Ezt olvasta már?


Hogyan őrizzük meg a mentális egészségünket a korlátozások alatt?

Túlzások nélkül állíthatjuk, hogy a 2020-as év olyan változásokat hozott mindnyájunk életébe, amelyeket egyikünk sem láthatott előre.


hirdetés

A különböző korlátozások, amelyek tavasszal megjelentek, sok nyárra eltűnt, majd ősszel újra megjelentek, a kijárási tilalom, de a home office, ismerősök vagy saját eltűnő munkalehetőségek csak néhány a nagyobb változásokból, amelyekre emlékezni fogunk az idei évre visszagondolva. Most, hogy a téli napforduló után egyre hosszabbakká válnak a nappalok, reméljük, a világ is egyre élhetőbbé válik majd. Addig is, hadd adjunk néhány tippet arra nézve, hogyan őrizhetjük meg mentális egészségünket!

 

1, Öltözzünk át minden nap!

Ennél nyilvánvalóbb tanácsot nemigen lehet adni, mégis: ne maradjunk pizsamában egész nap! Az agyunk ezt úgy fogja értelmezni, hogy az egész nap még annyit sem érdemel, hogy a minimumot megadjuk neki.

 

2, Próbáljunk ki valamilyen CBD terméket!

Sokan nem is ismerik a CBD szót, másoknak lehet, hogy rossz elképzelésük van róla. Tudjunk meg többet a CBD készítményekről! A linken található „CBD enciklopédiában” mindent megtudhatunk a kannabidiolról (CBD), többek között a CBD olaj mellékhatásaival kapcsolatban, a CBD és THC közti különbségekről, a flavonidokról és még sok másról. A CBD olaj így hat pozitívan szervezetünkre:

- gyulladáscsökkentő,

- antioxidáns,

- fájdalomcsillapító és

- szorongáscsökkentő.

 

3, Ne ragadjunk be a lakásba!

Az már egy nagyon jó kezdet, hogy átöltöztünk, és így semmi nem akadályoz meg bennünket abban, hogy kilépjünk az ajtón. Ha erre van legális lehetőségünk, ne szalasszuk el! Egy-két kör a háztömb körül, egy kocogás vagy futás, egy séta a természetben vagy a városban egészen megváltoztatja napunk dinamikáját.

Könnyen lehet, hogy lakhelyünkben vagy közelében olyan érdekességek is találhatók, amelyeket mi még sosem láttunk: nézzünk utána, fedezzük fel, amit lehet, a jelenlegi helyzetben is!

4, Keressünk egy új, kreatív hobbit!

Az időtöltések között a mentális egészség szempontjából nagy a különbség az aktív és a passzív időtöltés. Míg a TV-t nézni lehet abszolút passzív, egy jó film megmozgathatja az ember agyát, főleg, ha van, akivel megbeszélje a látottakat, de egy kreatív hobbi az igazi. Lehet szó Instagram profilról, napló vagy blog írásáról, rajzolásról, festésről, keresztrejtvény fejtésről, társasjátékokról (felnőtteknek is!), de egy új étel elkészítéséről is. De stimuláció nélkül búcsút mondhatunk a mentális egészségünknek…

5, Edzés!

Említettük már a futást, de ha erre nincs lehetőségünk, máshogy szeretünk edzeni, vagy ki akarjuk egészíteni mással is: próbáljunk ki egy új rutint. Lehet ez reggeli torna fekvőtámaszokkal, felülések, súlyzózás, húzódzkodások: mindenkinek más működik a legjobban.

 

6, Ne csak online éljünk!

A vírus járvány előtt is komoly probléma volt az internet függőség, vagy legalább a túl sok interneten töltött idő. Mióta jól használható, olcsón elérhető mobil internet létezik, úgy érezhetjük, folyamatosan „viszket” az új testrészünk, amely egy pillanat alatt rá tud kapcsolódni a világ eseményeinek folyamára: legyen szó a hírekről vagy a közösségi médiáról.

