Ezt olvasta már?

0

Uniós bizottság: keddtől lehet pályázni az ingyenes wifi-hozzáférési pontok létesítésére

Az Európai Bizottság kedden teszi közzé az első pályázati felhívását az ingyenes WiFi4EU hozzáférési pontok kiépítésére fordítható uniós finanszírozásról - közölte az uniós bizottság hétfőn.


hirdetés

A tájékoztatás szerint regisztrálni és pályázni az erre célra indított, wifi4eu.eu című portálon lehet. A kedvezményezetteket a pályázatok beérkezésének sorrendjében választják ki. A kiegyensúlyozott földrajzi lefedettség elvét is figyelembe véve, az első pályázati felhívás alapján mindegyik résztvevő országban legalább 15 település kap támogatást.

A következő két évben további négy pályázati felhívást hirdetnek meg - tették hozzá.

Az Európai Unió (EU) a WiFi4EU programjában egy-egy önkormányzat 15 ezer euró (mintegy 4,6 millió forint) értékű utalványt kaphat, hogy a közösségi élet színterein - könyvtárakban, múzeumokban, parkokban, köztereken - internetkapcsolatot tudjon kiépíteni. A hálózat karbantartásának költségei az önkormányzatot terhelik.

Az EU 2020-ig 120 millió eurót ad az uniós tagállamok, valamint Norvégia és Izland mintegy 8 ezer településének, hogy ingyenes és nyilvános wifi-szolgáltatásokat biztosító berendezéseket szerezzenek be. Az ugyanazon közösségi térben hasonló jellemzőkkel rendelkező, már létező ingyenes hálózatok mellett tervezett wifi-hozzáférési pontok nem részesülhetnek támogatásban - mondta.

A WiFi4EU-hálózatok ingyenesek lesznek, nem lesznek rajtuk reklámok, és használatukért a felhasználóknak nem kell személyes adataikat megadniuk - tették hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

VV Fanni gyilkosság: DNS-teszt tisztázta B. László ügyvédjét

Ügyvéd nagybátyja ismét védhetné a VV Fanni meggyilkolásával vádolt unokaöccsét. A vizsgálat ugyanis kiderítette, hogy dr. Brodmann...

Kétméteres óriás akarta magáévá tenni Viktóriát

Miközben a bozótosban irgalmat nem ismerve gyűrte maga alá a futónőt, a bíróságon megszeppent óriásként ténfergett H. István. A...

Imádja a róla szóló vicceinket: a Blikk olvasóinak üzent budapesti útja előtt Chuck Norris

Budapest Chuck Norris elszámolt a végtelenig. Kétszer; Chuck Norris látótávolsága 200 km. Csukott szemmel; Chuck Norris kaputelefonról is...

Fordulat az olaszliszkai lincselés ügyében: 10 év után váratlan kéréssel fordultak Szögi Lajos családjához

Olaszliszka Közel tíz év után végre hozzájuthatnak kártérítésük egy részéhez az olaszliszkai lincselés károsultjai.

Ismét rekordmagas a magyarok munkahelyük iránt érzett bizalma

Minden eddiginél magasabb, 71 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében, ami kétpontos emelkedést...

Vizeletcseppek a bugyiban? Bajt jelez!

A vizeletcsepegés nem várt mellékhatása.

Nem könnyű tartani a hídfőállást - egyre nagyobb a verseny Kína figyelméért

Magyarország a régióban az első számú célországa a kínai beruházásoknak, és vitathatatlanul a kínai tőke legnagyobb házigazdája....

Így kell adóznia, ha bérbe adja ingatlanát!

Az utóbbi években egyre több magánszemély adja ki lakását, házát és szedi be azután általában havonta a bérlet díjat. Ami...

Önálló karriert épít Liptai Claudia lánya

A sportban kiváló eredményeket produkáló, immár 12 éves Gesztesi Panka a jelek szerint aktív közéleti szerepre készül. Az édesanyja...

Megnyugodhatnak a rajongók: örömteli hír jött Mészöly Kálmán állapotáról

Budapest Megnyugtató hír a Mészöly Kálmánért (77) aggódóknak!

Ezek jelenleg Magyarország legporosabb városai

Négy településen is egészségtelen a levegő a magas szálló por koncentráció miatt közölte az Országos Közegészségügyi Intézet...

NHL-t megjárt orosz hokist igazolt a Csíkszereda

A KHL-ben speciel 420 meccse van eddig.

0

Sport

Különleges 50 forintos érkezik

Összesen kétmillió példány készül belőle.

Részletek a kegyetlen támadásról: szöges bottal verték a magyar szurkolókat Athénban

Athén Nem kímélték a magyar fociszurkolókat: aljas módon, szöges botokkal támadtak rájuk a görög huligánok.

A Real Madrid korábbi edzője tudja, ki pótolhatná Cristiano Ronaldót

Fabio Capello egy argentin leigazolását sürgeti a királyi gárda vezetőségénél.

Jegelte az Atlético világsztár kapusát, távozik a szövetségi kapitány

A szlovén válogatott még nem nyert mérkőzést a Nemzetek Ligájában.

Itt az aranygeneráció? Ők a magyar futball legnagyobb reménységei

Telki Van mibe kapaszkodniuk a magyar focidrukkereknek!

