Ezt olvasta már?


Négyezer gyermek kapcsolódhatott ki a Katolikus Karitász nyári táboraiban

Mintegy négyezer gyermek nyári kikapcsolódását szervezte meg idén országszerte a Katolikus Karitász, és csaknem tízezer diáknak juttatnak el tanévkezdési ajándékcsomagokat - mondta a szervezet országos igazgatója szerdán a Veszprém vármegyei Balatonakaliban.


hirdetés

Écsy Gábor azt közölte, a tizenhat egyházmegyében csaknem négyezer fiatal táboroztatását szervezték meg, a balatonakali táborukban mintegy hatszázan kapcsolódhattak ki. A fiatalok között voltak délvidéki és kárpátaljai magyarok, valamint 135 belső-ukrajnai ukrán gyermek is.

A karitász országos igazgatója arról is beszámolt, hogy az augusztus elején indult iskolakezdést támogató akciójukkal tízezer gyermek beiskolázását kívánják segíteni a 16 egyházmegye mintegy 800 településén.

A Legyen öröm az iskolakezdés! nevű programjuk szeptember közepéig tart, és a 1356-os vonal hívásával, valamint online adományozással is lehet még támogatni a rászorulók iskolakezdését - hangsúlyozta Écsy Gábor

Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete fontosnak nevezte, hogy minden gyermek élményekkel töltődhessen fel nyáron, elfeledjék a hétköznapok megpróbáltatásait, és új erővel feltöltődve kezdhessék el az új tanévet.

Mint mondta, fokozottan igaz ez az Ukrajnából érkezett fiatalokra is, akiknek magyar társaik mellett szintén jutott a tanévkezdési ajándékcsomagokból.

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló köszönetet mondott a kormánynak azért, hogy az orosz-ukrán háború kitörése óta kimondottan támogatja az ukrán menekülteket és Ukrajnát is. Méltatta a Katolikus Karitászt, amely lehetőséget nyújtott ukrán gyermekeknek is a táborozásra a Balatonnál.

MTI







0

hírek innen, onnan

Megoldódott a gond Piliscsaba és Esztergom között

Újraindult a vonatforgalom Piliscsaba és Esztergom között – közölte a Mávinform.

Vak ismerősét lenyúlta, egy másikat ájultra vert húsklopfolóval

Letöltendőt kértek a férfire, társát pedig közmunkára küldenék.

Kiemelt beruházássá tenné a kormány a sóskúti akkumulátor-feldolgozót

Az indoklás szerint az ipari termelés negatív hatásait felülírják a gazdasági előnyök, így a helyiek csak nyernek vele.

Meghökkentő, mi derült ki a magyar sertéshúsról: ezt sokan nem gondolták volna, tényleg igaz?

A statisztikák szerint egyre kevesebb sertéshúst fogyasztunk, jóllehet a disznóhúsból készült ételek még mindig nagy népszerűségnek...

Elképesztő mennyiségű mérget bocsátott ki a gödi Samsung-gyár

A gyárban emellett a kibocsátott nehézfémek is komoly problémát okoznak.

Halállistát írt az anyagyilkos fülöpjakabi tinédzser, rezzenéstelen arccal beszélt a gyilkosságról

A most 15 éves fiú korábban rezzenéstelen arccal beszélt a gyilkosságról. Az ügyészség kevesli az a kamasz büntetését, ezért arra...

Fontos bejelentés: Leállnak az Ügyfélkapu egyes szolgáltatásai

Karbantartás miatt várhatóak fennakadások az Ügyfélkapu működésében.

"Nem nyúltam káros szerekhez" - Hiába omlott össze Opitz Barbi magánélete, nem vesztette el a kontrollt

Az X-faktor egykori győztese, Opitz Barbi arról mesélt, hogy hogyan dolgozza fel az élete mélypontjait, amiből az elmúlt egy évben...

Nem minden fenékig tejfel Lékai-Kiss Ramónáék házasságában, eddig nem hallott részletek derültek ki: „Legszívesebben kiraknánk egymást az utcára”

Lékai-Kiss Ramóna és férje, Lékai Máté kendőzetlen őszinteséggel meséltek a házasságukról, elárulva, milyen nehézségekkel...

0

Sport

Szétvertek egy vonatot a fővárosból hazafelé tartó szurkolók

Nehezen viselték a csapatuk vereségét és ennek egy vasúti kocsi látta a kárát - a kár tetemes.

