Ezt olvasta már?


„BOTRA FEL!" séta a cukorbetegekért

Május 12-én második alkalommal rendezi meg a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége a „Botra fel” elnevezésű figyelemfelhívó kampányát. Ennek keretében 18 vidéki városban és két budapesti helyszínen várják az érdeklődőket egy nordic walking oktatással egybekötött sétára.

A Szövetség célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy testmozgással a diabétesz jobban ellenőrzés alatt tartható. A túrán szakképzett edzők vezetésével összesen húsz helyszínen – két budapesti mellett Balatonszabadiban, Debrecenben, Gödöllőn, Gyálon, Győrben, Kaposváron, Monoron, Nyíregyházán, Sarkadon, Sárváron, Sopronban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Tiszavasváriban, Törökszentmiklóson és Várpalotán – várják az érdeklődőket.

A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a mozgás fontosságára, amelynek pozitív hatásait a résztvevők maguk is megtapasztalhatják. A magyar fejlesztésű Dcont® vércukormérő készülékcsaládot gyártó 77 Elektronika Kft. jóvoltából indulás előtt és után is lehetőség lesz ugyanis vércukormérésre, így mindenki láthatja, hogyan változott annak szintje a program végére. Ezzel gyakorlati ismeretek is szerezhetnek azzal kapcsolatban, hogy a mozgás – a megfelelő táplálkozás és a folyamatos vércukorszint mérés mellett – lassíthatja a cukorbetegség előrehaladását és a szövődmények kialakulását.

„A Botra fel kampányunkat először tavaly rendeztük meg, akkor országszerte mintegy 1000 fő vett részt a közös sétán. Különösen örömteli, hogy több helyen azóta is sok cukorbeteg jár nordic walkingolni. Azért választottuk ezt a sportágat, mert kortól, nemtől és fizikai állapottól függetlenül bárki végezheti, emellett pedig semmilyen extra felszerelés nem szükséges hozzá” – mondta Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének az elnöke.

A diabétesz egyre elterjedtebb betegség. Ma Magyarországon közel 800 ezer diagnosztizált cukorbeteg ember él, és további 500 ezer azoknak a száma, akik valójában cukorbetegek, de nem tudnak róla vagy még nem vettek részt diabétesz-szűrésen. Óvatos számítások szerint 2027-re a magyar lakosság 20-70 év közötti korosztályában már minden tizedik ember cukorbeteg lesz. Kiemelten fontos tehát, hogy időben diagnosztizáljuk a diabéteszt, és megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de súlyos szövődményekkel járó betegségről. A kezelés hatékonyságának 50%-a függ az orvos által előírt gyógyszeres terápiától, a másik 50% azon múlik, hogy a beteg mennyire képes az addig megszokott, akár több évtizede tartó életmódján változtatni. Az életmód alatt ebben az esetben a táplálkozást, a testmozgást és az önellenőrzést, vagyis vércukormérést értjük. A két kulcsszó pedig a rendszeresség és mértékletesség.

Az egyes városokban a következő időpontokban és helyszíneken lesz lehetőség csatlakozni a sétához:

· Balatonszabadi, Pusztatorony – 14 órától: (30) 603-8741

· Budapest, II. kerület, Szépjuhászné vasútállomás Budakeszi út – 14 órától: (30) 933-3974

· Budapest, XVII. kerület, Madárdomb – 16 órától: (20) 364-1494

· Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcentrum – 15 órától: (30) 907-1113

· Gödöllő, Alsópark Világfa futókör - 14 órától: (20) 966-0341

· Gyál, Peremvárosi tó – 8 órától: (30) 827-9646

· Győr, Püspökerdő – 14 órától: (70) 603-6071

· Kaposvár, Városligeti sétakör – 14 órától: (70) 253-7627

· Monor, Városközpont – 14 órától: (20) 800-8765

· Nyíregyháza, Bujtosi-tó - 14 órától: (20) 979-4272

· Sarkad, Éden tó Ifjúsági tábor - 14 órától: (30) 228-9767

· Sárvár, Csónakázó tó – 14 órától: (30) 549-4349

· Sopron, Lővér Szálló – 14 órától: (20) 224-2422

· Szeged, Mátyás tér – 14 órától: (30) 299-3893

· Székesfehérvár, Bregyó Sportcentrum – 10 órától: (30) 869-8922

· Szekszárd, Városi Sportközpont Atlétikai pálya - 14 órától: (70) 500-4099

· Szolnok, Zagyvaparti sétány - 10 órától: (70) 328-7239

· Tiszavasvári, Gólyahír Gyermek - és Ifjúsági Tábor - 14 órától: (70) 428-0135

· Törökszentmiklós, Galambos park – 14 órától: (30) 373-9499

· Várpalota, Ifjúsági ház – 14 órától: (30) 353-9898







0
0

hírek innen, onnan

Négymilliárddal olcsóbban próbál túladni három ingatlanon az MNB cége, egyelőre kevés sikerrel

A tavasszal vevő nélkül maradt balatonakarattyai központot és két budavári ingatlant most összesen alig több mint 19 milliárd forintért...