Neymar megbánta, hogy a PSG-be igazolt, vissza akar térni a Barcába

Hiányoznak neki a régi csapattársak és az sem tetszik neki, hogy Kylian Mbappé ellopja előle a show-t.

Lothar Matthäus: a legenda, aki pályamunkás sem lehet Münchenben

Magyar szövetségi kapitányként kinevették, pedig a brazilokat is Budapestre hozta. Egy meg nem értett zseni élete.

Harmincöt millió eurót fizet az AC Milan az Kakáért

De sokan hasonlítják Luca Modrichoz is a 21 éves brazil tehetséget.

93. percben szerzett góllal verte Brazília a legnagyobb rivális Argentínát

A Messi nélküli Argentína az utolsó pillanatokban kikapott barátságos meccsen Neymaréktól.

Sergio Ramos mégsem volt akkora tapló, mint amekkorának látszott? - videó

A spanyol védő által posztolt videó más megvilágításba helyezi a dolgokat.

0

Bulvár

Fotókon Pataky Attila otthona - Elámulsz, hol él az EDDA frontembere

Less be te is Pataky Attila budajenői otthonába!

Ha romlik a szeme, ezt olvassa el.

A szem, a látás gyengülése az öregedéssel járó tényező, amely előbb-utóbb mindenkit érint, kisebb-nagyobb mértékben. Lássuk, mit tehetünk látásunk élességének megőrzése érdekében!

Most tényleg megrepedt az üvegpadló a szakadék felett

Eddig csak ijesztgették vele a látogatókat.

Gyerekházasságok Magyarországon - minden napra jut egy

Ha azt mondom, gyerekházasság, azt mondod, ilyen náluk nincs.

Ismeretlen helyre hurcolta Havas Henriket egy magyar maffiózó

Épp csak csuklyát nem húztak a Tanárúr fejére, mikor találkozni óhajtott vele a szervezett bűnözés korábbi császára.

Havi 28 ezerből él a népszerű akciósztár - Tömegközlekedéssel jár a forgatásokra

Milliárdos vagyona van, Chow Yun-Fat mégis egyszerű életet él.

Kiszivárgott, mi lesz a 9 ezer kirúgott dolgozóval

Többpontos intézkedéscsomagot tartalmaz az a kormányzati előterjesztés, amely 9 ezer, államigazgatásból elküldött dolgozó újbóli elhelyezkedését segíti.

Élve kezdték feldarabolni az eltűnt szaúdi újságírót

Megkínozták és kegyetlenül meggyilkolták Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságírót, miután október 2-án belépett Isztambulban a szaúdi főkonzulátus ajtaján - írta szerdán a Yeni Safak című, kormányközeli török napilap egy, a külképviseleten készült hangfelvételre hivatkozva.

Ez nem Törökország, hanem egy nógrádi falu széle: a magyar Kappadókia festői látvány

A Kazár melletti riolittufás képződményt furcsa kinézete miatt a magyar Kappadókiának is nevezik.

Óriási cégbirodalom áll az Orbán-kormány mögött

A kormányhoz közeli üzletembereknek már szinte minden területen vannak érdekeltségeik.

blogmorzsák

6 ötletes praktika, hogy minden kéznél legyen a fürdőben

Megoldások felújítás előtt és után.

Jövő kedden új mozgalmat indít Hadházy és Márki-Zay

Magyar György szervezi a Mindenki Magyarországát.

Szilícium-völgyi milliárdosok álma a fizikai halhatatlanságról

Első lépésben a várható 120 év maximális élet­tartamot terjesztenék ki 1000-re, vagy többre.

A GDPR és a teljes jogtalanság

"A GDPR egyáltalán nem a jelenlegi kiberhelyzetre íródott, alighanem informatikus sem volt az épületben, amikor megalkották."

"Egy plafon választott el Paul McCartney-tól"

Hazánkfia első kézből szerzett tapasztalatokat az ex-Beatle-ről.

Mit dugjunk először és hova?

Számít, hogy hova csatlakoztatjuk először a töltőt, nevezetesen az eszközbe vagy a hálózati áramforrásra?

Lánczi András is tagja lesz az MTA intézeteit átvilágító bizottságnak

Lánczi András 1986-ban még a marxizmus felsőbbrendűségét hirdette a Világosság című kommunista lapban.

Mit menthet meg a Földből egy 1,5 fokos felmelegedés?

Ha felmelegedés 2 fokra emelkedik, többszáz millió ember esik csak a klíma és a szegénység áldozatául.

Elképesztő panoráma egy 60-as évekbeli lakásból

Előtte-utána képekkel. A váratlan panoráma és a váratlan vécécsésze esete.

Közlekedési paradoxonok Újbudán

A leghülyébb forgalmi megoldási kísérletek.

Ha futni szeretnél, de kevés az időd, akkor ez a te módszered

Szinte bárki futhat fartleket, aki tud pár száz métert futni egyhuzamban.

9 időtálló alapdarab, aminek ott a helye a szekrényedben

Vannak olyan ruhadarabok, amiket tilos kidobni, mert az idő múlásával nem hogy nem mennek ki a divatból, hanem még értékesebbek lesznek.

0