Ezt olvasta már?


Hátrányos helyzetű gyerekek nézhették meg a Diótörő című előadást

Hátrányos helyzetű gyerekek nézhették meg a Diótörő című darabot a budapesti RaM Színházban; a gondoskodáspolitika területéhez kapcsolódó ellátottaknak és dolgozóknak 560 jegyet ajánlottak fel a keddi előadásra.


hirdetés

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára az előadás előtt tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a Sárközi Gyula Társulat két darabját mutatja be, a másodikra, a Diótörő előadására gyermekotthonokból, nevelőszülőktől érkező gyerekeket, fiatalokat és szociális intézményekben, a gondoskodáspolitika területén dolgozókat hívtak meg.

Az államtitkár szólt arról is: folytatódni fog a 2,5 milliárd forint keretösszegű Útravaló ösztöndíjprogram, amellyel most csaknem tízezer nehéz sorsú, hátrányos helyzetű gyermek kaphat olyan támogatást még karácsony előtt, ami hozzásegíti ahhoz, hogy szakmához, érettségihez, diplomához jusson.

"Ez egy évek óta működő ösztöndíjprogram, amely segítséget, támogatást ad ahhoz, hogy ezek a gyerekek elvégezzék az iskolát, szakmához jussanak" - mondta, hozzátéve: adott esetben a művészetet válasszák, eljussanak ide, a színházba, és elhiggyék azt, hogy még ha nehéz is, sok munka és gyakorlás után el lehet jutni sikerekhez és véghez lehet vinni csodákat is. "A következő óra erről a csodáról fog szólni" - jegyezte meg, köszönetet mondva a társulatnak.

A RaM Színházban a Sárközi Gyula Társulat először a roma holokausztnak emléket állító Habiszti - csak azért is élünk és táncolunk! című előadását láthatta a közönség, majd a Diótörő című produkciót, a társulat tagjainak, valamint a Madách Musical Tánc- és Színművészeti Iskola és Szakgimnázium növendékeinek előadásában.

Sárközi Gyula koreográfus, producer kiemelte: két dolognak köszönheti a létezését, egyrészt őseinek, a cigányságnak, másrést pedig a táncnak.

Kiemelte: pontosan tudja, milyen nagy dolog, ha egy gyerek el tud jutni színházba. Ezért az államtitkársággal együttműködve bemutatják számukra a Diótörő című előadást, amelyre hátrányos helyzetű családokat, gyerekeket hívtak meg.

Hangsúlyozta: az államtitkárság segítségére van abban, hogy az előadás eljusson olyan gyerekekhez is, akik másképp nem láthatnák, hiszen egy színházjegy megvásárlása komoly anyagi terhet jelent.

Fülöp Attila az MTI-nek elmondta: az Útravaló ösztöndíjprogram erre a tanévre 2,5 milliárd forint keretösszeggel hátrányos helyzetű, nehézsorsú gyermekeknek nyújt segítséget.

Az ösztöndíjprogramnak négy alprogramja van: Út a középiskolába, Út a szakmához, Út az érettségihez, Út a diplomához - mondta, hozzáfűzve: az első három alprogramban a gyerekek 9 és 20 ezer forint közötti támogatást kaphatnak havonta.

Kiemelte: a négy kategóriában összesen csaknem tízezer gyerek kapta meg ezt az ösztöndíjat. A támogatást szeptemberre visszamenőleg megkapják, az ösztöndíj egész tanévre jár - tette hozzá.

"Azokról a gyermekekről is szeretnénk gondoskodni, segíteni az oktatásban való előmenetelüket, akik nehezebb körülmények közül érkeznek" - hangsúlyozta az államtitkár.







0

hírek innen, onnan

Öt dologra van szükség az ukrán energetikai rendszer támogatásához

Kuleba hangsúlyozta, hogy Oroszország legjelentősebb stratégiai előnyét a légifölénye jelenti.

Hiábavalónak tűnnek Izrael elrettentés-akciói

Izrael biztonságpolitikai gondolkodását továbbra is az elrettentés igénye határozza meg. A jemeni húszik esete ugyanakkor épp azt igazolja...

Az „olaszok Yamalja” lehet majd a Milan csatárzsenije

Erre minden esélye meg is van a Milan 16 éves futballistájának. Mint ahogy arra is, hogy egy szezonban két Európa-bajnokságon is...

Brutális vonatkésések hétfő délután: elesett a MÁV, ez a vonal rémálom, pótlóbuszoztatás van

Áll a vasúti forgalom Cegléd és Szolnok között az átvonuló vihar utáni feszültségkimaradás miatt.

Sürgős támogatást kért az ukrán külügyminiszter az energetikai hálózat helyreállításához

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter segítséget kért uniós kollégáitól az ukrán energetikai ágazat helyreállításához az európai...

Teljesen pótolta Magyarország és Szlovákia a blokkolt Lukoil olajszállításokat

Ukrajna júliusi olajtranzitjának volumene megegyezik az előző hónapok mennyiségével, így a Lukoil kiesett olajszállításainak hatását...

Salvini pártja betiltotta volna az olasz nyelvben a tisztségek nőnemű alakját, de visszavonták a tervet

A Liga törvényjavaslata ezertől ötezer euróig terjedő pénzbírságot szabott volna ki a nőnemű szóalakot használókra.

