Ezt olvasta már?


Mocsai Lajos: életem három pillére a család, az egyetem és a kézilabda

A hetvenedik születésnapját vasárnap, március 10-én ünneplő Mocsai Lajos úgy fogalmazott: élete három fő pillére a család, a Testnevelési Egyetem és a kézilabdasport.


hirdetés

Mocsai az MTI-nek adott interjúban felidézte, polgári értelmiségi családból származik, hiszen édesanyja közgazdász, édesapja pedig egyrészt mérnök, másrészt válogatott kosárlabdázó volt.

"Láttam azt az erőfeszítést, amit egy férfinak a családjáért tennie kell. Nekem ez példa volt. Azt hiszem, elég büszke volt rám, és én nagyon szeretem az emlékét mind édesanyámnak, mind édesapámnak. Ez nekem nagyon fontos" - mesélte.

A szoros családi kötelék ellenére fiatalon elhagyta szülővárosát, a Testnevelési Főiskolára (TF) került, és ez meghatározta a pályafutását.

"Eltökélt voltam és elszánt, a képzés, az oktatás minősége pedig nagyon magas volt, mind elméleti, és kiemelten gyakorlati területen" - szögezte le.

Példaként hozzáfűzte: a képzés magas színvonalát bizonyítja, hogy a Bundesligában tíz évig - egyedülálló módon - kapusedző és kondicionális edző nélkül, egyedül irányította csapatait, hiszen az egyetemen olyan képzést kapott, hogy ezeket a feladatokat el tudta látni.

Ugyancsak fontosnak tartja, hogy a végzése után az egyetemen maradhatott tanársegédként, "hiszen a legmélyebb a tanítva tanulás". Az a feladathalmaz nagyon intenzív életet igényelt és biztosította a kézilabdával kapcsolatos szakmai előmenetelt: része volt a tanórák megtartása, illetve a hazai edzőképzésbe való azonnali bekapcsolódás, a sportági kutatás, az elméleti és gyakorlati tudás megszerzése és későbbi naprakész fejlesztése, elemzése, fölépítése.

"A játék minden fázisát kutatási adatokkal több ezerszer ellenőrizve végeztem a munkámat" - szögezte le.

Azonnal megkezdhette az edzői munkát a TFSE férfi és női csapatánál, majd átvette a válogatott gerincét adó Vasast, ráadásul nagyon magas óraszámban tanított, ezért a játékot abbahagyta.

"Nagyon sokat köszönhetek az ottani játékosoknak, kiemelten Sterbinszky Amáliára, Gódornéra, Rácz Mariannra, Őrinére, Barna Ildikóra, Angyal Évára gondolok és mindenkire, akik segítették a munkánkat. Sterbinszky vállalta azt a munkát, amit én fiatalként kértem tőlük. Azt mondta a többieknek, amíg én ennek a fiatalembernek mindent elvégzek, addig ez mindannyiótoknak kötelező. Ha pedig nem leszünk sikeresek, akkor majd számon kérjük" - mesélte.

Amikor a játékosok "már nem óhajtották azt a munkát elvégezni", és a csapat átformálódott, a szakvezetőt áthívták a Bp. Honvédhoz, amelyben hét-nyolc válogatott szerepelt, akik - immár Mocsai irányításával, aki 32 évesen mesteredző lett - 1986-ban világbajnoki döntősök voltak, két évvel később pedig az olimpián a legjobb négy közé kerültek.

"Az egy borzasztóan intenzív életpálya-fázis volt, ahol megkaptam a lehetőségeket. Ez hozta el azt a fiatalembert, aki vállalta adott helyzetben azt a marsallbotot, amit a sors fölkínált, fiatalon nagy feladatokkal bízták meg, és szenvedélyesen, nagyon sok energiát fektetett a saját továbbképzésére. Az egyetemi háttérnek és a családi háttérnek szintén köszönhetem ezt a nagyon komoly, dinamikus előrelépést" - fejtette ki.

Úgy fogalmazott: ha az ember képes pedagógiailag és emberileg is 24 órán keresztül megfelelő példát mutatni, ha érzik, hogy a bizalom, a hitelesség és a szakmai kompetencia együtt van, akkor nagyon messze lehet jutni. Az általa irányított női válogatott tagjai elsajátították ezt a mentalitást, a győzni akarást, a győzni tudást, amit közösen képviseltek, "ezért volt fantasztikus velük együtt dolgozni".

Hangsúlyozta, egész életében örült annak, ha a környezetében nőtt a rivalizálás, ugyanis szerinte az igazi minőség a minél jobb riválisokkal történő munkával alakul ki. Ezért mindkét válogatottja a világ legjobbjaival játszott a felkészülések során.

