Ezt olvasta már?

0

Nem mindennapi edzőpáros - képgaléria

Mint azt honlapunkon már megírtuk, február elsejétől Szanyó Károly és Sándor Tamás vette át a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármisleny szakmai irányítását. (Pécsi Napilap)


hirdetés

- Hogy jött képbe a Kozármisleny, ráadásul annak tükrében, hogy edzőként még sohasem dolgoztak együtt?

- Pedig már régóta terveztük – nevetett Sándor Tamás. – Szanyó Karcsival harmincéves barátság fűz össze bennünket, még a korosztályos válogatottakból ismerjük egymást. Amikor abbahagytuk játékosként a futballt, és megszereztük a szükséges edzői képesítéseket, már beszéltünk róla, ha valamelyikünk felkérést kap, akkor visszük magunkkal egymást, és együtt dolgozunk. Ezt egy hete Karcsi kapta meg Kozármislenyből, és rögtön hívott is, hogy dolgozzunk együtt.

- Ki lesz a főnök?

- Papíron Szanyó „viszi el a balhét”, ő a kinevezett vezetőedző, de annyira egyformán gondolkodunk a labdarúgásról, hogy igazából nincs alá-fölérendeltségi viszony köztünk. Óriási kihívásnak tekintjük a kozármislenyi munkát, ezért is vágtunk bele.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Szanyó Károly futballistaként magyar bajnokságot nyert az Újpest csapatával és Magyar Kupa döntőt is játszott. Ez mellett tagja volt az 1996-os Atlantai Olimpiára kijutó remek magyar olimpiai válogatottnak. Edzői karrierjében is sikereket tudhat maga mögött, 2 éve az ő vezetésével a Vasas megnyerte az NB II-t és feljutott az NB I-be, ahol ugyancsak irányíthatta az angyalföldieket.

Sándor Tamás neve Debrecennel fonódik össze, hiszen ott lett profi játékos, majd később többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa győztes labdarúgó. 11 alkalommal húzhatta magára a nemzeti válogatott mezét, ő is tagja volt az Atlantai olimpiai válogatottnak, de szerepelt az olasz Torino csapatában, Törökországban és Izraelben is. 2011-től 2016-ig a Debrecen NB I-es csapatának másodedzőjeként tanulhatott bele az edzői szakmába, ahol komoly sikereket értek el, 2 alkalommal bajnoki címet illetve kétszer Magyar Kupát is nyertek.

- Pedig ez nem lesz könnyű, hiszen a Kozármisleny a 16. helyen áll…

- Ezen a héten ismerkedtünk a kerettel, játszottunk is egy edzőmeccset a PMFC-vel, de a sérülések miatt annyira hiányos, szűk a keret, hogy az eredmény nem mérvadó. Azt látjuk, hogy a játékosok elszántak, akarnak, úgyhogy szerintem nem lesznek kiesési gondjaink.

 

Sándor Tamás fotója: blikk.hu







0

hírek innen, onnan

FSZB: Európából szállítottak robbanóanyagot készülő oroszországi terrortámadáshoz

Lelepleztek az orosz hatóságok Szentpéterváron egy olyan csatornát, amelyen át terrorcselekmények elkövetésére szánt robbanóanyagot és...

Kamala Harris fiatal sportolók előtt magasztalta Joe Bident

A visszalépett Biden alelnöke először jelent meg nyilvánosan, mióta ő lett a Demokrata Párt nagy jelöltesélyese.

"Elkezdtem játszani ezzel a gondolattal" – Ördög Nóra a gyermekvállalás nehézségeiről és az örökbefogadásról vallott

A 42 éves műsorvezető korábban sokat küzdött azért, hogy szülővé válhasson, mára pedig már kétgyermekes édesanya. Ördög Nóra...

Jake Paul: „Mike Tyson, te következel.”

A győzelemmel Paul fenntartotta az eredetileg erre az estére tervezett, ám mostanra már november 15-re eltolt Mike Tyson elleni...

Békefi Viktória elmondta, mikor jön a baba

Az énekesnő visszakapta összes színházi szerepét a szülés után.

Vád alá helyezik a botrányhős focistát, aki több ember vert meg, mint ahány gólt lőtt

Ezúttal a népszerű televíziós kommentátort sértegette, aki megrémült a rá zúduló gyűlölethullámtól.

Szédítő kép került elő Reese Witherspoonról és fiatal lányáról – tényleg mintha ikertestvérek lennének

Reese Witherspoon nem nagyon tudná letagadni, hogy Ava Phillippe a lánya. Tényleg minden vonását örökölte.

265 milliárd forintot fizettünk a bankoknak tavaly, hogy saját pénzünket használhassuk

Az MNB szerint a bankoknak alkalmazkodnia kellene a Revoluthoz hasonló fintech alkalmazások gyakorlatához, és ingyenessé kellene tenniük a...

Szorongásoldók, nyugtatók és altatók - Működésük és veszélyeik

A mai túlhajszolt világban sokan érzik úgy, hogy az idegeskedés kihat a mindennapjaikra, a stressz miatt nem tudják normálisan végezni a...

0

Sport

Szörnyű állapotok fogadták a sportolókat az olimpiai faluban

Van, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a körülményeket.

Fóliába csomagolva találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

F1-hírek: Verstappent beidézte a versenybíróság a Magyar Nagydíj után - a világbajnok reagált

A planetf1.com információi szerint a versenybíróság magához hívatta Max Verstappent, aki a Magyar Nagydíjon ütközött Lewis Hamiltonnal.

Erről a botrányról mindenki lemaradt az F1 Magyar Nagydíjon

A közvetítésben sem mutatták a futam végén történt másik drámát.

Oroszország: valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott Sztankovics

Májusban dőlt el, hogy a Ferencvárostól távozó Dejan Sztankovics a Szpartak Moszkva vezetőedzője lett. A szerb tréner vasárnap orosz bajnokin […] A Oroszország: valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott Sz

Fóliába tekerve találták meg az elhunyt magyar kézilabdázó holttestét

A startitup.sk értesülései szerint a rendőrség műnyag zsákba csomagolva találta meg Simsik Cynthia holttestét.

Ha itt magyar olimpiai érem lesz, az maga lesz a csoda

Pénteken fellobban láng Párizsban, és megkezdődik a Xxxiii. nyári olimpia. Öt fejezetből álló sorozatunk első részében azokat a sportágakat vesszük számba, melyekben aligha leszünk érmesek, és amelyekben nem is

Holtan találták meg az eltűnt kézilabdázót

Szomorú eredménnyel zárult a nyomozás.

A Bayern tiszteletbeli elnöke beleszállt Orbán Viktorba: Már rég kirúgtam volna az EU-ból

Uli Hoeness, a Bayern München tiszteletbeli elnöke a SV Seligenporten fennállásának 75. évfordulója alkalmából tartott eseményen nemcsak a labdarúgásról, hanem Donald Trumpról és Orbán Viktorról is elmondta a vél

Ha a német válogatott meze kiverte a biztosítékot, akkor a Puskáséhoz mit szólnak?

Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos oldalán mutatta be új főszponzorát (MBH Bank) és négy új mezét: mélykék-arany, a fehér és az égszínkék mellett egy, a német válogatottéhoz hasonló lilás-rózs

Botrányos utazás után jutottak el az első magyar sportolók az olimpiai faluba

Váratlan problémába ütköztek az Orly repülőtéren.

0

Bulvár

Elképesztő motoros tömeg jelent meg a felrúgott kisfiú lakhelyén Jászberényben

Különleges meglepetést kapott az a kisfiú, akit a karateedző bántalmazott, majd azzal a lendülettel meg is alázott.

Jó hírt közölt a kormány, örülhetnek a nyugdíjasok

Könnyebben juthatnak az életmentő Gondosórához, elég egy zöld számot felhívni.

Így él az idősek otthonában az MSZP egykori elnöke

Nemrég ünnepelte 85. születésnapját Kovács László egykori külügyminiszter, a szocialisták volt elnöke, aki 2021-ben költözött be egy idősotthonba.

Váratlan fordulat a megrúgott kisfiú videója kapcsán: a Facebook kérdezés nélkül törölte

Furcsa reakciók érkeztek arra, hogy a Facebook eltüntette a videót.

Csúcstermék érkezik a Lidl polcaira: indulhat a roham, potom pénzért vehetjük meg

Csúcstermék érkezett a Lidl kínálatába, ezúttal most a fiatalok rohanhatják le a boltokat. Megnéztük, hogy mikor startol az akció és számíthatunk a rohamra.

Szörnyű állapotok fogadták a sportolókat az olimpiai faluban

Van, aki Az éhezők viadala című filmben látottakhoz hasonlította a körülményeket.

Majdnem elájult a csaj, amikor a legjobb barátnője nyíltan közölte vele, hogy szexelni akar a férjével

A 30 éves hölgy elképedve hallgatta barátnőjét, aki végre felfedte személyisége sötétebbik oldalát.

Akkora boltbezárási hullám söpör végig Magyarországon, amilyenhez foghatót még sosem láttunk

A KSH adatai szerint 2023 második felében több mint 4000 bolt zárt be Magyarországon, és az aggasztó tendencia egyelőre megállíthatatlannak tűnik.

Most érkezett: mészárlás a daruvári idősek otthonában - eddig 5 halott

Öt embert lőttek agyon az idősek otthonában - egy kávézóban fogták el a tettest.

Páncélmellényben megy a találkozóra Szijjártó Péter

Politikai össztűzre készül az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői tanácskozására a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Kiadták a vörös listát, Magyarországon is nagy a baj

A világ minden táján, évről évre egyre több fajt veszélyeztet a kihalás, ami alól sajnos hazánk sem kivétel. Az élőlényeket veszélyeztetettség szerint lajstromozó vörös lista idei kiadása is elszomorító kép

0