Plakátháború: Vajon hol tépik le a Soros-plakátokat legközelebb?
Az országos vicceskedés, vagy döbbenet folytatódik!
Kosztin Mihály, az Együtt debreceni választókerületi elnöke kormányplakátokat eltávolító demonstrációt tart július 13-án, csütörtökön 14 órakor a Kishegyesi út - Pesti utca kereszteződésében, a Vendég utca felőli plakáthelynél.
(a fotó illusztráció)
Az Együtt országos akciót hirdetett a kormány gyűlöletkeltő, Soros György ellenes plakátjainak eltakarítására. A következő napokban az ország több nagyvárosában is plakáteltakarítást tartanak az Együtt helyi szervezetei
- írta közleményében Kosztin Mihály, hozzátéve, hogy az eseményt a rendőrség tudomásul vette.
civishír
hírek innen, onnan
Ezen a magyar településen már 1-2 millióért is hozzávágnak az emberhez egy komplett házat
Nagyon messze van Budapesttől.
Ötször jobbnak kellett volna lenniük, mint a hőszivattyúknak, mindenki csalódott
Sokaknál nagy volt az elvárás.
Szoboszlai Dominik csapattársának gesztusa sokkolta az angol szurkolókat
Virgil Van Dijk megmutatta, hogy igazi sportember.
Donald Trump soha nem látott méretű, róla elnevezett hadihajók építését jelentette be
Jön a „Trump osztály”.
30 millió dollárt tett a 4iG a Kapu Tibort űrbe juttató cégbe
Lezárta az Axiom Space-befektetés első ütemét a 4iG – tette közzé a társaság.
Orbán: háborúra készülődős korszakban csak a magyar kormány tesz ilyet
Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények különkiadásában figyelmeztetett: a háborús veszély nem múlt el, mivel az Európai Unió -...
A Fradi máris lemarad az egyik legfőbb kiszemeltjéről?
A jelenleg az ETO FC-nél kölcsönben szereplő magyar focista elősorban külföldre menne.
A kerekesszékes Liverpool-szurkolót élete végéig eltilthatják a meccsektől
Ráadásul pont a csapat leendő játékosa miatt?
Megdöbbentő lépésre készül a PSG, felforgatnák vele a futball világát
Ezt nem láttuk jönni.
Dráma és katarzis – Mi kerül a magyar sport hatalmas karácsonyfája alá?
Nagy katarzisok, dármai bukások. Ezt hozta a 2025-ös magyar sportév.
Elég volt tetőre tenni a Cybertruck-ot a totálkárhoz
Az autó látványosan sérült, de nem végzetesen, mégis a körülmények miatt elég macerás lesz a javítás, ha egyáltalán érdemes...
„Királynőmnek a palotában a helye” – Már áll Kulcsár Edina és G.w.M. hatalmas luxuskarácsonyfája
Kulcsár Edina és G.w.M. karácsonyfája mintha egy luxusáruházból csöppent volna a páros otthonába: pazar látvány! A sztárpár ünnepi...
Sport
Borzasztó hírt kapott a Liverpool, a klub azonnali lépésre szánhatja rá magát
A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.
A FIFA tovább fájdítja a magyarok szívét, Marco Rossi válogatottja kesereghet
A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.
Kegyetlen ítéletet hozott a Santiago Bernabéu Stadion népe: Vinícius, takarodj.
Xabi Alonso edző viszont maradjon, nem ő a hibás.
A magyargyűlölő román klubelnök rátámadt Kovács István játékvezetőre a rangadó után
A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.
Ismét apai örök elé néz olimpiai bajnokunk
A hároméves Levente után ismét kisbaba érkezését jelentették be.
Lesújtó hírek Liverpoolban: hónapokra kidőlhet a nyári sztárszerzemény
Bajban van Arne Slot vezetőedző.