"A legfontosabbnak azt tartom, hogy akikkel együtt dolgoztam, partnerek voltak abban a felkészülésben, abban a morálban, abban a minőségi és mennyiségi munkában. Nélkülük nem tudtunk volna ilyen komoly eredményt elérni. Azt gondolom, mind a hölgyekkel, mind a férfiakkal igen mély az emberi kapcsolatom. Minden edző tudja, hogy komoly kvalitású emberek nélkül nem lehet ilyen sikereket elérni, de ők is tudják, hogy a közös szakmai munkánknak, illetve a felelősség- és feladatvállalásunknak köszönhető a magyaros kézilabdaiskola kialakulása" - vélekedett.

Utóbbi lényege a maximális fizikai képességfejlesztés, a technikai professzionalizmushoz közelítés, és egy nagyon magas stratégiai képzettség. Erre a három bázisra építették a munkát, de ehhez olyan emberek kellettek, akik vállalták, és nem szerettek, nem tudtak veszíteni.

"Nagyon komoly, főként intellektuális együttműködésem volt a lányokkal és a fiúkkal is, hiszen ők nagyon vágytak a győzelemre. Én klubcsapatként kezeltem a válogatottakat, nagyon hosszú ideig hétfőn-kedden kötelező válogatott napokat tartottunk, és az egész éves munka hozta meg azt a sikert, amiből világverő csapatokat tudtam építeni" - magyarázta.

Sikerei fontos összetevőjének tartja, hogy környezetét mindig úgy próbálta megszervezni, hogy ott a legaktuálisabb, legminőségibb munka legyen elvégezhető, vagyis figyelt arra, hogy naprakész legyen a tudása.

"Az egyetemi háttérrel olyan tudományos jellegű munkát végeztünk a hallgatókkal, amely nagyon jó alapot adott, amelynek köszönhetően előremutatólag tudtuk meghatározni a játék tendenciáit, legyen ez képesség, technika, vagy stratégia" - magyarázta.

"Az ember akkor válik igazán felnőtt férfivá, amikor egy családot kell fenntartania. Ez a felelősség az, ami mindig vezérelt, hogy olyan életpályát építsek föl, ahol a család, az egyetem és a kézilabdasport három pillérén keresztül tudjak erőn felül fennmaradni" - vallott életfelfogásáról a mesteredző.

MTI







0

hírek innen, onnan

Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal, rendőrök mentették meg

Az utolsó pillanatban léptek közbe a kékkabátosok.

Agyonlőttek egy kanadai késelőt a Gázai övezet közelében

Az izraeli biztonságiak hétfőn agyonlőttek egy kanadai állampolgárt, aki késével izraeliekre támadt a Gázai övezet szomszédságában...

Amerikai túszok a „latorállamok” fogságában

Kirakatpernek nevezi vezércikkében a The Wall Street Journal, hogy Oroszországban kémkedés vádjával, minden bizonyíték nélkül, 16 évi...

Elzárhatja a pénzcsapot az Apple TV+

Az exkluzív filmek és sorozatok láthatják kárát az észszerűsítésnek.

Óriási szükségünk ezekre a fogyáshoz, mégsem fogyasztunk belőlük eleget: az orvos szerint ez a megoldás

Képzeld, a súlyvesztés egyik legnagyobb titka valójában roppant egyszerű: oda kell figyelned a rostbevitelre! Mutatjuk is, miből kell...

A Ferencváros edzője az első naptól kezdve azt sulykolta, hogy ez a meccs a legfontosabb

A Ferencváros labdarúgócsapata megtartotta sajtótájékoztatóját a The New Saints elleni Bajnokok Ligája-selejtezős párharc előtt, Pascal...

Párizs 2024: ez óriási nagyot szólhat az idei olimpián, ilyen még sosem volt

A párizsi olimpia lesz a pénzügyi fenntarthatóság jegyében szervezett ötkarikás játékok vizsgája.

Még meg sem épült az alapítványi iskola, mégis pénzzel szórják a fenntartót

Az egykori lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet helyén az ígéreteknek megfelelően már működnie kellene egy...

Még nagyobb bajt előzhetett meg a teljes káoszt hozó informatikai leállás?

Ezerszámra törölt repülőjáratok, akadozó banki rendszerek, pánik világszerte - ezt hozta egy kiberbiztonsági cég félresikerült...

Rendkívüli hír: agyonlőttek egy kanadai késelőt a Gázai övezet közelében

Az izraeli biztonságiak hétfőn agyonlőttek egy kanadai állampolgárt, aki késével izraeliekre támadt a Gázai övezet szomszédságában...

