VUdAK kiállítás - elsőként Pécsett!
Márciustól novemberig három ország hat nagyvárosában lesz látható a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének (VUdAK) - elsőként Pécsett megtekinthető - jubileumi kiállítás-sorozata, amely huszonkét művész munkásságából ad keresztmetszetet. - Pécsi Napilap -
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Tegnap-ma-holnap elnevezésű, a magyarországi németek egyik fontos kulturális központjában, a pécsi Lenau Házban március 23-áig látogatható tárlatot a VUdAK fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából rendezik meg.
Mint felidézték, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségét 1992-ben jegyezték be: azelőtt csak a magyarországi német költőknek és íróknak létezett egyesülete, amely aztán a német származású képzőművészeket is befogadta.
Azóta számos neves művész alkot és inspirálja egymást a szövetség tagjaként, közös műalkotások is születnek gazdagítva a magyarországi német művészeti életet - írták.
A kiállítás bemutatja a jelen tehetségei és fiatal alkotói mellett "a sorainkból már eltávozott, műveikkel azonban jelen lévő művészbarátainkat", köztük Misch Ádám, Bartl József és Heitler László festőművészek, illetve König Róbert grafikusművész munkásságát.
A jubileumi kiállítás Pécs után Berlinbe, Brüsszelbe, Eupenbe, Stuttgartba, majd végül Budapestre látogat, és mindenütt a VUdAK irodalmi szekciójának alkotói által bemutatott zenés felolvasással zárul.
hírek innen, onnan
Ez a nap mindent megfordíthat: sorsdöntő üzenetet kaptak a csillagjegyek
Ma sokaknál elindul egy belső fordulat, ami lassan, de biztosan jobb irányba terel mindent.
Hónapjai vannak hátra Donald Trumpnak?
Egy amerikai fizioterapeuta szerint Donald Trump amerikai elnök olyan súlyos egészségi állapotban van, hogy még az is megeshet, hogy csak...
Durva baleset történt Dunabogdányban: a beton villanyoszlopot is kidöntötte az autó – fotók
Durva baleset történt a pest vármegyei Dunabogdányban vasárnap kora délelőtt. A 11-es főút belterületi szakaszán, a 37-es kilométernél...
A tömeges leépítés után lemondott a Washington Post ügyvezetője
Néhány nappal azután, hogy a dolgozók harmadát elküldték a Washington Posttól, lemondott Will Lewis, a lap kiadója és ügyvezető...
Legyél nagyon óvatos, ha ilyen üzenetet kapsz: milliókat bukhatsz miatta
A rendőrség felhívást adott ki egy új csalási mód miatt.
Túl magas a vízszint, lezártak egy hidat Magyarország határán
Vízszintemelkedés miatt lezárták a magyar-szlovák államhatáron lévő Szent-Iványi hidat, az államok között Balassagyarmaton lehet...
Haladnak a tárgyalások – Trump képes lesz megfékezni az iráni vezetést?
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szombaton kijelentette, hogy reméli, hamarosan folytathatják a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal.
Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap
Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban...
Ma eldől, hogy jobbra fordul-e Portugália
Portugáliában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben két jelölt áll egymással szemben: a szocialista...
Váratlan örömhír: újabb magyar sportoló indulhat a téli olimpián, hiába csúszott le korábban a kvótáról
A hódeszkás Brunner Blanca tartaléksorban várt a lehetőségre, ami most két sérülés miatt megadott neki. A sportoló már utazik is...
Itt a legnagyobb a munkaerőhiány Magyarországon
Miközben a fizikai munkaerőpiacon a kiskereskedelem és a szálloda-vendéglátás küzdött munkaerőhiánnyal, addig szellemi területen a...
Ezért ítélték életfogytiglanra Mindszenty bíborost
Még valutával való üzérkedés is szerepelt a listán.
Sport
Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján
Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.
Eljött a nap, amire egy egész ország várt – hajnalra kiderül, ki ülhet fel a trónra
A szakértő szoros csatát vár, de egyet ért a fogadóirodák jóslásaival.
Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok
Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.
Dárdai súlyos kritikát fogalmazott meg az Újpestről, Szélesi reagált rá a derbi után
Dárdai Pál szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztes mentalitás.
