Ezt olvasta már?

0

15 városban szerveznek tüntetést a státusztörvény ellen csütörtökre. Sopron, Pécs, Debrecen és Miskolc mellett Budapesten is tüntetés lesz

A Pedagógus Szakszervezet szerint a státusztörvény bevezetésének eredményeként a vidéki kisiskolák bezárása következhet. A Momentum az Európai Bizottsághoz fordul. A Fidesz megismételte: a pedagógusok a baloldali politikusok miatt nem kapnak fizetésemelést. Az ATV Híradó riportja.


hirdetés

A cikk és videó itt nézhető meg!

A láncok közé most már csavar is került és újabb kamerákat helyeztek ki a Karmelita Kolostor előtti kordonokhoz. Korábban a rendőrség könnygázt és gumibotot is bevetett, hogy megállítsa a diák tüntetőket, akik kordont bontottak az épületnél.

 

Az Egységes Diákfront kedd estére virrasztást szervez a státusztörvény bevezetése ellen a Karmelitánál.

"Mi várjuk a különböző támogatókat akár vízzel, étellel, matraccal, mindennel, amit csak egy kempingezéshez vagy amit virrasztáshoz el lehet képezni, illetve várjuk azokat is, akik csak egy-egy jó szót szeretnének szólni" - mondta Mihalics Lili, az Egységes Diákfront alapítója.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke arról beszélt híradónknak, hogy 5000 fő feletti létszám egyértelműen nyilatkozott, ennyi pedagógus mondana fel, ha bevezetnék a státusztörvényt. "A státusztörvény jogállással kapcsolatban nekünk az az érzésünk, hogy a kormány előkészíti a vidéki kisiskolák bezárását" - tette hozzá.

Az Oktatási Hivatal adatai sem biztatóak az utánpótlás szempontjából, fizikatanár szakra idén első helyen csupán 28-an jelentkeztek.

"Akkora a baj, hogy a holdról is látszik, hogy a miniszterelnök urat idézzem" - ezt már Gelencsér Ferenc a Momentum képviselője mondja.

Donáth Anna pedig hangsúlyozta kérni fogja az Európai Bizottságot, hogy emelje be az európai pénzek folyósításának feltételei közé a magyar oktatás átfogó reformját.

"Pontosabban, arra fogom kérni az Európai Bizottságot, hogy vonassa vissza a státusztörvényt a kormánnyal, azonnali 50 százalékos pedagógus béremelést írjon elő a kormánynak, és mindemellett ne csak ajánlásokat fogalmazzanak, amit már most is megfogalmaztak, hanem az ajánlás maga legyen egy átfogó reform" - fogalmazott a Momentum EP-képviselője.

A Fidesz úgy reagált: a baloldali politikusok miatt nem kapnak a pedagógusok fizetésemelést.

Csütörtökön 15 városban állnak ki közösen a státusztörvény ellen. Köztük pécsi tanárok is.

"Aki szervezi az a Pécsi Oktatási Nevelési Társulás, amelyben tanárok, diákok, szülők és civilek vesznek részt. Célunk, az hogy egy mese keretébe foglalva végigvegyük a diákok 7 igenes kérdéseit és határozott igennel feleljünk ezekre, és egy határozott nemet mondjunk a státusztörvény bevezetésére" - mondta Bosák Levente pedagógus.

Budapesten csütörtökön délután a Belügyminisztérium épülete mellett a József Attila utcában kezdődik a státusztörvény elleni tiltakozás. Június 5-én, a Pedagógus nap alkalmából pedig a PDSZ szervez megmozdulást az Oktogonon.

 

 

 







0

hírek innen, onnan

Jennifer Aniston reklámvideója a legviccesebb dolog, amit ma látni fogsz

Jennifer Aniston ikonikus frizurája, az úgynevezett Rachel haircut mindent elsöprő módon tarolt a kilencvenes években. Ez egy olyan hajtrend,...

Távozik az ATV-től Somos András, aki élő adásban azt mondta, Kaleta nem pedofil

Elmondása szerint visszaütött a kettős terhelés, amit ügyvédi munkája és televíziós szereplése együttesen okozott.

Cégvezető: Orbánék egész ágazatokat vesznek célba

Az Orbán-kormány semmit nem bíz a véletlenre az osztrák Kurier szerint. A napokban Brüsszelben kopogtatnak német és osztrák cégek amiatt,...

Négy súlyos eset, amikor a magyar állam cserben hagyta polgárait, vagy elhanyagolta feladatait

Nem csak a gyermekvédelemben bukott el a kormány szoros írányításában működő magyar állam: az ukrán menekültek, az egészségügy és...

Vérfagyasztó felvételek: szörnyű rakétatámadásban vesztette életét több ember Szíriában

Több rakéta csapódott Damaszkusz Kafr Szúsza nevű, biztonsági őrizettel megerősített negyedébe szerdán, két ember meghalt - jelentette...

Akár egymillió ember adatai is kiszivároghattak, repült a 110 milliós bírság a Kréta fejlesztőinek

Két okból is törvényt sértettek a fejlesztők: nem vigyáztak az adatokra és titkolták a hackertámadást. Az adatvédelmi hatóság...

Magyar Péter visszaszólt Kubatovnak: Ezek szerint focistafeleségként vezettem 200 milliárdos állami céget

Kubatov szerint mindig „futballfeleség státuszban volt” Varga Judit volt férje. Magyar nem hagyta ezt szó nélkül.

Megállapodtak az Oroszország elleni 13. szankciós csomagról az uniós tagállamok

Az Orbán-kormány korábban a kínai cégek érintettsége miatt vétózta meg az intézkedéseket. (Külföld)

Itt a nagy lehetőség: új pályázatok segítségével fejlődhetnek a borászatok

Szőlő szerkezetátalakításra a következő három évben mintegy 71 millió euró fordítható.

