Az ügyfélhez kapcsolódó előzmények visszakeresésének fejlett módszerei
Képzeljük el, hogy ebben a pillanatban az előzmények visszakeresése a feladatunk egy kiemelt ügyfélnél. Tegyük fel, hogy azon áll vagy bukik a több millió forintot érő megbízás, hogy gyorsan meg tudjuk-e találni a lényeges tudnivalókat.
hirdetés
Sikerülne? Vagy jelenleg is keressük a megoldást az előzmények kiszámítható és hatékony elérésére cégen belül? Ha inkább az utóbbi igaz, ez a cikk segíthet a megvalósításban.
Miért alapvető fontosságú az ügyfélhez kötödő előzmények visszakereshetősége?
Több aspektusa is lehet a kérdésnek. Az egyik a tárgyalásokra való felkészülések, illetve az egyeztetések közben jelentkezhet. Ha ugyanis az értékesítő látja a historikus adatokat, akkor sokkal könnyebben tud ezekre reflektálni.
Az pedig könnyen belátható, hogy például egy a MiniCRM féle korszerű CRM sokkal inkább alkalmas erre, mint bármelyik munkatárs memóriája. Pláne akkor, hogyha az ügyfélmennyiség menedzselése fenntarthatatlan szoftveres segítség nélkül.
Ez a faktor vízválasztó lehet számos vállalkozás esetében. A tartós eredményességet szem előtt tartva nem célszerű csakis az emlékezőképességre támaszkodni. Különösen azt szem előtt tartva, hogy a munkaerő-állomány cserélődhet, viszont egy céges rendszer sikeresen támogathatja a munkát ebben az esetben is.
Nemcsak ügyfelek, de feladatok szintjén is alapvető a visszakereshetőség
Kliensek szerint csoportosítani az előzményeket ugyebár azért lényeges, hogy semmiféle akadálya ne lehessen a sikeres értékesítésnek, majd pedig az újbóli eladásnak. Ez a fajta szervezettség tehát a profit maximalizálása szempontjából esszenciális dolog.
Feladatok szintjén pedig a produktivitást tekintve van jelentősége a historikus adatoknak. Különösen akkor, hogyha a fentebb is említett CRM segítségével rendszeresen hívunk le riportokat és kimutatásokat.
Így másodpercek alatt transzparensen kiderülhet, hogy csapaton belül ki mennyire végzi a munkáját lelkiismeretesen. Ezt a koordinált munkamenetet nem lehet kicselezni, egy-egy kellemetlen reklamáció vagy ügyfélvesztés esetén gyorsan fény derülhet a mulasztásra.
A mindennapok során mi kellhet az előzmények eléréséhez?
Nulladik lépésként érdemes modellezni a működést, illetve ehhez mérten nyomon követni a kívánt feladatköröket. A flipchartok segítségével felvázolt folyamatokat pedig precízen be kell építeni a cég által használt szoftverbe.
A kettes számú megkerülhetetlen tényező az adatok fegyelmezett bevitele. Tehát minden egyes megbeszélés, egyeztetés vagy emailváltás során felmerülő adatnak be kell kerülnie a CRM rendszerébe.
A többit pedig bátran rá lehet bízni a szoftverre. Amely ezt követően megbízhatóan el fogja tárolni az előzményeket. Innentől kezdve tényleg csak annyi lesz a feladat, hogy szükség esetén tudjuk, hová kell kattintani, és hol kell keresni a szükséges információt.
hírek innen, onnan
Egy dicsőséges és egy kevésbé dicsőséges rekordot állított be LeBron James a legutóbbi meccsén
A negatív rekord is rekord, pláne 21 év alatt.
Hőszivattyú? Tényleg ez a megoldás az olcsó vagy akár nulla rezsire?
Számtalan fűtési és hűtési megoldás közül választhatunk napjainkban, de miért érdemes éppen a hőszivattyúk mellett dönteni?
Hornung Ágnes: a kormány családpolitikája három alappilléren nyugszik
Több tárcával gondolkoznak azon, hogyan lehet a fiatalokat segíteni a családalapításban, a családosokat az együttmaradásban, az időseket...
Meghalt Bajomi Nagy György
A Jászai Mari-díjas színész 56 éves volt. (Kultúra)
Időjárás: Az ország egy részén hózáporok, másik felében napsütés várható szerdán
Mindeközben hideg lesz.
Augusztus óta nem volt ennyire erős a forint a dollárral szemben
Lendületet kapott kedden a magyar fizetőeszköz.
Pintér Sándor szerint jövő márciusban emelik a béreket az egészségügyben
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének...
NMHH: a karácsonyi időszakban érdemes figyelni a levél- és csomagfeladásra
Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára.
Lecsapott a tél a frontra – helyzetkép a 642. napon
Borzalmas az időjárás a fronton, az oroszok azonban ennek ellenére is támadnak Avdijivkánál, de csak jelentéktelen taktikai sikereket...
Radics Gigi könnyfakasztó módon üzent a kiesését követően
Egy újabb bizonyíték arra, hogy Radics Gigi mennyire különleges, szerény és jólelkű nő, aki megérdemli a boldogságot.
Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Szent István körúton
Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton, körbeért a...
„Ez egy rakás sz*r.” – felháborodás a PSG kérdéses büntetője után
Több szakértő is felhördült a döntést követően.
Sport
Börtönbe megy a magyar csapat edzője keresik az utódját
A jógerős ítéletet a Kúria mondta ki.
Ronaldo tizenegyest kapott, majd jelezte, hogy nem szabálytalankodtak ellene
A játékvezető befújta a tizenegyest, de Cristiano Ronaldo jelezte, nem történt szabálytalanság.
Visszavonultak, csapat nélküliek, hazatértek ők tűntek el Marco Rossi előző Eb-keretéből
Sorozatban harmadszor harcolta ki az Európa-bajnoki szereplést a magyar labdarúgó-válogatott. A 2021-ben rendezett tornának 26-os kerettel vágtunk neki, ebből többen már nincsenek ott a mostani válogatottban. Összeáll
Iszonyatos pofont kapott a világ legjobb focistája: az Eb-selejtezők legnagyobb bukásai
A norvégoknak most sem sikerült a kijutás az Eb-re. Lewandowskiék már csak a pótselejtezőben reménykedhetnek.
Drámai bejelentés: hosszabb kihagyás vár a magyar válogatott focistára
A 28 éves középpályás a Kecskemét elleni hétvégi mérkőzésen sérült meg.
Hatalmas szégyen előtt a Barcelona a Bajnokok Ligájában
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata a BL-címvédő Manchester City otthonában lép pályára.
Berki jelleméről, Lipcsei mellőzéséről, és a remegő magyar tehetségekről is beszélt a Fradi korábbi edzője Spo...
Hosszabb interjút adott a Sportálnak Bobby Davison, a Ferencváros korábbi angol vezetőedzője, aki a Harry Kane és a Ferenczi István közötti párhuzamról, Lipcsei Péter mellőzéséről, Berki Krisztián személyiségé
A Ferencváros átvette a vezetést a bajnokságban
Élre ugrott a tabellán a magyar bajnoki címvédő Ferencváros a jégkorong Erste Ligában, miután kedden fölényes győzelmet aratott a vendég Brassó felett.
Szoboszlai hatalmas meglepetést okozott a korábbi edzőjének - videó
Az RB Leipzig edzője nem hitt a szemének a Manchester City elleni BL-csoportmeccs előtt.
„Ousmane Dembélé a legnagyobb befolyással bíró futballista a világon”
A francia szélső edzője, Luis Enrique nyilatkozta ezt.
Kell VAR az NB II-be? A két szabálytalan gólt kapó ETO edzője válaszolt videóval
Rangadónak indult, kiütés lett belőle: a feljutásra pályázó csapatok hétfő esti rangadóján a Vasas 60-ra nyert a támadásban szinte semmit sem mutató ETO FC Győr ellen. Igaz, a hazai gólparádéhoz a játékvezető
Meglepő helyen tűnt fel Szoboszlai Dominik videóval
Meglátogatta korábbi csapattársait a Liverpool sztárja.
Bulvár
Súlyos pénzbírságot kaphat, aki nem teszi ki a házára ezt az apróságot
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi Clxxxix. törvény 14/A. § (5) bekezdése szabályozza, hogy minden házszámmal ellátott épületen a tulajdonosnak fel kell tüntetnie a házszámot. Az előírás
12 évet kapott a férfi, aki csak akkor engedte el bulizni a nevelt tinilányát, ha hagyta simogatni a nemi szer...
A bűnösségét tagadó férfi felmentésért fellebbezett.
Ezt az apró hibát nem szabad elkövetni a szállodai reggelinél, mert sokba kerülhet
Alapból jó ötletnek tűnhet, de...
Tízezer méteres dugó a körgyűrűn. Teljes káosz az M0-áson
Két kisteherautó ütközött össze az M0-s autóút déli szektorában, az M1-es autópálya felé, a Hárosi Duna-hídnál. A sérült járművek egy sávot zárnak el a forgalom elől, de a 15-ös kilométernél a torlódás
Gyógyíthatatlan, gyulladásos betegség terjed Magyarországon, sok a beteg gyerek is
Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. A betegek közül minden ötödik gyermek. Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált.
Svájci vadászgépek „elfogták” Szijjártó Péter repülőjét – videóval
Csak gyakorlatoztak – a magyar külügyminiszter engedélyével.
Ő Demcsák Zsuzsa milliárdos vőlegénye: összebújós fotót posztolt az Instagramra
Demcsák Zsuzsa az Instagramra posztolt milliárdos vőlegényével közös képet.
A 80-as, 90-es években voltál gyerek? 10 fotó, ami nosztalgiával tölt el
A technológiai fejlődések befolyásolják az életkörülményeket, és ha most valamilyen szinten jobb is a helyzet, akkor is nosztalgiával emlékszünk vissza .
A szomszédasszonyom áthívott egy kis iszogatásra, de hamar eldurvult a helyzet: olyat kért tőlem, hogy azonnal...
Még a költözést is fontolgatom, annyira arcpirító volt az eset, rettegek, hogy híre megy a faluban a történteknek.
Magánutat alakítottak ki a hatvanpusztai Orbán-birtokhoz Mészáros Lőrinc földjén - videó!
A korábbi hírek arról szóltak, hogy az tulajdonképpen felépült és már csak a finomhangolás zajlik ott. Ehhez képest több újdonságot is talált a Gulyáságyú Média.
Betilthatják, addig is előszeretettel mérgezik magukat a kamaszok – amit az energiaitalokról tudni illik
Idén októberben (ismét) felmerült, hogy betiltsák Magyarországon a 18 éven aluliak számára az energiaital fogyasztását és vásárlását. Az indok egyértelmű: az italok károsak egészségünkre, a tapasztalatok szer
Váratlan fordulat, ki nem találja, kit vittek kórházba a mentők
Várandós kismamához riasztották őket, ám végül nem őt szállították kórházba.
blogmorzsák
6 lépés a rossz gondolatok ellen
Átkeretezéssel megszabadulhatsz negatív gondolataidtól.
Ezek voltak az ősz legnagyobb kedvencei a kínai áruházakból
Ezekből a gépekből vettétek karácsony előtt a legtöbbet.
Nézz be a '98-as Sziget fesztiválra!
A kalauzok a Junkies és az Ektomorf, a műsorvezető Vadon Jani.
Miért nem csökken Putyin népszerűsége?
Az orosz elnököt egyáltalán nem tépázta meg az ukrán háború, a titka pedig pofonegyszerű.


- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Adótraffipaxok Baranyában
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Már a jelen is az elektromos buszoké
- Fotópályázat: környezetvédelem vs. környezetszennyezés
- Továbbra is várják a vért Baranyában
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál