Ezt olvasta már?


Taroltak a mohácsi diákok az ifjúsági verseny döntőjében

Április 16-án rendezték meg a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság udvarán az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny területi döntőjét, ahol a helyi szinten győztes általános- és középiskolás csapatok adtak számot veszélyhelyzeti ismereteikről, a mentésben való jártasságukról.

"A tudás életet menthet" jelmondattal hirdette meg a Magyar Polgári Védelmi Szövetség a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt, amelybe együttműködőként csatlakozott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Magyar Tűzoltó Szövetség, az Országos Polgárőr Szövetség, a Rádiós Segélyhívó és infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE), a Magyar Vöröskereszt és egyéb szakmai szervezetek is.

A cél az volt, hogy az ifjúsági versenyben résztvevő tanulók elméletben és gyakorlatban, játékos formában, az életkori sajátosságoknak megfelelően adjanak számot a tanév során elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, az ön- illetve más személy mentésében való jártasságukról. A verseny jó alapot teremt az önmentési készség kialakításához, és a biztonság komplex értelmezéséhez is.

A helyi fordulókat követően tíz iskola csapata sorakozott fel reggel a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság udvarán, hogy eldöntsék, melyikük harcolja ki az indulás jogát az országos döntőre.

A gyerekeket és felkészítő tanáraikat Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Veszélyhelyzet-kezelési Főosztály vezetője köszöntötte. Erős kar, bátor szív, testvéri szeretet - fordult a jelenlevőkhöz az 1835-ben szerveződött önkéntes tűzoltók jelmondatával a főosztályvezető. Köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy az önkéntesség milyen fontos szerepet játszik a katasztrófavédelem életében, és reményét fejezte ki, hogy azok a gyerekek, akik ezen a versenyen részt vesznek, ha az élet úgy hozza, az itt felszedett tudást a társadalom érdekében is hasznosítani tudják.

 

A megnyitót követően a csapatok elfoglalták helyüket a számukra kisorsolt állomások egyikén, majd el is kezdődött a verseny.

Tíz helyszínen kellett a diákoknak számot adni a tudásukról elméletben és gyakorlatban is. A feladatok között volt rendőrségi közbiztonsági pálya, ahol előbb teszkérdésekre kellett választ adni a gyerekeknek, majd a fizikai erejüket kellett megmutatniuk. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság állomásánál homokzsák töltés, szállítás, gátépítés volt a feladat, míg a honvédelmi ismereti állomáson célbalövészetet kellett végrehajtaniuk. A veszélyes anyagok állomásánál egy akadálypályát teljesítettek a gyerekek, majd veszélyes anyagok jeleit kellett felismerniük, és háromdimenziós kockákból kirakniuk. A túlélő pályán előbb egy túlélő csomagot raktak össze, majd egy kialakított "részegszemüveges" akadálypályán kellett végighaladniuk. A Magyar Vöröskereszt állomásánál tesztet írtak a diákok, majd egy alkari artériás vérzést kellett szakszerűen kezelniük. A PÉTÁV állomásánál az általános iskolásokat kirakós játék, míg a középiskolásokat szerelési, és logikai feladatok várták. A Pécsi Kutató-mentő Önkéntes Tűzoltó Egyesület ügyességi kötéltechnikai akadálypályával várta a csapatokat, míg az egyik állomáson a katasztrófavédelem és az RSOE közös tesztsorát kellett megoldaniuk.

Az eredményhirdetésen Mácsai Antal tűzoltó ezredes főtanácsos, igazgató megköszönte a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak, hogy lelkiismeretesen felkészültek a versenyre, és reményét fejezte ki hogy az itt megszerzett tudással és tapasztalattal elsőként tudnak segíteni valós helyzetekben is. Ezt követően az igazgató átadta a helyezetteknek az okleveleket, ajándékcsomagokat és serlegeket, majd az egyes állomásokon kiemelkedő teljesítményt nyújtó csapatok az együttműködő szervezetektől különdíjat is kaptak.