Azonban ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a mentális egészségünket, le kell szakadnunk az online világ folyamatos információáradatáról. Legalább néhány órára naponta. Ezt érdemes lehet összekötni a kint töltött idővel és/vagy az edzéssel.








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Monacói Nagydíj - Leclerc az első hazai győztes Monte-Carlóban

A hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíjat, így a sportág...

Gyorsasági kamion Eb - Négyből négy futamgyőzelem Kiss Norbert idénynyitó mérlege

A szombati naphoz hasonlóan vasárnap is megszerezte az első rajthelyet, majd mindkét futamot megnyerte a címvédő és ötszörös...

Számos halálos áldozata és több tucat sérültje van az USA államait sújtó újabb viharoknak

Legkevesebb tízen meghaltak, köztük gyerekek az Egyesült Államok középső államaiban kialakult tornádókban vasárnapra virradóra.

Szándékosan okozhatta egy erdész és egy tűzoltó Chile legsúlyosabb erdőtüzét

Az ország központját elborító tavaly februári tűzvészben százharmincan haltak meg.

Dráma a Serie A-ban, a 93. percben szerzett gól döntött a bennmaradásról

Az Empoli csatára, M'Baye Niang a 93. percben szerzett győztes gólt a Roma ellen, és mivel az Udinese nyert a Frosinone otthonában, utóbbi...

Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: megtalálták a hatodik áldozat holttestét

A szállodahajó cseh kapitányát hétfőn segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A héten is meleg, záporos-zivataros időjárás várható

A hét elején átmenetileg csökken a csapadék valószínűsége, majd a hét közepétől ismét megnő a záporok, zivatarok esélye, pénteken...

Négy hónap után ismét rakétatámadás érte Tel-Avivot

Az Hamász iszlamista terrorszervezet négy hónap után ismét rakétákkal lőtte Tel-Avivot Rafahból vasárnap.

Kötelező lesz a fekete doboz az autókban

Eddig csak a repülők vagy egyes hajók voltak ezzel felszerelve.

A sajtfajta, amivel centiket faraghatsz le a hasadból a dietetikusok szerint

Ha gyakran eszed ezeket a sajtokat a diétád idején, könnyebben és gyorsabban mehet majd a fogyás.

Élvezd az életet. – mondja ez a lány

Tökéletesen egyetértünk vele.

0

Sport

Megszólalt a Veszprém horrorsérülést okozó magyar válogatott kézilabdázója

A játékos a közösségi oldalán írt a sajnálatos esetről.

Vámos Petra búcsúzik: „Boldog vagyok, hogy a lányokkal élhettem meg ezeket a pillanatokat” - videó...

A már bajnok Ferencváros 33-29-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I utolsó fordulójában. A mérkőzést követően a debreceniek irányítója, Vámos Petra nyilatkozott a Sportálnak.

Egy busz kiégett, több rendőr pedig megsérült az autópálya mellett tomboló erőszakban

Jó páran azonnali orvosi ellátásra szorultak a helyszínen.

Ennél bizarrabb tizenegyest még soha nem adtak focimeccsen

A bírónak nem lesz könnyű dolga, ha ezt meg akarja magyarázni.

Simán hozta a kötelezőt a Vasas, egy gól döntött az ETO feljutásáról

Az NB II zárófordulójában a feljutás mellett több csapat harcolt a kiesés ellen is. Fontos pontot szerzett a BVSC a […] A Simán hozta a kötelezőt a Vasas, egy gól döntött az ETO feljutásáról bejegyzés először

Nagyot küzdött a törpe az óriás ellen, de a végén elbukott

Szinte végig vezetett az Indiana, csak a legfontosabb pillanatban nem.

Elképesztő pillanatok: hosszú percekig búcsúztatták a Real Madrid legendáját

Az egyelőre ötszörös BL-győztes német játékos utoljára lépett pályára a Santiago Bernabéuban.