Újabb hibrid szabadidőjárművek érkeznek

48V-os mild hibrid hajtásláncokat kapnak a Citroën szubkompakt SUV-jai. A 136 lóerős benzines egység a C5 Aircrossból kerül át a C4 és C4...

Sport

Szétvertek egy vonatot a fővárosból hazafelé tartó szurkolók

Nehezen viselték a csapatuk vereségét és ennek egy vasúti kocsi látta a kárát - a kár tetemes.

FTC: nem biztos, hogy jó jel, amit az Olympiakosz edzője mondott

A Konferencia Liga következő játéknapján az FTC csütörtök este lép pályára a görög Olympiakosz ellen, a 16 közé jutásért folytatott […] A FTC: nem biztos, hogy jó jel, amit az Olympiakosz edzője mondott bejegy

Kubatov Gábor: 90 millió forintért a házamat is feltettem a Ferencvárosért

A Blikk Talk vendége volt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A klubvezető több témát is érintett az interjú során, többek között arról is beszélt, kik segítettek neki, mikor a Fradi elnöke lett.

Kimmich nem ok nélkül üvöltözött Lőw Zsolttal

A jelenet rávilágít, milyen a hangulat most a münchenieknél.

Olyan robbanás jön az Egyesült Államokban, amely minden gátat ledönthet

David Beckham és Lionel Messi elkezdte a csodát, de messze még a cél.

Kiderült, mi áll Lőw Zsolt és a német sztárfutballista konfliktusa mögött

Joshua Kimmich és a magyar szakember teátrális jelenetet produkálva vonult le a Bochum-Bayern München meccs után az öltözőbe. Újabb részletek derültek ki a konfliktusról.

Ancelotti váratlan kérdést tett fel Modricnak

Megtisztelőnek találta a futballista, de egyelőre nem bólintott rá.

Eldőlt Thomas Tuchel jövője a Bayern Münchennél - sajtóhír

Német sajtóértesülések szerint hamarosan bejelenthetik, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Hihetetlen, mennyi pénzt fizet a Real Madrid Kylian Mbappéért

Annak ellenére, hogy elvileg ingyen érkezik.

Eldőlt Thomas Tuchel és Lőw Zsolt jövője a Bayern Münchennél - hivatalos

A klub hivatalos felületein bejelentették, hogy nyártól már nem Tuchel lesz a Bayern München vezetőedzője.

Christian Hornert kirúgja a Red Bull

Szerdán Bahreinben megkezdődött az idei szezon előtti F1-es teszt, ám miközben mindenki a pályán zajló eseményekre és az új autókra figyel, Christian Horner zaklatási botránya hamarosan lezárásához érkezhet.

FTC-Olympiakosz: sztárbíró fújja a sípot

A Ferencváros csütörtök este az Olympiakoszt fogadja a Groupama Arénában. Az első meccsen a görögök hazai környezetben nyertek 1-0-ra, a […] A FTC-Olympiakosz: sztárbíró fújja a sípot bejegyzés először nb1.hu-

0

Bulvár

“A csoportos szexuális erőszakot a családtagok előtt hajtották végre, hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak”

Izraelben kiadták az első hivatalos jelentést az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-én elkövetett szexuális bűncselekményeiről. A szexuális bántalmazás áldozatait segítő központok szövetsége hivatalos

Megöltek egy 16 éves nembináris gimnazistát a társai, az iskola mosdójában verték halálra

Február nyolcadikán meghalt egy nembináris középiskolás, miután három nála idősebb osztálytársa megverte őt az iskola mosdójában. Az oklahomai diák mindössze 16 éves volt.

A Momentum közzétett egy videót, amelyen Orbán Viktor és a bicskei pedofil igazgató egy színpadon szerepelnek

A kormányfő 2002-ben személyesen kampányolt a civil szervezet mellett, amelynek V. János volt a listavezetője.

Szétvertek egy vonatot a fővárosból hazafelé tartó szurkolók

Nehezen viselték a csapatuk vereségét és ennek egy vasúti kocsi látta a kárát - a kár tetemes.

Ezeknek a tárgyaknak nincs helye a konyhapulton – Olcsóbbnak tűnik tőle a lakás.

A staging itthon is egyre népszerűbb, hiszen egy jól beállított helyiség és a megfelelő minőségű fotók sokat dobhatnak az eladni kívánt ingatlanon. A konyhában - főleg, ha kicsi - viszont elkerülhetetlen, hogy ne

Felmondás indoklás nélkül? – Friss ítélet az Európai Bíróságon

A határozott időre alkalmazott munkavállalót tájékoztatni kell a munkaszerződése rendes felmondással történő megszüntetésének indokairól, ha ezekről az indokokról a határozatlan időre alkalmazott munkavállaló

Magyar Péter tisztázta, hogy miért fordult a Fidesz ellen

Görgei Artúrhoz és Nagy Imréhez hasonlította magát a posztban.

Köztársasági elnöki kegyelemre akarták felterjeszteni a Marina parti darabolós gyilkosság egyik vádlottját

„Hazamentem, leültem az ágyra és ott elmondtam Klárának, hogy mit csináltam” – vallotta a Marina parti brutális gyilkos.

Tudod, mi a világ legnehezebben megtanulható nyelve?

Nehéz nyelv a magyar, de nem a legnehezebb.

Országos kivonulásról döntött a Pepco: ennyi volt, minden üzlet bezár

A Pepco Group bejelentette az osztrák piacról való kivonulását, mivel nem látja biztosítottnak a várt hozamok elérését Ausztriában.

0