Budapestnek mínusz 65 milliárdból kellene törlesztenie a 125 milliárdos hitelt

Az iparűzési adóból befolyó összeg is csak átmenetileg segít majd a fővárosnak.

Új csomagolási szabályok lépnek hatályba augusztus 12-én

Augusztus 12-től az egész Európai Unióban alkalmazandóvá válnak a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló rendelet új...

Whitney Houston előtt tiszteleg a Barbie – ikonikus klipjének ruhájában tér vissza a popdíva babaként

A Mattel különleges babával emlékezik minden idők egyik legnagyobb énekesnőjére. Az új figura az I Wanna Dance with Somebody (Who Loves...

Bikiniben mutatta meg Ráthonyi-Palácsik Tímea, mennyit változott a teste a szülés óta

Ráthonyi-Palácsik Tímea bikinis fotókkal mutatta meg követőinek, hogyan változott a teste a várandósság és a szülés után. Mint írta,...

Fontos változás jön a régi személyi igazolványoknál, több tízezer magyart érinthet a döntés

Még mintegy 57 ezer könyv formátumú igazolvány van a lakosságnál.

Egyre többször számolhatunk azzal, hogy alig lesz víz a folyóinkban

Az extrém kisvizek egy sor olyan problémát is magukkal hoznak, amelyekből ízelítőt kaptunk az elmúlt hetekben.

45 milliárd forint közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja, most az állam veszi át a céget

A kekvák eltörlésével megszűnik az Élvonal Alapítvány, aminek a Fidesz-kormány a választás előtt ezermilliárdos összeget ígért oda...

Kaminski Fanny után Örkényt idéz Tanács Zoltán is

Egyre többan ismerhetik meg a magyar groteszk nagymesterét.

Tóth Dániel: „2029-ig marad a 0% társasági adó a Dubaji kisvállalkozásoknál"

Az Emírségek pénzügyminisztériuma augusztus elején adta ki a 131/2026-os rendeletet: a hárommillió dirham (nagyjából 800 ezer dollár)...

Tömeges ukrán dróntámadás zúdult az oroszokra

A régiót az éjjel több száz drón támadta.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Bődületes országos csúcs: Halász Bence Európa-bajnok.

Utcahosszal verte a mezőnyt a kalapácsvetés döntőjében.

A ravasz húzás: kiderült, miért nem tett ajánlatot a Liverpool Bradley Barcoláért

Az Anfielden meg akarják várni, hogy a PSG magától vigye le a francia klasszis árát.

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

BL: Stankovicot kiállították, mutogatott és kifütyülték, Abu Fani pirosat kapott, a Zvezda kiesett - videó

A Crvena zvezda hazai pályán is kikapott a Hapoel Beer-Sevától, így búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a mérkőzés pedig két korábbi ferencvárosi szereplő számára is emlékezetes maradt: Dejan Stankovićot kiállít

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Csendes gyulladás a bélben – 7 fizikai jel, hogy a szervezeted folyamatosan küzd valami ellen

A csendes gyulladás, amit könnyű reggeli fáradtságra, stresszre vagy egyszerű öregedésre fogni, miközben valójában a bélrendszer folyamatosan dolgozik valami ellen, amit nem sikerül legyőznie.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Abszurd időjárás vár ránk ősszel a felmelegedés miatt – Ezt látják előre a meteorológusok

Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.

Hét vármegyére csaphatnak le zivatarok, szerdán hatalmas fordulat hazánk időjárásában - Előrejelzés

Már a kora délutáni órákban villámlással csaptak le zivatarok a déli országrészben.

A mi kis falunk színésznője ezért szállt ki: Györgyi Anna elárulta, miért hagyta ott a sikersorozatot

A mi kis falunk kocsmárosnéjának, Györgyi Annának más került a fókuszba.

blogmorzsák

Melyik kilátóból nézd ma a napfogyatkozást?

Ha kitartasz sötétedés után is, jöhetnek az újabb csodás meglepetések!

Mi a keresztallergia?

Ezeket az ételeket érdemes óvatosan fogyasztani, ha pollenallergiád van.

0