Dermedten nézte a kapus Lamine Yamal bombagólját
Mozdulni sem tudott a kapus.
„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”
„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.
Kilencezer torokból szólt a Himnusz a szlovák bajnokin: magyargyűlölet és botrány a DAC–Slovanon
Minden magyar bakancslistáján ott kell, hogy legyen.
Elfajult a tüntetés, könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség az ICE elleni demonstráción
A tiltakozók füstbombákkal és petárdákkal vonultak utcára.
A Barcelona döntése után a Real Madrid-edző a spanyol futball legnagyobb botrányáról beszélt
A katalánok szombati közleménye mellett Álvaro Arbeloa sajtótájékoztatóján sem mentek el szó nélkül.
Sokszor leírták, kiröhögték, megalázták, most mégis ő nevethet a végén
És épp a korábbi legsúlyosabb „bántalmazója” ellen érhet révbe.
Leonardo DiCaprio barátnője volt a téli olimpiai megnyitó sztárja
Már három éve elrabolta a színész szívét.
A Barcelona még megúszta, de több bajnoki mérkőzést is elmosott a Marta vihar Spanyolországban
Közbeszólt az időjárás a spanyol pontvadászat szombati játéknapján.
Bulvár
Orbitális baki a DPK gyűlésén, a főorvos olyasmit mondott Orbán Viktorról, ami után azonnal magyarázkodnia kellett
Olyan baki történt Szombathelyen, ami után azonnal menteni kellett a menthetőt.
Pusztító csapást mértek Mészáros Lőrincre, kamerák kereszttüzében alázták meg
Mészáros Lőrincen előszeretettel köszörülik a nyelvüket a kormánykritikus közéleti szereplők.
Itt a Tisza programja: a milliárdossá lett NER-eseket leszámítva gyakorlatilag mindenki jól járhat
Visszajön a Fidesz által elvett kata, marad a 13. és a 14. havi nyugdíj, lesz áfacsökkentés és az akkugyárakat szigorúan ellenőrző környezetvédelmi szervezet. A vállalkozások adminisztrációs terheit megfelezik, 9
„Gyere ide te k*rva, vagy megb*szlak” – késeléssel fenyegette egy férfi a Tisza Párt női önkénteseit
Az incidens péntek este történt Budapesten.
„Ordítani tudnék”: sokkoló gázszámlát kapott egy nyugdíjas
Egy nyugdíjas megkapta a háza fűtéséről szóló számlát. „Ordítani tudnék”
Ezt a tárgyat rakd a router mellé, és extra gyors lesz az interneted
Van az a pont, amikor már mindent kipróbáltál. Újraindítottad a routert, közelebb ültél hozzá, kihúztad, visszadugtad, még az időjárást is hibáztattad, de az internet továbbra is lassú, akadozik, vagy pont akkor
„Emberek vagytok ti?” – Szentkirályi Alexandra felháborodott a Kontra György halálán örvendező kommenteken
Szerinte a tiszás „szeretetország” újra megmutatta magát.
„Elegem van belőle, hogy pénzt kell adnom a nyugdíjas anyámnak. Rossz ember vagyok?”
A te szüleid is tőled várják időskorukban a nyugdíjkiegészítést? Olvasd el, mit mond erről a pénzügyi tanácsadó!
Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását
A Tisza Párt programja szerint ez lesz az egyik első, azonnal érezhető változást hozó intézkedés.
Megpuszilja a 4 napos kislányt a testvére: a baba reakciója megolvasztja a szíveket
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más babák kerültek
„Az sem érdekelt, ha megcsonkolnak, csak vegyék ki belőlem” – Mi az a mellimplantátum-betegség?
Hajhullás, krónikus fáradtság, agyi köd, mellfájdalom – csak néhány azok közül a tünetek közül, amiket mellimplantátummal élő nők tapasztalhatnak. Újraolvasó.
Fogászati érzéstelenítés
Manapság az emberek többsége a fogorvosnál korábban megélt fájdalmak miatt fél az újabb kezelésektől. Régen, elmondások alapján közel sem volt hasonló modern, fájdalommentes kezelés, mint ami napjainkban megterem

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


