatkertben tapasztalható folyamatok fenntarthatóak legyenek, további fejlesztésekre, a gyűjtemény gazdagítására van szükség, amelyhez az állatkert a látogatók segítségére és a támogatókra is számít!

Reméljük, hogy a pécsiekkel és dél-dunántúliakkal közösen 2019-ben is rekordokat döntünk és mind az oktatás, a természetvédelem, mind a turizmus és szabadidő-szolgáltatás területén minőségi, élményekben gazdag munkát tudunk végezni!







0
0

hírek innen, onnan

Több mint 100 éves melegrekordot állított be Budapest

1921-es rekordot állítottunk be a fővárosban.

Ilyen edző lenne Ted Lasso a való életben

A népszerű focis sorozat negyedik évadával újra előkerült egy régi, de még mindig izgalmas kérdés: működne-e a címszereplő edzői...

Új, izgalmas, de halálos útvonalak jöttek létre a kiszáradó Magyarországon

A kiszáradó Magyarország új túraútvonalai mindenki számára halálos veszélyt jelentenek - kevésen múlt már eddig is a tragédia. #túra...

Rettegnek a fürdőzők a horvát tengerparton: egymás után támadja az embereket a 70 kilós állat

Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...

A techguru szerint az AI több munkahelyet teremt, mint amennyit elvesz

Mark Zuckerberg meggyőződése, hogy a technológia nem tömeges munkanélküliséget, hanem új lehetőségeket és az emberi produktivitás...

„Ízirájder, öcsém.” – Kamionok között, folyamatos életveszélyben zötykölődött el a norvég világvégére a 40 éves Babettával a magyar kalandor

A szatymazi Farkas Gábor 11 nap alatt 4100 kilométert vezetett egy 40 éves Babettával a norvégiai Nordkappig. Mutatjuk a részleteket!

Cápának képzeli magát egy hatalmas teknős a horvát partoknál, Split közelében

Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...

Életveszélyes sérülésekkel ápolják a hároméves kislányt, akit otthona előtt gázoltak el

Büntetőeljárás indult, a szülők felelősségét is vizsgálják.

Iványi Gábor a parlamentben reagált Baka András köztársasági elnökké választására: A kaukázusi krétakörben a szív is alkalmassági próba

Iványi Gábor tapasztalata és embersége miatt nevezte jó választásnak Baka Andrást. A kaukázusi krétakör azt a kérdést élesíti, hogy...

Kritikus pénzügyi helyzetben Budapest: 125 milliárdos hitelt kellene törleszteni, a folyószámlája viszont mínusz 65 milliárdon áll

Ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal, a főváros forrásai szeptember végére teljesen kimerülhetnek, ami a működés leállásához...

Sopov Ildikó Éva: Tata nevét nem engedem politikai furkósbottá silányítani

Bóka János és Rétvári Bence koszorúval tiltakozott Tatán az új köztársasági elnök, Baka András megválasztása ellen. Sopov Ildikó...

Kínai tempó: 5 hónap után kap új generációt a BYD Seal 07

Egyre többször hallunk riasztó számokat a kínaiak fejlesztési sebességéről. Már angol kifejezés is van rá, ami viszonylag elterjedt...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

0