A kézilabda igazi tragédiája lett a korrupt Hasszan Musztafa újraválasztása
A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
Guardiola nem viccel, karácsony előtt fenyegette meg a Manchester City játékosait
A spanyol szakember szigorú edzőként ismert, ha a játékosok fittségéről van szó.
Van Dijk hét éve vár a karácsonyi ajándékára, most végre megkapja + videó
„Amióta a Liverpool játékosa vagyok, azt hiszem, ilyen még nem esett meg velem” – jegyeze meg a csapatkapitány.
Klubjáért lemondta a válogatottságot, de hét perc után eltiltatta magát
A különös döntésből gyorsan kellemetlen végkifejlet lett.
Kétszer is megmenekült, végül búcsúzott a négyszeres elődöntős a darts-világbajnokságon
Kikapott a kenyai közönségkedvenc, és kiesett James Wade is.
Harmadosztályból a nyaralóparadicsomba: a 19 éves magyar fiatal a Maldív-szigeteken folytatja
Huszadik születésnapján mutatkozhat be új csapatában.
Bulvár
Hivatalos, elmarad az idei tél, jövőre -25 fok és méteres hó érkezik, ez már elkerülhetetlen
Az El Nino kíméletlen telet fog Európára és vele Magyarországra is szabadítani. Újra beütnek a jeges éjszakák.
Ennyit hoz 1 millió forint befektetés állampapírban
Mennyi pénzünk lesz öt év múlva, ha a két legnépszerűbb állampapírba tesszük a pénzünk és a hozamot is visszaforgatjuk? Itt a számítás.
Kiderült, ki fogta le Orbán Viktor kezét Brüsszelben
Miért nem vétózta meg az uniós hitelfelvételt?
Jövőre jön az új Kresz: így változik az indexelés szabálya
Új szabályokkal jön 2026-ban az új Kresz, a sebességhatárt, a követési távolságot és az indexelést is érinti a változás.
Háborús övezetté vált egy kelet-magyarországi település, páncélozott járművekkel és drónokkal vonultak ki a lövöldöző ámokfutóra
Kommandósok segítségét kellett igénybe venni.
Kiderült, miért késelték meg a 15 éves lányt egy fővárosi szórakozóhely előtt
Ki is fosztották a sebesültet.
Búcsú a Liverpooltól, Szoboszlai Dominiket ekkora fizetéssel várja a Real Madrid, egy év alatt milliárdos lehet
A magyar válogatott csapatkapitánya lehet, hogy az utolsó hónapjait tölti a szenvedő Vörösöknél.
Halálra gázoltak két sofőrt az M1-esen, miután egymással ütköztek, és kiszálltak az autókból
Az egyik áldozat halálát végignézte a járműben ülő családja.
Itt a vége: megszűnik a kultikus magyar tévécsatorna, mely oly sok felejthetetlen percet szerzett mindannyiunknak
Már hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy 2025 végén karcsúsodni fog a magyar tévécsatornák kínálata. Nemrég érkezett a hivatalos közlemény, melyből kiderül, hogy összesen 10 adó tűnik el.
Szétroncsolják a májat és a vesét – hamarosan teljesen eltűnnek az üzletekből és az éttermekből ezek az anyagok
Észrevétlenül vannak jelen a mindennapjainkban. Ott lapulnak az elviteles dobozban, a vízálló kabátban, a sminkünkben, a tapadásmentes serpenyőben. Évtizedekig a modern kényelem szimbólumai voltak – most viszont egy
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
Több mint 40 gyermekre bukkantak a hatóságok.
blogmorzsák
Merülni, lubickolni, feltörni – Mély levegő
Ami a családon belül történik az magánügy. De mennyire igaz ez valójában?
Karácsony pszichologiája
Szeretnénk örömet szerezni, sokan lefagynak a polcok között. A döntés miért válik stresszé?
Nagy nevek, ha keltik az ősmetalt
Old school metalban utaznak a Pantera volt, valamint a Fu Manchu és Dark Funeral jelenlegi tagjai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál


