Ezt olvasta már?

0

Online adatbázisban teszik közzé Széchenyi levelezését

A készülő nyomtatott kiadás mellett online elérhető adatbázisban is közzéteszi Széchenyi István levelezését az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete (BTK TTI).


hirdetés

A teljességre törekvő, modern kritikai kiadás felbecsülhetetlen értékű forrásanyagot tesz könnyen hozzáférhetővé a történészek és az érdeklődők számára, ezáltal a korabeli magyarországi viszonyok számos rétegének a megismerését is nagymértékben előmozdíthatja - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat UELKH) Titkársága hétfőn az MTI-vel.

Az 1825 decemberéig tartó első időszakból származó 549 levél már olvasható az erre a célra fejlesztett weboldalon. A szövegkritikai szempontból feldolgozott és jegyzetelt levelekkel folyamatosan bővülő adatbázis a szorosan vett Széchenyi-kutatáson túl a történettudomány több ága és szűkebb részterületei számára is fontos információforrást jelent.

Mint írták, Széchenyi István hatalmas irathagyatékának jelentős részét levelezése teszi ki. A gróf által írott mintegy 4800-5000, jelenleg ismert levél nagy része főként az 1830-1840-es években, alkotótevékenysége legaktívabb időszakában, közéleti tevékenységével összefüggésben keletkezett.

A Széchenyi István leveleinek kritikai kiadása című projekt munkálatai 2017 szeptemberében kezdődtek a BTK Történettudományi Intézetében Fónagy Zoltán vezetésével, Czinege Szilvia részvételével. A munka jelenleg két korábbi kutatás iratanyagának felhasználásával zajlik.

A kutatás első szakaszának egyik legfontosabb feladata a fellelhető Széchenyi-levelek adatszinten történő számbavétele volt: kinek, mikor és hol írta, hol található ma a levél, és megjelent-e már? Ehhez a forráskiadványok, valamint a közgyűjtemények katalógusai nyújtottak segítséget. A Széchenyi leveleit listázó katalógus elkészítése után a két korábbi kutatás iratanyagának számbavétele, valamint a katalógussal való összevetése következett. Ezzel párhuzamosan zajlott a kéziratok másolatainak gyűjtése a közgyűjteményekből a későbbi feldolgozáshoz.

A Széchenyi-levelek legnagyobb része ma két budapesti közgyűjteményben, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában található, emellett jelentősebb gyűjteményt őriz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, az esztergomi Duna Múzeum és a soproni Storno-ház.

A Széchenyi-levelezés kiadásának különleges nehézsége a nyelvi tarkaság. A levelek németül, magyarul, franciául és angolul íródtak, olykor akár egy levélen belül is keveredik a nyelvhasználat. A gróf jószágigazgatójának, Liebenberg (Lunkányi) Jánosnak írott leveleiben jellemzően a német és a magyar váltakozik, míg fiatal éveiben a nőknek küldött francia nyelvű levelekbe néhány német mondat is vegyült. A korabeli írásmódot és az adott nyelvet kitűnően ismerő szakembereket is nehezen megoldható feladat elé állítja Széchenyi kézírása, valamint nyelvhasználata, amelyben felfedezhetők a délnémet nyelvjárás sajátosságai, továbbá néhány, az irodalmi német nyelvre kevésbé jellemző köznyelvi szó és kifejezés is.

A levelek átírásánál szöveghűségre törekszenek a kutatók. A Széchenyi által használt egyetlen nyelv esetében sem javítják ki és nem jelölik az előforduló helyesírási és nyelvtani hibákat, csak akkor tesznek szövegkritikai megjegyzést, ha a nyelvhelyességi hiba vagy szokatlan szóalak félreértésre ad okot. A levelekhez szövegkritikai lábjegyzet, valamint magyarázó tartalmi végjegyzet is készül.

Az említett első időszakhoz tartozó, online már olvasható 549 levél közül Széchenyi a legtöbbet szüleinek, majd 1814-től Liebenberg Jánosnak írta, a címzettek között ugyanakkor Wesselényi Miklós, Felsőbüki Nagy Pál, József főherceg vagy Metternich birodalmi kancellár is megtalálható. Az adatbázisban a levelek nagyobb tematikus kategóriákba - többek között a család, barátságok, a gazda - vannak rendezve, amelyekhez külön leírás tartozik. Az olvasóknak emellett lehetőségük nyílik dátum, címzett, nyelv, tartalmi címke, az írás helye vagy egy adott kifejezés szerint keresni a levelek között.

Az online publikálás során a szövegkritikai szempontból feldolgozott és jegyzetelt levelek folyamatosan kerülnek be a nyilvános adattárba, esetenként az eredeti irat digitális fotójával együtt. A közlemény kiemeli: a hatalmas mennyiségű primer forrás a szorosan vett Széchenyi-kutatáson túl a történettudomány több ága - így a politika-, az eszme-, a társadalom- és a gazdaságtörténet -, valamint szűkebb részterületei - város-, technika-, mentalitástörténet - számára is komoly információbázist fog jelenteni.

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

4 ok, amiért érdemes lenne kókuszvízre cserélned az üdítőt.

A kókuszvíz már nagyon régóta népszerű ital, sokan szeretik ugyanis kellemes ízét. A benne rejlő csodaerővel viszont már annál...

Nemazalány megint lenyűgözte a rajongókat a természetes szépségével

Mostanában igen mosolygósnak tűnik Nemazalány, akit nagyon sokan kedvelnek, egyenesen rajonganak érte.

Csodával határos módon megmenekült Steiner Kristóf barátja

Megmenekült Steiner Kristóf palesztin szakács barátja.

Ezt az 5 dolgot valószínűleg te sem takarítod ki havonta, pedig kellene

A takarítás sokunknak nem tartozik a kedvenc otthoni elfoglaltságai közé, de mégiscsak teljesen más érzés, ha a nap végén szép, tiszta,...

Készül a megújult Kresz, bizonyos autókra szigorítást vezethetnek be

Ágh Péter államtitkár rávilágított, hogy a Kresz-t másfél évtizede nem vizsgálták felül, csak toldozgatták. Ráadásul a tervezet...

Fellélegezhetünk: megtalálták az ellenszert az európai fekete özvegy mérgére

Új, hatásosabb ellenszert fejlesztettek ki az európai fekete özvegyek mérgére.

A Másnaposok sztárját nem akármilyen darab vette le a lábáról

Ez a korábban elhanyagolt darab manapság az egyik legfelkapottabb trend a férfi ruhák terén.

Elon Musk ezzel a váratlan lépésével mindenkit megdöbbentett

Elon Musk váratlanul arra kért egy kaliforniai bíróságot, hogy vonja vissza az OpenAI és annak főnöke, Sam Altman ellen indított jogi...

A kamara segítségével adták be a gazdák az egységes kérelmek egy részét

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász tanácsadói idén is tevékenyen közreműködtek az egységes kérelmek beadásában: a...

A Henkel bezárja körösladányi gyárát, ez közel 500 dolgozót érint

A Henkel Magyarország Kft. vegyipari cég bezárja a Békés vármegyei Körösladányban működő gyárát - jelentette be a társaság szerdán...

Sport

Kiderült, mennyit kapnak a magyar focisták az Eb-szereplésért

Gulácsi Péter már el is döntötte, mire költi az összeget.

Max Verstappen megcsalásáról adott ki közleményt a barátnője

Kelly Piquet szavaira a holland pilóta is reagált.

Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében […] A Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válog

Mohamed Aida: Bárki „leöregezhet”, de így is megelőztem sok fiatalt

Rabb Krisztián még nem is élt akkor, amikor Mohamed Aida megszerezte első Európa-bajnoki érmét. Most mindketten a jövő heti bázeli kontinensbajnokságra készülnek. A 22 éves kardvívó első, a 48 éves tőröző pedi

Rózsaszín mezben játszanak a németek a magyar válogatott ellen

A házigazda német válogatott kétszer a hazai, a magyarok ellen pedig az idegenbeli mezében lép pályára a labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében - írja az MTI.

Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsapat

A szlovák másodosztályt megnyerő KFC Komárno a Facebook-oldalán közölte, hogy szerződésének lejártával több játékos is távozik a klubtól. A keret […] A Elköszönt a magyar játékosaitól a szlovák bajnokcsap

Szörnyű tragédia: hűtőszekrénynek ütközött és meghalt egy autóversenyző

Hiába érkezett azonnal a segítség, nem tudták megmenteni az életét.

Sikeres kezdés: magyar érem az úszó-Eb nyitónapján

A nyíltvízi úszók első versenytávja máris magyar dobogós helyezést hozott Belgrádban.

Lionel Messi bejelentette, hogy hol fejezi be a pályafutását

Erről a Copa America előtt beszélt egy interjúban

Szokatlan mezben lép pályára Németország a magyar válogatott ellen

A mieink ellen a vitákat kiváltó mezben játszanak majd a házigazda németek. További részleteket a társoldalunk, az NB1.hu által közölt cikkre kattintva olvashat, melyet az alábbi linkre kattintva ér el.

Távozik Felcsútról a négyszeres Magyar Kupa-győztes védő

Ahogy korábban az NB1.hu megírta, Batik Bence távozik a Puskás Akadémia csapatától. A Ferencvárossal (3) és a Honvéddal (1) kupagyőzelmet […] A Távozik Felcsútról a négyszeres Magyar Kupa-győztes védő bejegyzé

0

Bulvár

4 dolog, amit anyai ágon örökölsz, és 3 dolog, amit az apukádtól kaptál

Érdekes lehet tudni, hogy bizonyos vonásokat és tulajdonságokat nagyobb eséllyel örökölsz az egyik ágról, mint a másikról.

Vége a Fidesz vidéki egyeduralmának: nagyvárosok sora jelzi, hogy tényleg földindulás történt

Három megyeszékhelyen legyőzte, sok más helyen megközelítette a kormánypártot a Tisza. Sorrendbe állítottuk a legnagyobb vidéki csatákat.

Ezt idd citromos és almaecetes víz helyett: csak úgy falja a zsírpárnákat

Minden álmod, hogy leadj pár kilót? Nos, bár a bikiniszezon már beköszöntött, de még most sem késő, hogy elérd az álomalakot.

Ő jelenleg a világ legszebb nője: a 34 éves színésznő párját ritkítja

Még Jennifer Lopez is odavan az Oscar-díjas színésznőért, akit az énekesnő szó szerint istenít és dögösnek tart.

Félreverték a vészharangot Párizsban, baj van

Nincs elég biztonsági őr az olimpiára.

Gyurcsány Ferencről leszedték a keresztvizet, Magyar Pétert nagy veszélyre figyelmeztették

Az üzleti márkák világában nagyon hasonló dolgok történnek, mint a politikában.

Élete legreménytelenebb helyzetébe került Dobrev Klára? – politológusok a baloldal bizonytalannak tűnő jövőjér...

Új megoldásokat, új eszközöket és új utakat kell keresniük a baloldali pártoknak - írta Dobrev Klára a Facebook oldalán. Gyakorlatilag csak a DK-nak sikerült talpon maradnia a hétvégi választások után a baloldalo

Harvardi tudósok: Lehet, hogy rejtőzik egy fejlett technológiájú, ismeretlen civilizáció itt, a Földön

Elég rangos intézmények kutatói írják, hogy nem szabad kizárni ezt a lehetőséget sem – az ebből az állításból kinövő, esetleges következmények pedig még ennél is vadabbak.

Brad Pitt a Keleti pályaudvar mellett éjszakázott, miután szakított vele barátnője

Van Oscar-díja, nem is egy, számos emlékezetes filmszerepe, és persze tőle volt hangos a bulvársajtó, miután összetörte Jennifer Aniston szívét, és véget ért viharos házassága Angelina Jolie színésznővel. Viszo

Elhajtottam a házunk előtt és felnéztem az erkélyünkre, mentőt kellett hozzám hívni

Ismerős arcot pillantottam meg, miközben a férjem szorosan mögötte állt, nem sejtették hogy látom őket.

blogmorzsák

Szilágyi Arabella titkokkal teli élete

Hogyan lett az Operaház egykori sztárja, a századfordulós Budapest egyik legmodernebb asszonya Fedák Sári rokona?

Megpuhult a narancs

A Fidesz győzött, a Tisza Párt nyert, a magyar választók pedig fényes sikert arattak.

0