Újonnan feltárt ősi Duna-meder mellett összpontosultak a mohácsi csata eseményei
Az 1526-os mohácsi csata helyszíneinek pontos meghatározását lehetővé tévő, mára már feltöltődött ősi Duna-medret fedeztek fel a környezetrekonstrukció módszerével a szigetvári Szulejmán-sírkomplexumot feltáró szakemberek.
Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történeti földrajz professzora, a kutatócsoport vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a tudósok 1889 óta keresik a mohácsi csata pontos helyszínét, a táborokat, az összeütközés centrumát és azt, hogy a Mohácson elpusztult jóval több mint 20 ezer katonát hova temették.
A Mohácsi síkon az egykori széles, folyó menti mocsártól nyugatra fekvő, újonnan felfedezett, mintegy öt kilométer hosszúságú, északnyugat-délkeleti irányú egykori folyóvölgy, árok kapcsolja szerkezeti egységbe az ütközet ismert jelenségeit: a már feltárt tömegsírokat Sátorhelynél, az egykori eszék-budai hadiutat, az oszmán győzelmi emlékművet, valamint a csata néphagyomány által megőrzött helyszíneit - mutatott rá a felfedezés jelentőségére a kutatásvezető.
Pap Norbert szerint a korábban alkalmazott megközelítésekkel szakítva, kutatócsoportjuk írott források, régi térképek, távérzékelés, a természeti-földrajzi sajátosságok értelmezése, valamint régészeti adattár és térinformatikai eszközök felhasználásával modellezte a korabeli térség környezeti viszonyait, és határozta meg a csata helyének főbb jellemzőit. "Ennek kulcsa a vízrendszer vizsgálata volt" - jegyezte meg.
Pap Norbert felidézte, hogy a mohácsi csata kutatásának 130 éves történetében az első évtizedekben Sátorhely és a Törökdomb környezetét vélték az ütközet centrumterületének. Az 1926-os megemlékezésekre készülve a korszak meghatározó kutatói elvetették ezt, és a Borza-patakon túl, a nyugati teleplépcsőn keresték a mohácsi csata történetének magyar krónikása, Brodarics István püspök leírásában Földvárként megjelölt települést. Pap Norbert szerint azonban döntő bizonyíték nem került elő arról, hogy a Földvár Majs térségében, vagy attól délkeletre lett volna.
Mint a kutatásvezető megjegyezte, az általuk létrehozott új modell cáfolja ezt az utóbbi, napjainkig élő koncepciót, és részlegesen rehabilitálja a Mohács-kutatás 19. századi úttörőinek elképzelését a csata helyéről.
Pap Norbert kiemelte, hogy eredményeik szerint a Majsnál vizsgált terület nem volt része a csatatérnek, mert attól elválasztotta a hadiesemények idején megáradt Borza-patak. A Majsról előkerült hadirégészeti leletmennyiség ráadásul két nagyságrenddel ritkább előfordulású, "mint amit a csatatértől elvárnánk". Majs mellett hektáronként csupán három késő középkori lelet került elő, míg az összehasonlításul szolgáló, a korszakhoz kötődő lützeni csata hasonlóan megkutatott helyszínén ez az érték száz darab feletti - magyarázta a kutató.
A korabeli Földvár település a modellezés alapjául szolgáló írott források szerint a Borza-pataktól keletre, a most azonosított ároktól délre található - hangsúlyozta Pap Norbert, hozzátéve, hogy a Brodarics leírásában említett "színházi nézőtér forma" kiemelkedés Majs helyett a sátorhelyi hát északi részén azonosítható. A szemtanú püspök szerint itt volt az oszmán sereg tüzérsége, mögötte pedig a tábora.
