Viszlát UPC! Helló Vodafone!
A Vodafone szerdán bejelentette, hogy megállapodásra jutott a UPC Magyarország anyavállalatával, a Liberty Global-lal annak magyar, cseh, német és román leányvállalatainak megvásárlásáról, összesen mintegy 18,4 milliárd euró cégértéken. A teljes tranzakció jövőre lehet végleges.
A felvásárlás után a Vodafone-nak Magyarországon a mobilpiacon hozzávetőlegesen 25 százalék, a vezetékes szélessávú szolgáltatások piacán hozzávetőlegesen 24 százalék, a kereskedelmi televíziózás piacán pedig hozzávetőlegesen 19 százalék körüli részesedése lesz a közlemény szerint.
A Vodafone Csoport a mai napon bejelentette, hogy egy széleskörű, mintegy 18,4 milliárd euró cégértékű európai tranzakció keretében megállapodott a Liberty Global magyar, német, cseh és román leányvállalatának – így a UPC Magyarországnak is –, a készpénz és hitelállomány nélküli megvásárlásáról (a Direct Home üzletág kivételével) – értesült a Kreatív Online.
A UPC Magyarország a közlés szerint az ország legnagyobb kábelszolgáltatója mely 1,8 millió háztartást ér el (az összes háztartás 43 százalékát). A UPC szinte a teljes magyar kábelhálózata visszirányos adottsággal rendelkezik, tehát alap és magas felbontású videó, szélessávú internet, valamint vezetékes telefonszolgáltatást nyújt jelenleg mintegy 850 000 egyedi felhasználó számára (a Direct Home szolgáltatás nélkül).
A megállapodás eredményeként a Vodafone Magyarország országos szinten a második olyan szolgáltatóvá válik a Magyar Telekom után, mely képes teljeskörű úgynevezett konvergens szolgáltatások nyújtására. A mobil üzletágban hozzávetőlegesen 25 százalék, a vezetékes szélessávú üzletágban hozzávetőlegesen 24 százalék, a kereskedelmi televíziós üzletágban pedig hozzávetőlegesen 19 százalék körüli piaci részesedése lesz.
„A UPC Magyarország felvásárlásával olyan konvergens kihívóvá válunk, amely országos szinten képes a konvergens szolgáltatások teljes spektrumát nyújtani, beleértve a mobil, a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokat. A lakossági és vállalati ügyfelek egyaránt élvezhetik majd az élénkülő verseny előnyeit az innovatív szolgáltatások és a hálózatfejlesztés területén is” – nyilatkozta Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. „Stratégiánk egyértelműen az, hogy az egész országban elérhetővé tegyük konvergens szolgáltatásainkat” – tette hozzá.
Forrás: Kreatív Online
hírek innen, onnan
Soha ne tedd ezt a zöldséget a fokhagyma mellé: azonnal megrohad, és dobhatod is a kukába
Konyhai praktikák és tárolási tippek között gyakran merül fel az a kérdés, hogy mely ételeket érdemes együtt tárolni, és melyeket...
Hóvihar közeleg, amilyet régóta nem láttunk, a meteorológusok szerint 30-50 cm hó eshet
Bár a karácsonyunk valószínűleg hó nélkül telik, az újév hirtelen időjárásváltozást hoz Lengyelországba.
Megszűnik a magyar Comedy Central, és még kilenc tévécsatorna tűnik el
Eltűnik a magyar tévékből a South Parkot és Bödőcs Tibor stand up-estjeit is sugárzó Comedy Central csatorna, „a nézői szokások...
Meghekkelték a Spotify-t, a tolvajok a torrentre tolnának fel mindent
Egy aktivista hekkercsoport szerint minden eddiginél nagyobb adatlopás történt a Spotify ellen: állításuk szerint több száz terabájtnyi...
Ha ilyen gyümölcsöt vásárolt, meg ne egye.
A Spar Magyarország Kft. növényvédőszer-maradék tartalom miatt S-Budget gyorsfagyasztott szamócát vont ki a forgalomból – közölte a...
