Ezt olvasta már?

0

Kínában halálra ítéltek egy ausztrál írót

Halálbüntetésre ítélték Yang Hengjun ausztrál demokráciapárti írót Pekingben, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - közölte az ausztrál külügyminisztérium.


hirdetés

 

Az írót 2019-ben vették őrizetbe Kínában kémkedés vádjával.

Penny Wong ausztrál külügyminiszter kijelentette, hogy a szövetségi kormány értesülése szerint amennyiben Yang két évig nem követ el semmilyen súlyosabb bűncselekményt, a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre változtatják.

"Ez borzalmas hír Dr. Yang, a családja és azok számára, akik támogatták őt" - mondta Wong, és együttérzését fejezte ki Yang családjának.

Yang még hat hónappal ezelőtt arról számolt be az újságíróknak, hogy vesecisztától szenved, és fél, hogy meghal a börtönben.

"Folyamatosan követeltük, hogy Dr. Yang méltányos és igazságos eljárásban és a minimálisan elvárható humánus bánásmódban részesülhessen, összhangban a nemzetközi normákkal és Kína jogi kötelezettségeivel" - jelentette ki Wong, hozzátéve: Yang érdekeit és jólétét szem előtt tartva küzdeni fognak a megfelelő egyészségügyi ellátásáért és a családja számára a konzuli segítségért.

Wong azt nem említette, hogy az ügy milyen hatással lehet az ausztrál-kínai kapcsolatokra, de hangsúlyozta; továbbra is kiállnak Yang jogaiért.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Újabb kínai autógyártó jöhet Magyarországra

Nem Magyarország a legesélyesebb, de akár úgy is alakulhatnak a dolgok, hogy nálunk építi fel új európai gyárát a kínai SAIC.

Kamala Harris: Joe Biden 3 év alatt többet tett a hazáért, mint sok elnök, aki két ciklust vitt

Az amerikai alelnök és a várható demokrata elnökjelölt az elnököt és az olimpiára induló amerikai sportolókat méltatta.

Az EU iránymutatásokkal tette világosabbá, hogy milyen jogok illetik meg a légi utasokat

Az Európai Bizottság felülvizsgált értelmező iránymutatásokat tett közzé hétfőn a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek...

Humanoid robotokat használ a jövő évtől a Tesla

A humanoid robotokat elsősorban logisztikai, raktározási és gyártási/termelési feladatokra használják, főként az emberi munka...

Leépít az egyik legnagyobb romániai autóipari cég, a Leoni Besztercén

A cégvezetés az elektromos autók iránti kereslet csökkenésével, a megrendelések visszaesésével indokolta a döntést.

Magyar Nagydíj - Rendőri szempontból rendben zajlott a verseny

Öt emberrel szemben tettek szabálysértési, három ember ellen pedig büntetőfeljelentést.

Kémiai molekulákból kiindulva teremtene életet Szathmáry Eörs három külföldi kutatótársával

Erről eddig számos elméletet alkottak már meg, de a válasz mindeddig nem született meg.

Bosszantanak a tág pórusaid? 5 tipp, hogyan csökkentsd a méretüket

A tág pórusok a nők negyedének életét keserítik meg. De szerencsére vannak megoldások arra, hogyan csökkentsük a méretüket némi...

Megtartotta első beszédét Kamala Harris, páratlannak nevezte Biden örökségét

Kamala Harris amerikai alelnök megtartotta első nyilvános szereplését azt követően, hogy Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől....

Négy frontszakaszont tört előre az orosz hadsereg

Hatból négy frontszakaszon nyomultak előre az elmúlt nap folyamán az orosz fegyveres erők Ukrajnában, miközben 14 rohamot és ellenrohamot...

Mopednek beillő kínai e-bringákat kapcsoltak le a hollandok

A holland környezetvédelmi és közlekedési felügyelet ellenőrei lefoglaltak 3500, Kínából importált elektromos kerékpárt, mivel azok...

Fico: Szlovákia nem fogja támadni a magyar EU-s elnökséget

A szlovák miniszterelnök azon gondolkodik, vajon eljön-e az idő, amikor neki is engedélyt kell kérnie az EU-tól, ha külföldre szeretne menni.

0

Sport

Szörnyű állapotok fogadták a sportolókat az olimpiai faluban

Van, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a körülményeket.