Balhés a Fradival szóba hozott támadó: megütötte az ellenfelét és szó nélkül lelépett a klubjától

A ciprusi élvonalban szereplő Anorthoszisz Famaguszta kötelékébe tartozó Chico Banza - akiről márciusban írtuk, hogy figyeli a Ferencváros - elég problémás játékosnak tűnik a róla megjelent cikkek alapján.

Eldőlt, mely csapatok esnek ki a labdarúgó NB II-ből

A Honvéd, a Haladás és a Pécs meccse döntött a bennmaradásról és a kiesésről.

Élő közvetítésünk az F1-es Monacói Nagydíj futamáról

Eső nem várható, de így is garantált az izgalmas verseny. Kövesse velünk az eseményeket!

Szoboszlai Dominik magyar csapattársat kaphat Liverpoolban

85 millió fontot fizethet érte az angol csapat.

F1-hírek: kizárták a monacói időmérőről az amerikai csapatot, csak a boxutcából rajtolhatnak

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Forma-1-es Monacói Nagydíj időmérő edzése után kizárták a két Haast, amely így a boxutcából rajtol a vasárnapi futamon.

0

Bulvár

Már a Bloomberg is arról cikkezik, hogyan nyomja le Orbán Viktor Budapest vezetését

Ismét a világsajtó címlapjára került a magyar miniszterelnök.

Az amerikai sztárelemző elismerte: tévedett Orbán Viktorral kapcsolatban

Magyar Péter tüntetéseiről is írt George Friedman.

Amit nagyon jó lett volna tudni, mielőtt elvesztem a szüzességem – A lányomnak elmondom.

Nem csoda, hogy csalódtál, ha a filmekben látott hatalmas és közös orgazmusra számítottál. Évek múltán is bőven van mit tisztába tenni.

Lehullt a lepel Nagy Ervinről, volt szerelme nem bírta tovább magában tartani az igazságot, a színész okolja a...

Nagy Ervinnek is szembe kellett nézni az igazsággal, amit volt párja zúdított rá.

Ezekről az élelmiszerekről nyugodtan mondjuk le. Már nem sokáig kaphatóak.

Itt az ideje berendezkedni a kávé, a bor, valamint a banán nélküli életre.

Szinte senki nem nézi a TV2 szuperprodukcióját, a bezuhanó nézettséget a celebek sem tudták megmenteni

Kijöttek az előző heti nézettségi adatok, meglepő számokat produkált több műsorszám is a legnépszerűbb csatornákon.

Iskolába ment egy 13 éves lány Balatonkenesén, de onnan már nem tért haza

Jelenleg is keresik a rendőrök azt a 13 éves lányt, aki nem tért haza, miután iskolába ment Balatonkenesére.

Durva fenyegetést kaphattak az oroszok Amerikától: "minden állásotokat szétlőjük"

Katonákkal nem, de bombákkal és rakétákkal beavatkozna Washington, ha az oroszok átlépnek egy "vörös vonalat". Háborús hírek.

Hadházy: „Úgy tűnik, Szijjártó Péter állandó testőreként dolgozik az a százados, aki el akarta vetetni a Telex...

A független képviselő szerint „hatáskörét messze túllépve cselekedett a százados. Ha erre (a kamera elvételére) Szijjártó utasította, akkor nyilvánvalóan hivatali visszaélést követett el.”

Európában nem volt még ilyen: több százezer ember vonul szombaton a békéért

Szombaton a Margitsziget lesz szimbolikusan a béke szigete.

blogmorzsák

Miért "kakukktojás" a győri agglomeráció?

Hogy hatott a helyi ipar ismételt fellendülése Győrre és környékére?

A tábornokok esete

A jelek szerint az Oroszországi Föderáció fegyveres erőit egyetlen társaság lenne képes legyőzni: ők, saját maguk.

0