Videó: megérkezett az 50 tiltakozó kamion a Hősök terére, a többiek még tesznek pár kört
A beszámoló szerint: a nagy cégek nem jöttek el a demonstrációra, itt a kis- és közepes vállalkozások álltak ki magukért és mindenkiért.
Hivatalos: napokon belül megszűnik a magyar Comedy Central és még kilenc tévécsatorna
Január 1-től már hiába keressük a távirányítón az Agymenők és a Family Guy otthonát. A döntés az RTL-t is hideg zuhanyként érte,...
Önvezető reptéri kiszolgáló járműveket állított szolgálatba a Toyota
2021 óta fejlesztik, most végre munkába állt.
A 4iG bejelentette: 2031-ben, egy összegben szeretné visszafizetni az NKP-kötvényét
A kötvénybefektetők 100 százaléka elfogadta, hogy türelmes lesz, ha egy kicsit nagyobb kamatot kap.
Kemény pofon az Apple-nek: elképesztő összegű büntetést kapott a techóriás
Az indoklás szerint az Apple a piaci erejével visszaélve megsértette az európai versenyjogi előírásokat.
Igazi sztár, a Fradi védője máris Dubajból jelentkezett be
Cebrail Makreckis Dubajból jelentkezett be.
Újabb rendkívüli közleményt adott ki a MÁV az érintett vasútvonalról
Hétfő délutánra sikerült elhárítani azt a váltóhibát, amely délelőtt komoly fennakadásokat okozott az Újszász–Szolnok vasúti...
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
Megbundázhatták az Anthony Joshua–Jake Paul bokszmeccset, hogy kitartson hat menetig
Nagyobb volt a ring, a brit olimpiai bajnok visszafoghatta magát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legnagyobb magyar gólja
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A sorozat második napján megmutatjuk, hogy szerintünk melyik volt az év legnagyobb magyar találata.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
NB I: Félpályás góllal bukta el a Loki, hogy a dobogón telelhessen - videó
A kisvárdai Tonislav Yordanov a felezővonalról lőtt gólt a DVSC kapujába, ezzel a találattal győzött 1-0-ra a szabolcsi együttes Debrecenben, 2025 utolsó NB I-es bajnokiján.
Az Inter sztárjára hajt a Barca és a Liverpool is, nem lehet megállítani a Bayernt - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Sorozatban nyolcadik mérkőzését is megnyerte a bajnokságban éllovas Barcelona
Lamine Yamal és Raphinha volt a két gólszerző.
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
Zsolt szerint szabadságharcos elődeink az életüket is kockára tették, nekünk legtöbbször csak a verbális konfrontációt kell felvállalnunk.
Kőkemény mondat hagyta el Orbán Viktor száját, retteghet a Tisza
Az egyik legerősebb mondat hangzott el a kampányban.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Ha ezt az egy ételtípust elhagyod, teljesen leolvad a hasi zsír
Sokan küzdenek a makacs hasi zsír ellen, de kevesen tudják, hogy egyetlen bizonyos ételfajta kihagyásával már rövid idő alatt látványos változást érhetnek el.
Már biztos, hogy karácsonykor havazni fog, mutatjuk hol
Szenteste napján kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé; van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell.
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Dúró Dóra felháborodott: „Pezsgők, kaviár, kurv*k – így kíván boldog karácsonyt 14 éves gyerekeknek a Fidesz celebje”
„»Pezsgők, kaviár, kurv*k / Nem elég egy nő, mindegyiket szúrnám«” – nincs épeszű szülő ebben az országban, aki ilyen tanácsot adna a tizenéves fiának. Ez mégis elhangzott gyerekek előtt az Orbán Viktor á
Öreg tacskó kerül a menhelyre: amit a mikrochipje elárul, milliók szívét töri össze - Fotók
Amikor a pici tacskót bevitték a menhelyre, azonnal látszott rajta, hogy beteg és hosszú ideje kóborol. Ám hamar kiderült valami sokkal megrázóbb is.
blogmorzsák
Magyarországi kövületgyűjtemény került elő Bécsben
A Bakonyban gyűjtött, 130 éve elveszett kövületgyűjteményben talált új csigafajokról olvashatunk blogunkban.
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