Fóliába csomagolva találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

F1-hírek: Verstappent beidézte a versenybíróság a Magyar Nagydíj után - a világbajnok reagált

A planetf1.com információi szerint a versenybíróság magához hívatta Max Verstappent, aki a Magyar Nagydíjon ütközött Lewis Hamiltonnal.

Erről a botrányról mindenki lemaradt az F1 Magyar Nagydíjon

A közvetítésben sem mutatták a futam végén történt másik drámát.

Oroszország: valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott Sztankovics

Májusban dőlt el, hogy a Ferencvárostól távozó Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett. A szerb tréner vasárnap orosz bajnokin […] A Oroszország: valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott Sz

Fóliába tekerve találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

Ha itt magyar olimpiai érem lesz, az maga lesz a csoda

Pénteken fellobban láng Párizsban, és megkezdődik a Xxxiii. nyári olimpia. Öt fejezetből álló sorozatunk első részében azokat a sportágakat vesszük számba, melyekben aligha leszünk érmesek, és amelyekben nem is

Holtan találták meg az eltűnt kézilabdázót

Szomorú eredménnyel zárult a nyomozás.

A Bayern tiszteletbeli elnöke beleszállt Orbán Viktorba: Már rég kirúgtam volna az EU-ból

Uli Hoeness, a Bayern München tiszteletbeli elnöke a SV Seligenporten fennállásának 75. évfordulója alkalmából tartott eseményen nemcsak a labdarúgásról, hanem Donald Trumpról és Orbán Viktorról is elmondta a vél

Ha a német válogatott meze kiverte a biztosítékot, akkor a Puskáséhoz mit szólnak?

Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos oldalán mutatta be új főszponzorát (MBH Bank) és négy új mezét: mélykék-arany, a fehér és az égszínkék mellett egy, a német válogatottéhoz hasonló lilás-rózs

Botrányos utazás után jutottak el az első magyar sportolók az olimpiai faluba

Váratlan problémába ütköztek az Orly repülőtéren.

0

Bulvár

Elképesztő motoros tömeg jelent meg a felrúgott kisfiú lakhelyén Jászberényben

Különleges meglepetést kapott az a kisfiú, akit a karateedző bántalmazott, majd azzal a lendülettel meg is alázott.

Jó hírt közölt a kormány, örülhetnek a nyugdíjasok

Könnyebben juthatnak az életmentő Gondosórához, elég egy zöld számot felhívni.

Így él az idősek otthonában az MSZP egykori elnöke

Nemrég ünnepelte 85. születésnapját Kovács László egykori külügyminiszter, a szocialisták volt elnöke, aki 2021-ben költözött be egy idősotthonba.

Váratlan fordulat a megrúgott kisfiú videója kapcsán: a Facebook kérdezés nélkül törölte

Furcsa reakciók érkeztek arra, hogy a Facebook eltüntette a videót.

Csúcstermék érkezik a Lidl polcaira: indulhat a roham, potom pénzért vehetjük meg

Csúcstermék érkezett a Lidl kínálatába, ezúttal most a fiatalok rohanhatják le a boltokat. Megnéztük, hogy mikor startol az akció és számíthatunk a rohamra.

Szörnyű állapotok fogadták a sportolókat az olimpiai faluban

Van, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a körülményeket.

Majdnem elájult a csaj, amikor a legjobb barátnője nyíltan közölte vele, hogy szexelni akar a férjével

A 30 éves hölgy elképedve hallgatta barátnőjét, aki végre felfedte személyisége sötétebbik oldalát.

Akkora boltbezárási hullám söpör végig Magyarországon, amilyenhez foghatót még sosem láttunk

A KSH adatai szerint 2023 második felében több mint 4000 bolt zárt be Magyarországon, és az aggasztó tendencia egyelőre megállíthatatlannak tűnik.

Most érkezett: mészárlás a daruvári idősek otthonában - eddig 5 halott

Öt embert lőttek agyon az idősek otthonában - egy kávézóban fogták el a tettest.

Páncélmellényben megy a találkozóra Szijjártó Péter

Politikai össztűzre készül az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői tanácskozására a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Kiadták a vörös listát, Magyarországon is nagy a baj

A világ minden táján, évről évre egyre több fajt veszélyeztet a kihalás, ami alól sajnos hazánk sem kivétel. Az élőlényeket veszélyeztetettség szerint lajstromozó vörös lista idei kiadása is elszomorító kép

0