Véget ért az idei karácsony is
Január 6-án ünnepli a katolikus egyház vízkeresztet, azaz Jézus Krisztus megjelenésének ünnepét. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án már a gnosztikus Bazilidesz (2. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert azt vallották, hogy az ember Jézus csak a keresztségkor vált Isten Fiává. Az egyiptomiak a Nílus vize ünnepeként ismerték, mely szerint e napon merítettek a Nílus vizéből és megszentelték azt.
A 4. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312-325 között kezdett terjedni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.
A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően népszokások alakultak ki a századok során. A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is.
Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyt a vendégeskedés, esti harangszó után pedig kezdődött a kántálás és a csillagjárás (misztériumjáték), amely a 16. századtól kezdve alakult ki. Az úgynevezett "csillagozás" (csillagének) vagy háromkirályjárás dramatikus játékában a bibliai királyokat megszemélyesítő alakok vonulnak fel, akiket - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítették meg.
Vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A szertartás során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti az otthonokat, megáldja a benne lakókat, dolgozókat. A házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 18. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűit jelenti: Christus Mansionem Benedicat ("Krisztus áldja meg e házat").
hírek innen, onnan
Lerántotta a leplet a Fidesz-kormány „nulladik lépéséről” Nagy Márton
Nagy Márton kormányzati „vívmányokról”, covid alatti változásról és a növekedés hajszolásáról is beszélt.
Trump magáról akarja elnevezni a világ egyik legnagyobb pályaudvarát és a washingtoni repülőteret
Az amerikai elnök kétségkívül nem a visszafogottság mintaképe.
Megszólalt Moszkva az orosz tábornok elleni merényletről: teljesen világos, mi volt a célja
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a Vlagyimir Alekszejev altábornagy elleni merénylet mögött Ukrajna áll, és a...
Kicsit hátrébb léptek az élelmiszerárak
Januárban már az ötödik egymást követő hónapban csökkent az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke, ezúttal...
Budapesti kátyúhelyzet: Karácsony napi 1000 kátyút javítását ígérte
Kátyújelentésben mutatják majd naponta, hol és hány hibát javítottak ki.
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
A főpolgármester kijelentette, hogy február végéig várhatóan rendbe szedik az extrém időjárás miatt kialakult helyzetet.
Ezt az információt közölte a rendőrség Dudás Miki halálával kapcsolatban
Egy hónap telt el Dudás Miklós halála óta…
Paks II. 80 milliárdos állami tőkeemelése miatt fordult bírósághoz az Energiaklub
Az Energiaklub Szakpolitikai Intézet törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett Paks II. legutóbbi állami kistafírozása miatt,...
Ez a világ legrosszabb étele, és sokan naponta eszik: a szív és a máj is tönkremegy - pillanatok alatt
Ez a világ legegészségtelenebb étele?
A világ legszebb pasija volt fiatalon - Nézd, hogy néz ki most 62 évesen a botrányos életű Johnny Depp
Öregemberként tér vissza a mozivászonra, emiatt került újra reflektorfénybe!
Dudás Miki tragédiája: a rendőrség közleményt adott ki gyanúsított kihallgatása kapcsán
Mi történt Dudás Mikivel?
Elcserélték a veséket a pécsi klinikán, és ennek mindenki örült
Új korszak kezdődött a magyar szervátültetésben: a pécsi klinikán először hajtottak végre keresztdonációs veseátültetést, amellyel...
Sport
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A hollandok kendőzetlenül kimondták a véleményüket a magyar válogatottról az Eb-döntő után
Hollandia nyerte meg az ötmérespárbajt Magyarország ellen a női vízilabda Eb döntőjében.
Szívszorító segélykiáltást küldött a közel százmillió forinttal átvert olimpiai bajnokunk
Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
Beleremegett a stadion, így üvöltötte 32 ezer AEK-szurkoló Varga Barnabás nevét
Az biztos, hogy hidegrázós pillanatokat élt át válogatott támadónk.
Szoboszlai Dominik összekapott a Liverpool edzőjével
Komoly szakmai és pszichológiai kihívás elé állította a stábot a magyar játékos integrálása.
A Fradi igazolt egy magyar válogatott futballistát
A Pakstól igazolt a Fradi.
Kifakadt, a kamerák előtt ventillált a magyar szövetségi kapitány
Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.
Magyar válogatott futballistát igazol a Fradi, amely ezzel BL-csapatot előzött be
Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.
Kiderült, miért engedte el a Fradihoz magyar válogatott játékosát a nagy rivális
A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.
Büntetők után lett Európa-bajnoki ezüstérmes a női vízilabda-válogatott
Kevés kellett volna az Eb-aranyhoz.
Littlert már az első meccsén sokkolták – közel két éve nem történt ilyen a Premier League-ben
A 19 éves angol klasszis a vb-fináléval ellentétben nem tudta legyőzni Gian van Veent.
Kieshet a pikszisből a magyar csúcstartó: három éve még 11. volt a világrangsorban, tavaly már csak 193.
A szövetség bekeményített: a türelemnek is van határa.
Bulvár
Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett
Csütörtök délután adtak tájékoztatást.
Ha ilyen csomagot kapsz, ne vedd át: a GLS futár videóját 1 millióan látták már
A GLS futár elmondja, miből lehet észrevenni, hogy gyanús, átverős csomaggal van dolgod.
Itt a nagy pénteki bejelentés – 7,6 millió magyart érint
Péntektől kezdve országszerte megjelennek a postaládákban azok az értesítők, amik hivatalosan tájékoztatják a választópolgárokat arról, hogy szerepelnek a szavazóköri névjegyzékben az április 12‑ei országgy
Az USA rendkívüli bejelentésére keltünk – azonnali halálos csapás indult
Az USA újabb azonnali halálos csapással válaszolt.
„Ez tragikus nap az egész ország számára” - drasztikus leépítések kezdődtek az egyik legnagyobb presztízsű lapnál
A Jeff Bezos tulajdonában lévő legendás The Washington Posttól több száz újságírót rúgtak ki.
Váratlan visszatérés az ATV képernyőjén
Alig több mint egy évvel harmadik gyermeke születése után ismét munkába állt az ATV népszerű arca, akit kedden már a képernyőn is viszontláthattak a nézők.
Halálos rendőrségi helikopter-baleset történt – a legrosszabb következett be
Súlyos tragédia történt Arizonában szerda éjjel, amikor egy rendőrségi helikopter lezuhant egy aktív lövöldözéshez történő riasztás közben. A
Őrület, mit művelt magyar ellenfele gyalázása után az ukrán teniszező
Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket
Göröghné Bocskai Éva nemcsak felháborodott, hanem mélységesen szomorú is.
Furcsán viselkednek az orosz kémműholdak, és ez nem jelent jót
A közelmúltban különös tevékenységet folytatnak az orosz kémműholdak.
Most vegyél lottót, ha ebben a 2 csillagjegyekben születtél - Váratlan pénzt és szerencsét jósolnak a csillagok
A bolygók állása két csillagjegynek különösen kedvez: váratlan pénz, szerencsés véletlenek és meglepő lehetőségek jöhetnek számukra.
Budapestet elöntötte a víz, egy egész kerület úszott el, hömpölyög a víz az utcákon
Vérfagyasztó jelenet játszódott le Budapesten.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