Az I. Szulejmán szultán és Ibrahim nagyvezír irányítása alatt álló, mintegy 60-80 ezer fős oszmán sereg 1526. augusztus 29-én ért a mohácsi harcmezőre. A Jagelló-házból származó II. Lajos magyar és cseh király, valamint a Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai György vezette keresztény (magyar, cseh, horvát, lengyel és más közép-európai nemzeteket felvonultató), 25-27 ezres hadsereg megütközött az oszmánokkal, és bár bátran helytállt, az egyenlőtlen harcban végül vereséget szenvedett. Az ütközet megpecsételte a középkori Magyar Királyság sorsát és jelentősen átalakította Közép-Európa történetét.
hírek innen, onnan
Megjött az előrejelzés, még korai eltenni a bélelt kabátot
A következő napok nem sok napsütéssel kecsegtetnek, sőt némi lehűlés és helyenként csapadék is várható, kitartóan borult idővel.
Autókereskedést használt fedőüzletnek egy debreceni bűnszervezet
A szervezet Hajdú-Bihar, és Szabolcs-Szatmár-Beregben vármegyében is kereskedett illegális szerekkel.
A Nagy Ő: "Neked jó volt legalább?" – szaladt ki Stohl András száján
Igencsak bizarr pillanatok vártak Stohl Andrásra.
Gólyahír! Megszületett a magyarok egyik kedvenc színészének gyermeke! Tündéri apa-baba fotók
Csodálatos felvételek.
Osváth: "Most már nem sajnos, hogy nem vertük meg a Fradit" - a derbin már játszana a Paksról igazolt válogatott védő
Csütörtökön hivatalossá vált Osváth Attila átigazolása a Ferencvároshoz, miután a múlt hétvégén még a Paks színeiben játszott a...
Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás
Felnőtteknek készült a limitált kiadás.
Új fapados járatok Budapestről: hogy alakulnak a jegyárak idén?
A legfrissebb Checklistben (16.22-től) arról beszélgetünk, hogy sok a kérdőjel 2026-ban az európai fapados légitársaságoknál: milyen...
Új híd épül Magyarországon – megvan, mikor készül el
A tervek szerint már tavasszal birtokba vehetik a gyalogosok és biciklisek az M7 felett átívelő új hidat a Velencei-tó mellett - közölte...
Itt mindenki tudja, hol a helye
Devecserre látogattunk, hogy megtudjuk, mit gondolnak a helyiek Lázár János kijelentéséről ott, ahol korábban az egyik legsúlyosabb...
Nem volt bekötve: vízelvezető árokba csapódott az autó, kizuhant a 20 éves sofőr Rábapatonánál
A Győr-Moson-Sopron vármegye területén történt közlekedési balesetben egy kanyarban zuhant ki az autójából egy sofőr, aki nem kapcsolta...
Sürgős közleményt adott ki az OTP Bank, fontos dátumra figyelmeztetnek
Erről fontos, hogy tudj.
Sármos párja eljegyezte a köztévé műsorvezetőnőjét: ezzel a közös fotóval jelentették be
A köztévé műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta közösségi oldalán tudatta az örömteli hírt.
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Újabb bukás a téli olimpián: hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros olimpiai bronzérmest
Nem ez volt az első súlyosabb sérülése a kanadainak.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Bulvár
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Váratlanul rátámadtak Orbán Viktorra a klubesten, a biztonságiak sem tudtak közbelépni
Váratlan esemény rázta fel a Mandiner klubesten zajló beszédet.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Beleivott a nő az italába egy gyömrői vendéglátóhelyen: tragikus fordulatot vett az élete
Vádat emeltek az ügyben!
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ukrajna fővárosában találkozott a lengyel kormányfő az ukrán államfővel. Az egyelőre nem derült ki, mit forralhat a két vezető.
A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket
Göröghné Bocskai Éva nemcsak felháborodott, hanem mélységesen szomorú is.
Nem várt bejelentést tett a kormány a 13. és 14. havi nyugdíj postai kézbesítéséről
Átírják a nyugdíjkifizetési naptárt februárban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


