Úristen! Kullancs
A kullancsok nem rovarok, hanem apró méretű pókszabásúak. A rovarokat a pókféléktől úgy lehet a legegyszerűbben megkülönböztetni, hogy míg a rovaroknak hat, addig a kifejlett pókszabásúaknak nyolc ízelt lábuk van.
A kullancsok a fák lombjairól ugranak áldozataikra (tévhit)
Sőt! Nem kedvelik az ott uralkodó körülményeket; a fényt, a meleget, a szárazságot. A kullancsok ugyanis rendkívül érzékenyek a vízvesztésből adódó kiszáradásra, ezért a ritkább, kevésbé részlet-gazdag aljnövényzetben kevésbé szívesen tartózkodnak. Ezen állatok számára az ideális életteret a nedves, nyirkos, árnyékos aljnövényzet jelenti.
Kullancsok által kedvelt területek erdőkben a füves részek és fás növényzet találkozásánál találhatók, továbbá a magas fű és alacsony bokrok is kedvelt rejtekhelyeket jelentenek.
Vigyázni kell a díszító talajtakaró növényekkel, a mélyen fekvő árnyékos területekkel, ahol a napfény nem hatol le a vegetáció aljára. Kőfalak, kőrakások, kerítés oszlopok, farakások és tornácok alatt is megbújhatnak a vérszívó kullancsok.
Minden kullancs fertőző (tévhit)
A kullancsok nagy része nem hordoz kórokozót. Azok az egyedek melyek fertőzöttek általában állati betegségeket okoznak, a legtöbb kullancs emberi kórokozókat nem hordoz.
Néhány korokozó az emberre is veszélyes! Ha a kullancs mégis fertőzött, akkor is kicsi az esélye annak, hogy a kórokozók már a vérszívás kezdeti szakaszában a sebbe jussanak.
A kullancsok világszerte sok betegség terjesztésére képesek, de csak töredékük veszélyes az emberre. Az emberre veszélyes kórokozók viszont súlyos kórképeket okoznak.
Az egyik legveszélyesebb betegség a vírusos kullancs meningoencephalitis illetve kullancs encephalitis, azaz a kullancsok által terjeszett agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás. Ezen betegség ellen szerencsére már van védőoltás.
Magyarosrszágon és a környező északi és észak-keleti szomszédainknál, a területek nagyságához viszonyítva a vírussal fertőzött kullancsok előfordulási aránya legfeljebb 1 ezrelék (!). Egyéb helyeken viszont 5-10 ezer kullancs közül már csak egyben mutatható ki a kórokozó (forrás: Johan Béla Országos Eepidemiológiai Központ, Epidemiológiai Információs Hetilap, 8. évfolyam 10. Különszám).
Ha a kullancs fertőzött, egyes kórokozók néhány óra alatt bekerülhetnek a szervezetbe, míg mások csak napok múlva jutnak be.
Ha a kullancsot eltávolítottuk, akkor egy műanyag fiolában, vagy tégelyben tároljuk, mert ha gond lenne később, a kullancs vizsgálható fertőző betegségek kórokozóira!
A kullancs csípését megérzem és észerveszem (tévhit)
A harapás fájdalommentes, nem viszket, így a kullancs észrevétlen maradhat napokig. A vérszívást követően a kullancs eléggé megduzzad ahhoz, hogy könnyen látható legyen.
Nyálával érzésteleníti a bőrfelületet, majd speciálisan képzett első lábaival vág rajta rést és egyúttal le is horgonyozza magát. A kullancs ezt követően behatol szívó szervével és megkeresi az arra alkalmas érterületet a vérszíváshoz, majd megkezdődik a vérrel való táplálkozás.
Rendkívül fontos, hogy a bőrbe fúródott, táplálkozását megkezdő kullancsot mihamarabb eltávolítsuk. Ehhez két fő szabályt kell szem előtt tartanunk. Mivel a kullancs által hordozott kórokozók átvitele jellemzően a beszúrást követő néhány óra múlva történik, a bőrben rögzült kullancsot az észlelést követően késlekedés nélkül kell eltávolítani, szakszerűen!
A statisztikák szerint ha a fertőzött kullancs 24 óráig van a bőrben, akkor már biztos, hogy át is adja a kórokozót!
Csak erdőkben találhatóak a kullancsok (tévhit)
Kullancsveszély! A kullancsok nem csak erdőkben, hanem lakóhelyünkhöz közel, akár közvetlen környezetünkben is előfordulhatnak!
Ezen állatok számára az ideális életteret a nedves, nyirkos, árnyékos aljnövényzet jelenti.
Kullancsok által kedvelt területek erdőkben a füves részek és fás növényzet találkozásánál találhatók, továbbá a magas fű és alacsony bokrok is kedvelt rejtekhelyeket jelentenek.
Vigyázni kell a díszítő talajtakaró növényekkel, a mélyen fekvő árnyékos területekkel, ahol a napfény nem hatol le a vegetáció aljára.
Árnyas parkok, kőfalak, kőrakások, kerítés oszlopok, farakások és tornácok alatt is megbújhatnak a vérszívó kullancsok.
Sőt, közvetlen környezetünkben is kullancsveszély fenyegethet; ne engedjük háziállatainkat az ágyba vagy más bútorra hevredni, mert a rájuk került kullancsokat behurcolhatják otthonunkba!
Forrás:kullancsvedelem.hu
hírek innen, onnan
„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni
Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...
Magyar Péter felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
Ruff Bálint javaslatára.
Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek
Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.
Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző
Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.
Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden
Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...
ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen
Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.
Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől
Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.
88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata
Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...
Bejelentették a hírt Orbán Viktorról, ez már biztos
Itt a következő lépés.
Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat
Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.
Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől
Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...
Csibészbecsület és versenyszféra
Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen
A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön
Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa
Új trendet teremtett a globális túlkínálat.
A 68 éves nő frizurája előtte-utána képeken: ezerszer fiatalosabb lett a rövid fazonnal
Évtizedeket letagadhatna új hajkoronájával.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