Dárdai Pál eljátszotta az utolsó esélyét

A Hertha BSC magyar edzője a szíve miatt kénytelen volt az alkoholhoz nyúlni.

FTC: nem biztos, hogy jó jel, amit az Olympiakosz edzője mondott

A Konferencia Liga következő játéknapján az FTC csütörtök este lép pályára a görög Olympiakosz ellen, a 16 közé jutásért folytatott […] A FTC: nem biztos, hogy jó jel, amit az Olympiakosz edzője mondott bejegy

FTC-Olympiakosz: Kubatov Gábor fontos bejelentést tett

A Ferencvárosnak egygólos hátrányt kellene eltüntetnie az Olympiakosz ellen csütörtök este a Groupama Arénában. Köztudott, hogy amelyik csapat sikerrel veszi […] A FTC-Olympiakosz: Kubatov Gábor fontos bejelentést t

Egész Európa gyászolja az éjjel meghalt világbajnok futballistát

Andreas Brehme halála sokkolta a futball világát. Az egykori védőről nemcsak Németországban, hanem egész Európában megemlékeznek.

Elképesztő, mit mondott Marco Rossi Szoboszlai Dominikról

A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elárulta, mit tanult haldokló mesterétől.

Meghalt a világbajnok futballista

Az 1990-es világbajnoki döntőben ő szerezte a németek győztes gólját.

Kubatov Gábor: 90 millió forintért a házamat is feltettem a Ferencvárosért

A Blikk Talk vendége volt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. A klubvezető több témát is érintett az interjú során, többek között arról is beszélt, kik segítettek neki, mikor a Fradi elnöke lett.

Országot vált a világ- és Európa-bajnok magyar kajakos

A 27 éves sportolót korábban doppingolás miatt tiltották el.

Ancelotti váratlan kérdést tett fel Modricnak

Megtisztelőnek találta a futballista, de egyelőre nem bólintott rá.

Olyan robbanás jön az Egyesült Államokban, amely minden gátat ledönthet

David Beckham és Lionel Messi elkezdte a csodát, de messze még a cél.

Kiderült, mi áll Lőw Zsolt és a német sztárfutballista konfliktusa mögött

Joshua Kimmich és a magyar szakember teátrális jelenetet produkálva vonult le a Bochum-Bayern München meccs után az öltözőbe. Újabb részletek derültek ki a konfliktusról.

0

Bulvár

Donáth Anna máris reagált az 520 millió forintos bírságra, amit az ellenzék kapott

A Momentum és a Renew Europe EP-képviselője ezúttal az 520 millió forintos bírság kapcsán szólalt meg a közösségi oldalán.

Kikészítheti a szívet az egyik népszerű vitamin

Sokan öregedésgátló tulajdonságai miatt szedik, ami a kutatók szerint hatalmas hiba.

Megdőlt a legnagyobb tévhit a kávéról

Sokan azt hitték, hogy jó alternatíva, de valójában mégsem az igazi.

Csak elérte Orbán Viktor, amit akart, pénteken ünnepelhet

Végül ő bírta tovább az idegek harcát?

Jön a 100 százalékos pályázat, amire sokan régóta várnak

Hamarosan bejelenthetik a népszerű képzési pályázat folytatását a Ginop Pluszban, amelynél akár 100 százalékos támogatási intenzitás is elérhető – tudta meg az Economx. Összeszedtük, milyen várható módosít

Szétvertek egy vonatot a fővárosból hazafelé tartó szurkolók

Nehezen viselték a csapatuk vereségét és ennek egy vasúti kocsi látta a kárát - a kár tetemes.

Felmondás indoklás nélkül? – Friss ítélet az Európai Bíróságon

A határozott időre alkalmazott munkavállalót tájékoztatni kell a munkaszerződése rendes felmondással történő megszüntetésének indokairól, ha ezekről az indokokról a határozatlan időre alkalmazott munkavállaló

Ezeknek a tárgyaknak nincs helye a konyhapulton – Olcsóbbnak tűnik tőle a lakás.

A staging itthon is egyre népszerűbb, hiszen egy jól beállított helyiség és a megfelelő minőségű fotók sokat dobhatnak az eladni kívánt ingatlanon. A konyhában - főleg, ha kicsi - viszont elkerülhetetlen, hogy ne

blogmorzsák

Az Atlanti oázis szőlőültetvényei

Lanzarote szigetén található a La Geria borvidék, amely a sziget egyik legjelentősebb látnivalója.

0