 

Az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny területi döntője az alábbi eredménnyel zárult:

 

Általános Iskola

1 Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics Iskola

2 Beremendi Általános Iskola és AMI

3 Szent Flórián ÖTE Ifjúsági tagozat

4 Somogyhárságyi Általános Iskola

5 Szászvári Általános Iskola

 

Középiskola

1 Pécsi Szakképzési Centrum Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

2 AM DASzK Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola

3 Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium

4 Szent Mór Iskolaközpont

5 Pécsi Szc Komlói Szakközépiskola és Kollégium

 

A győztesek bejutottak az országos döntőre. Gratulálunk valamennyi csapatnak az eredményes szerepléshez, és a felkészítő tanároknak a kitartó munkájukhoz!

Köszönjük a Baranya Megyei Védelmi Bizottság, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a PÉTÁV Zrt., a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezete, MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Pécsi Toborzó Iroda, Pécsi Kutató-mentő és Tűzoltó Egyesület, Baranya Megyei Polgárőr Szövetség, az RSOE, a Bikali Élménypark, a Pécsi Pékinas Kft., a Zsályaliget Élménypark támogatását a verseny lebonyolításához!

 

Forrás: BMKI







0
0

hírek innen, onnan

Több mint 100 éves melegrekordot állított be Budapest

1921-es rekordot állítottunk be a fővárosban.

Ilyen edző lenne Ted Lasso a való életben

A népszerű focis sorozat negyedik évadával újra előkerült egy régi, de még mindig izgalmas kérdés: működne-e a címszereplő edzői...

Új, izgalmas, de halálos útvonalak jöttek létre a kiszáradó Magyarországon

A kiszáradó Magyarország új túraútvonalai mindenki számára halálos veszélyt jelentenek - kevésen múlt már eddig is a tragédia. #túra...

Rettegnek a fürdőzők a horvát tengerparton: egymás után támadja az embereket a 70 kilós állat

Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...

A techguru szerint az AI több munkahelyet teremt, mint amennyit elvesz

Mark Zuckerberg meggyőződése, hogy a technológia nem tömeges munkanélküliséget, hanem új lehetőségeket és az emberi produktivitás...

„Ízirájder, öcsém.” – Kamionok között, folyamatos életveszélyben zötykölődött el a norvég világvégére a 40 éves Babettával a magyar kalandor

A szatymazi Farkas Gábor 11 nap alatt 4100 kilométert vezetett egy 40 éves Babettával a norvégiai Nordkappig. Mutatjuk a részleteket!

Cápának képzeli magát egy hatalmas teknős a horvát partoknál, Split közelében

Az idei nyári szezonban már ötödször támadt fürdőzőkre egy álcserepesteknős a horvátországi Kastelai-öbölben, Split közelében -...

Életveszélyes sérülésekkel ápolják a hároméves kislányt, akit otthona előtt gázoltak el

Büntetőeljárás indult, a szülők felelősségét is vizsgálják.

Iványi Gábor a parlamentben reagált Baka András köztársasági elnökké választására: A kaukázusi krétakörben a szív is alkalmassági próba

Iványi Gábor tapasztalata és embersége miatt nevezte jó választásnak Baka Andrást. A kaukázusi krétakör azt a kérdést élesíti, hogy...

Kritikus pénzügyi helyzetben Budapest: 125 milliárdos hitelt kellene törleszteni, a folyószámlája viszont mínusz 65 milliárdon áll

Ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal, a főváros forrásai szeptember végére teljesen kimerülhetnek, ami a működés leállásához...

Sopov Ildikó Éva: Tata nevét nem engedem politikai furkósbottá silányítani

Bóka János és Rétvári Bence koszorúval tiltakozott Tatán az új köztársasági elnök, Baka András megválasztása ellen. Sopov Ildikó...

Kínai tempó: 5 hónap után kap új generációt a BYD Seal 07

Egyre többször hallunk riasztó számokat a kínaiak fejlesztési sebességéről. Már angol kifejezés is van rá, ami viszonylag elterjedt...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

Meglepő indok miatt nem lehet Haaland csapatkapitány

Ha lehet hinni az angol forrásoknak, akkor meglepő indok miatt nem lehet csapatkapitány Erling Haaland Enzo Marescánál.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

0