Azzal a szándékkal ült ki a sínekre, hogy eldobja az életét: a rendőrök akadályozták meg a tragédiát Zalaegerszegen

Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen, de civilekkel közösen a rendőröknek sikerült megakadályozni, hogy...

Óriási bajban Kamala Harris, az alkotmány kizárja az alelnökjelöltje indulását

A népszerű kaliforniai kormányzót nem választhatja maga mellé Harris.

Most érkezett a szomorú hír Hajdú Péterről

Közösségi oldalán tudatta a hírt.

Most jött: Tornóczky Anita elárulta, mi lehet születendő gyermeke neve

Örömmel szolgáltatott friss hírekkel a terhességével kapcsoltban.

Sport

Szörnyű állapotok fogadták a sportolókat az olimpiai faluban

Van, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a körülményeket.

Fóliába csomagolva találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

Ezt mondta Lando Norris a Magyar Nagydíjat befolyásoló csapatutasításról

Hamilton pedig a Verstappennel való ütközéséről beszélt a leintés után.

F1-hírek: Verstappent beidézte a versenybíróság a Magyar Nagydíj után - a világbajnok reagált

A planetf1.com információi szerint a versenybíróság magához hívatta Max Verstappent, aki a Magyar Nagydíjon ütközött Lewis Hamiltonnal.

Erről a botrányról mindenki lemaradt az F1 Magyar Nagydíjon

A közvetítésben sem mutatták a futam végén történt másik drámát.

Oroszország: valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott Sztankovics

Májusban dőlt el, hogy a Ferencvárostól távozó Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett. A szerb tréner vasárnap orosz bajnokin […] A Oroszország: valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott Sz

Ha itt magyar olimpiai érem lesz, az maga lesz a csoda

Pénteken fellobban láng Párizsban, és megkezdődik a Xxxiii. nyári olimpia. Öt fejezetből álló sorozatunk első részében azokat a sportágakat vesszük számba, melyekben aligha leszünk érmesek, és amelyekben nem is

Fóliába tekerve találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

Holtan találták meg az eltűnt kézilabdázót

Szomorú eredménnyel zárult a nyomozás.

A Bayern tiszteletbeli elnöke beleszállt Orbán Viktorba: Már rég kirúgtam volna az EU-ból

Uli Hoeness, a Bayern München tiszteletbeli elnöke a SV Seligenporten fennállásának 75. évfordulója alkalmából tartott eseményen nemcsak a labdarúgásról, hanem Donald Trumpról és Orbán Viktorról is elmondta a vél

Ha a német válogatott meze kiverte a biztosítékot, akkor a Puskáséhoz mit szólnak?

Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos oldalán mutatta be új főszponzorát (MBH Bank) és négy új mezét: mélykék-arany, a fehér és az égszínkék mellett egy, a német válogatottéhoz hasonló lilás-rózs

0

Bulvár

Elképesztő motoros tömeg jelent meg a felrúgott kisfiú lakhelyén Jászberényben

Különleges meglepetést kapott az a kisfiú, akit a karateedző bántalmazott, majd azzal a lendülettel meg is alázott.

Jó hírt közölt a kormány, örülhetnek a nyugdíjasok

Könnyebben juthatnak az életmentő Gondosórához, elég egy zöld számot felhívni.

Így él az idősek otthonában az MSZP egykori elnöke

Nemrég ünnepelte 85. születésnapját Kovács László egykori külügyminiszter, a szocialisták volt elnöke, aki 2021-ben költözött be egy idősotthonba.

Váratlan fordulat a megrúgott kisfiú videója kapcsán: a Facebook kérdezés nélkül törölte

Furcsa reakciók érkeztek arra, hogy a Facebook eltüntette a videót.

Csúcstermék érkezik a Lidl polcaira: indulhat a roham, potom pénzért vehetjük meg

Csúcstermék érkezett a Lidl kínálatába, ezúttal most a fiatalok rohanhatják le a boltokat. Megnéztük, hogy mikor startol az akció és számíthatunk a rohamra.

Szörnyű állapotok fogadták a sportolókat az olimpiai faluban

Van, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a körülményeket.

Majdnem elájult a csaj, amikor a legjobb barátnője nyíltan közölte vele, hogy szexelni akar a férjével

A 30 éves hölgy elképedve hallgatta barátnőjét, aki végre felfedte személyisége sötétebbik oldalát.

Akkora boltbezárási hullám söpör végig Magyarországon, amilyenhez foghatót még sosem láttunk

A KSH adatai szerint 2023 második felében több mint 4000 bolt zárt be Magyarországon, és az aggasztó tendencia egyelőre megállíthatatlannak tűnik.

Most érkezett: mészárlás a daruvári idősek otthonában - eddig 5 halott

Öt embert lőttek agyon az idősek otthonában - egy kávézóban fogták el a tettest.

Páncélmellényben megy a találkozóra Szijjártó Péter

Politikai össztűzre készül az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői tanácskozására a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Kiadták a vörös listát, Magyarországon is nagy a baj

A világ minden táján, évről évre egyre több fajt veszélyeztet a kihalás, ami alól sajnos hazánk sem kivétel. Az élőlényeket veszélyeztetettség szerint lajstromozó vörös lista idei kiadása is elszomorító kép

0