Ezt olvasta már?


Választás 2018 - Az ügyészségek 29 párt ellen indítottak keresetet

A tavaszi országgyűlési választás után 29 párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek, mert két egymást követő választáson nem indítottak jelöltet vagy mert felhagytak tevékenységükkel és vagyonukról nem rendelkeztek - közölte a Legfőbb Ügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Huszonhárom esetben a pártként működés megszűnését kérik kimondani, hat pártot pedig megszüntetnének.

Felidézték: az 1989-es párttörvény szerint az ügyészség indítványára a bíróság - a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával - megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet. Az ügyészség indítványára a bíróság megállapítja a párt megszűnését, ha az tevékenységével felhagy és vagyonáról nem rendelkezik.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint az idei országgyűlési választásokat követően a főügyészségek a törvényszékek nyilvántartásai alapján összevetették az illetékességi területükön bejegyzett, és jelenleg is pártként nyilvántartott szervezetek listáját a Nemzeti Választási Irodának a 2014. és 2018. évi általános országgyűlési képviselőválasztásokon jelöltet állító szervezetekről készített jegyzékeivel.

Az átfogó vizsgálat alapján az ügyészek megállapították, hogy 23 párt a 2014. és a 2018. évi általános országgyűlési képviselői választásokon sem állított jelöltet. Az ügyészségek ezekkel a pártokkal szemben keresetet nyújtottak be, kérve a bíróságot, hogy állapítsa meg pártként való működésük megszűnését, a szervezet egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával.

Az ügyészségek ez alapján kezdeményezték az Antifasiszták Magyarországi Demokratikus Pártja, a Demokratikus Keresztény Királyság Párt, az Egyszerűség, Lehetőség, Sikeresség, Őszinteség Baráti Társaság, a Hajrá Magyarok a Szebb Jövőnkért, a Helyreállítás Magyarországi Pártja, a Híd Párt, a Kárpátia Függetlenségi Front, a Kritikus Tömeg Mozgalom, a Magyar Autonóm Néppárt, a Magyar Nemzet Köztársasági Pártja, a Magyarország a Magyaroké Magyar Nemzeti Párt, a Magyar Roma Párt, a Magyarok Egymásért Szövetsége, a Magyarok Közössége Párt, a Mátyás Párt, a Nemzedékek Műhelye, a Nemzeti Értékteremtő Párt, a NÉPPÁRT.HU, az Országunkért Közösen, az Összefogás Szabolcs-Szatmár Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség, a Szegénységben Élők Pártja, a Szociális Unió Főváros, valamint a Zöld Baloldal - Zöld Demokraták - Zöldek Szövetsége pártként való megszüntetését.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint további hat párt esetében az ügyészségek magának a szervezetnek a megszűnésének a megállapítását kérték, mert a rendelkezésre álló adatok szerint a párt a tevékenységével felhagyott és vagyonáról nem rendelkezett. Eredményes keresetindítás esetén ezek a szervezetek nemcsak a pártként való működés lehetőségét veszítik el, hanem jogi személyiségük is megszűnik.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint ezek a pártok a következők: Emberek Pártja, Európai Alternatíva Párt, Élhető Magyarországért Párt, Horgászok és Természetbarátok Pártja, Lokálpatrióta Párt, Új Független Párt.

A 2014-es országgyűlési választás után szeptember közepéig 38 párt ellen indított az ügyészség keresetet.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik,...

Péntek esti láz Milánóban, a rezidens DJ Mace rendesen megalapozott az olimpiának

Alig 15 perc telt el a műsorból, máris finálé hangulat kerekedett. Innen hova tovább? És volt még a tarsolyban.

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a...

TEK-esek rontottak rá a bogyiszlói családra - Egy volt alkalmazott bosszúja áll a háttérben?

Filmbe illő jelenetek zajlottak egy évvel ezelőtt Nagy Andreáék bogyiszlói otthonánál, ahova a rendőrség és a TEK nagy erőkkel vonult...

Menopauza és a csontok egészsége: ezt minden nőnek tudnia kell!

A menopauza nemcsak a hormonális hullámvasút miatt jelent kihívást a nők számára, hanem a csontok egészségére gyakorolt hatása miatt...

Szuperhétvége a futball rajongóinak, ezeket a meccseket látnod kell a tévében.

Műsoron az amerikaifutball nagydöntője, a Super Bowl is.

Turisták fizethettek, hogy civileket lőjenek – Gyanúsítottja lett a szarajevói embervadászatnak

Mai értéken a lövészek 80-100 ezer eurót is kifizethettek, hogy a város körüli dombokról civilekre lőhessenek.

Folytatódik a felmelegedés, akár 11 fok is lehet szombaton

Az ország északkeleti és délnyugati részén kisebb esővel is számolhatunk.

Német válság: a vállalkozók évi egy nappal növelnék a dolgozok munkaidejét

Németországban a munkaidőről szóló vita még soha nem hágott olyan magasra mit most.

0

Sport

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szalah földhöz vágta Szoboszlai mobilját — videó

Szem nem maradt szárazon a Liverpool edzőközpontjában.

Az egykori válogatott labdarúgó, Rudolf Gergely hazudott a Nyíregyháza NB I-es csapatáról

A klub egykori játékosa a Spartacus átigazolásairól beszélt, de a jelek szerint nem mondott igazat.

Meglepő részlet derült ki Szoboszlai Dominik liverpooli karrierjének kezdetéről

A magyar válogatott csapatkapitánya nem minden téren bízott új klubjában.

Ronaldo nem viccel, folytatja a sztrájkot, kenyértörésre viszi a dolgot munkaadóival

Hétfő után pénteken sem játszott a portugál sztár.

Szoboszlai ellophatja a koronát a Liverpool legnagyobb királyától

Ezt várják tőle a Manchester City elleni rangadón.

Ritkán látható módon végezte ki magát a nyerési esélyt elszalasztó, lesajnált újonc

Kuttor Attila együttese saját magát verte meg a 21. forduló nyitó mérkőzésén.

Ha tényleg megcsinálja, az egész olimpia legnagyobb szenzációja lesz

Lindsey Vonn első edzése jól sikerült Cortinában, remekül szuperál a bekrepált bal térd.

Nagy elismerésben részesülhet a Liverpool magyar kapusa

Pécsi Ármin az egyetlen kapus a jelöltek között.

Littler nem fogta vissza magát, csattanós választ adott a váratlan kiesése után + fotó

Luke Littler címvédőként már az első meccsén kikapott a darts Premier League első állomásán.

0
0

Bulvár

Villanyszerelők szerint ez a legveszélye-sebb eszköz a lakásban, mégis mindenki használja: óriási tűz is lehet belőle

A legtöbben úgy gondolják, hogy a lakástűz ritka, és kiszámítható veszélyről van szó, pedig a szakemberek szerint gyakran épp a legártalmatlanabbnak hitt eszközök okozzák a legnagyobb bajt.

Elvették Lázár János mikrofonját élő adásban, ilyen döbbenetes arckifejezést még nem láttunk a minisztertől

Vác volt a következő állomása a Lázárinfónak, paprikásra sikeredett a fórum.

Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok

A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.

3 csillagjegy, akiknek a közeljövőben szinte minden sikerülni fog

Nem mindig a nagy fordulatok hozzák el a sikert. Néha az a legfeltűnőbb, amikor minden egyszerűen a helyére kerül. A közeljövőben három csillagjegy olyan időszakba lép, ahol a döntések könnyebbek, az eredmények gy

„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a Mösz

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elfogadhatatlannak tartja a kormány jogállamiságot megrendítő vészhelyzeti rendeletét és felszólítja a kormányt annak haladéktalan visszavonására.

Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint

Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy

A NATO tehetetlenül nézné végig az orosz inváziót, napok alatt omlana össze a védelme

Egy szimuláció szerint elég annyi, hogy Németország tétovázzon.

A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után

Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.

Szörnyű tragédia: Holtan találták az otthonában a 21 éves modellt

Cristina Pérez Galcenco fiatal kora dacára már komoly szakmai tapasztalatokat gyűjtött, halála az egész divatvilágot megrázta. 

Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását

A döntésből hamarosan európai elfogatóparancs lehet, ami ellen a politikai menedékjog sem véd.

Vége a WC papír idejének, tömegesen állnak át az emberek

A vécépapír sokáig megkérdőjelezhetetlen alapdarab volt, most mégis egyre többen keresnek alternatívákat. A háttérben a növekvő erőforrás-felhasználás, az időnkénti hiányhelyzetek és a környezetvédelmi vit

0