Továbbra sincs válasza a Boeingnek egy égető kérdésre

A NASA és a Boeing mérnökei közösen dolgoznak azon, hogy kiderítsék, milyen állapotban van a Starliner űrhajó. A célhoz egy lépéssel...

Sport

Szörnyű állapotok fogadták a sportolókat az olimpiai faluban

Van, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a körülményeket.

Fóliába csomagolva találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

F1-hírek: Verstappent beidézte a versenybíróság a Magyar Nagydíj után - a világbajnok reagált

A planetf1.com információi szerint a versenybíróság magához hívatta Max Verstappent, aki a Magyar Nagydíjon ütközött Lewis Hamiltonnal.

Erről a botrányról mindenki lemaradt az F1 Magyar Nagydíjon

A közvetítésben sem mutatták a futam végén történt másik drámát.

Oroszország: valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott Sztankovics

Májusban dőlt el, hogy a Ferencvárostól távozó Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett. A szerb tréner vasárnap orosz bajnokin […] A Oroszország: valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott Sz

Fóliába tekerve találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

Ha itt magyar olimpiai érem lesz, az maga lesz a csoda

Pénteken fellobban láng Párizsban, és megkezdődik a Xxxiii. nyári olimpia. Öt fejezetből álló sorozatunk első részében azokat a sportágakat vesszük számba, melyekben aligha leszünk érmesek, és amelyekben nem is

Holtan találták meg az eltűnt kézilabdázót

Szomorú eredménnyel zárult a nyomozás.

A Bayern tiszteletbeli elnöke beleszállt Orbán Viktorba: Már rég kirúgtam volna az EU-ból

Uli Hoeness, a Bayern München tiszteletbeli elnöke a SV Seligenporten fennállásának 75. évfordulója alkalmából tartott eseményen nemcsak a labdarúgásról, hanem Donald Trumpról és Orbán Viktorról is elmondta a vél

Ha a német válogatott meze kiverte a biztosítékot, akkor a Puskáséhoz mit szólnak?

Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos oldalán mutatta be új főszponzorát (MBH Bank) és négy új mezét: mélykék-arany, a fehér és az égszínkék mellett egy, a német válogatottéhoz hasonló lilás-rózs

Botrányos utazás után jutottak el az első magyar sportolók az olimpiai faluba

Váratlan problémába ütköztek az Orly repülőtéren.

0

Bulvár

Elképesztő motoros tömeg jelent meg a felrúgott kisfiú lakhelyén Jászberényben

Különleges meglepetést kapott az a kisfiú, akit a karateedző bántalmazott, majd azzal a lendülettel meg is alázott.

Jó hírt közölt a kormány, örülhetnek a nyugdíjasok

Könnyebben juthatnak az életmentő Gondosórához, elég egy zöld számot felhívni.

Így él az idősek otthonában az MSZP egykori elnöke

Nemrég ünnepelte 85. születésnapját Kovács László egykori külügyminiszter, a szocialisták volt elnöke, aki 2021-ben költözött be egy idősotthonba.

Váratlan fordulat a megrúgott kisfiú videója kapcsán: a Facebook kérdezés nélkül törölte

Furcsa reakciók érkeztek arra, hogy a Facebook eltüntette a videót.

Csúcstermék érkezik a Lidl polcaira: indulhat a roham, potom pénzért vehetjük meg

Csúcstermék érkezett a Lidl kínálatába, ezúttal most a fiatalok rohanhatják le a boltokat. Megnéztük, hogy mikor startol az akció és számíthatunk a rohamra.

Majdnem elájult a csaj, amikor a legjobb barátnője nyíltan közölte vele, hogy szexelni akar a férjével

A 30 éves hölgy elképedve hallgatta barátnőjét, aki végre felfedte személyisége sötétebbik oldalát.

Szörnyű állapotok fogadták a sportolókat az olimpiai faluban

Van, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a körülményeket.

Akkora boltbezárási hullám söpör végig Magyarországon, amilyenhez foghatót még sosem láttunk

A KSH adatai szerint 2023 második felében több mint 4000 bolt zárt be Magyarországon, és az aggasztó tendencia egyelőre megállíthatatlannak tűnik.

Most érkezett: mészárlás a daruvári idősek otthonában - eddig 5 halott

Öt embert lőttek agyon az idősek otthonában - egy kávézóban fogták el a tettest.

Páncélmellényben megy a találkozóra Szijjártó Péter

Politikai össztűzre készül az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői tanácskozására a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Kiadták a vörös listát, Magyarországon is nagy a baj

A világ minden táján, évről évre egyre több fajt veszélyeztet a kihalás, ami alól sajnos hazánk sem kivétel. Az élőlényeket veszélyeztetettség szerint lajstromozó vörös lista idei kiadása is elszomorító kép

0