Ezt olvasta már?


Szerdán van a színházi világnap

Szerdán ünneplik a színházi világnapot, amelyre számos teátrum készül programokkal. A színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Jon Fosse norvég író, drámaíró fogalmazott meg.

 

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A 62. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Idén Jon Fosse norvég író, drámaírót kérték fel, aki üzenetében többek között azt írja: a a jó művészet a maga csodálatos eszközeivel képes vegyíteni az egyedit az egyetemessel. Engedi, hogy megértsük, mi az, ami különbözik tőlünk - mondhatni idegen - azzal, hogy univerzálisnak mutatja - fogalmaz.

Nem ismerek jobb módszert az ellentétek egymáshoz való közelítésére - írja, kiemelve, hogy ez a szemlélet teljességgel szembenáll a világban túlságosan is elterjedt erőszakos konfliktusok gyakorlatával.

Kiemeli: a háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok - ez ilyen egyszerű. "A művészet béke" - írja Jon Fosse üzenetében, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez.

A világnap alkalmából számos színház készül programokkal, és több díjat is odaítélnek.

A Bajor Gizi Színészmúzeumban a világnapon beszélgetést tartanak Kubik Anna színművésszel, majd a Déryné hol van? című Maár Gyula-filmet vetítik le.

A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által 1998-ban alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért. Az idén Bányai Tamás világítástervező, egyetemi oktató, Gyarmati Kata drámaíró, dramaturg, határokon átívelő színházi koprodukciók létrehozója és Szabó Réka táncos, koreográfus, a Tünet Együttes alapítója nyerte el a díjat.

A Gobbi Hilda életműdíjat Zsurzs Kati vehette át. Az elismerést a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította 2001-ben, a több évtizedes színpadi múlttal rendelkező színészek erkölcsi megbecsülése és társadalmi rangjának emelése céljából.

A Soós Imre pályakezdő díj annak a fiatal színművésznek adható, aki legfeljebb 5 éve kapott diplomát, illetve Színész I. minősítést, kiemelkedő művészi tevékenységet végez és még nem kapott állami művészeti díjat. A Soós Imre pályakezdő díjat Horváth Csengének, a József Attila Színház tagjának és Csákvári Krisztiánnak, a Szolnoki Szigligeti Színház tagjának ítélték oda.

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Teljes körű suvickolás a közmédiában, külön vizsgálják a politikaközeli szerződéseket, feljelentések is jöhetnek

Hárommilliárdnyi idei szerződést már felmondtak. A nyár végén újraindulhat a teljes hírszolgáltatás.

Beszédes ajándékkal várta haza a vb-döntő botrányhősét a családja

A világbajnok focista egy hatalmas festményt kapott, amely a torna egyik legfontosabb védekező mozdulatát örökíti meg. Az ajándékról a...

Závecz: Tisza 74, Fidesz 19 – Orbánék egymillió szavazót veszítettek a választások óta

A Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19 százalékon áll a biztos pártválasztóknál. Hann Endre, a Medián igazgatója szerint...

Rendkívüli bejelentés érkezett: hatalmas roham indulhat a milliárdos üzletért, rezsinagyhatalom lehet Magyarország

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szélerőművi kapacitások kiosztására...

Szétesett az óbudai Fidesz-frakció

Megszűnik a Fidesz önálló képviselőcsoportja Óbudán, miután két politikus kilépése miatt a frakció létszáma a minimálisan előírt...

A Nemzeti Múzeumba került a Terminátor, meg sok más kincs is

Amerika ünnepel, idén 250 éves az Egyesült Államok, és ehhez csatlakozik most a maga módján a Magyar Nemzeti Múzeum olyan kivándorolt...

Rövidebb tanévek jöhetnek a hőség miatt Magyarországon - erről tárgyal a minisztérium

A hőség miatt a jövőben akár rövidebb tanévek is jöhetnek Magyarországon – ez is felmerült az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium...

Bezuhant a magyarországi kriptózók száma

A piac alapjaiban rendeződött át, a kisebb befektetők helyét egy szűkebb, tapasztaltabb és tőkeerősebb réteg vette át.

Szijjártó Péter meghallgatását kezdeményezik a Nemzetbiztonsági Bizottság tiszás tagjai

Indoklásuk szerint a volt külügyminiszter hozzáfért Magyarország legérzékenyebb külpolitikai, gazdaságdiplomáciai és nemzetbiztonsági...

A Mol nem működteti tovább a kekváját, amellyel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt

Itt a vége a MOL – Új Európa Alapítványnak, a neki juttatott részvények visszaszállnak a Molra.

A Vidéki prókátor szerint ezért bukott meg az orbánizmus a magyar foci elmúlt 16 évében

„Egy anonimizált határozatból kiderül, hogy a sportigazgató alapbére nettó 8 ezer euró volt, melyet ösztönzői javadalmazás és...

0

Sport

Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?

Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.

José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből

Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.

Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után

Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.

Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez

Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.

Nico Williams a világ egyik legjobb csapatába igazol

A Bilbao világbajnoka egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Premier League-be folytassa a pályafutását.

Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt

Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.

90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC

Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.

Hatot vágott idegenben, gyakorlatilag továbbjutott a magyar bajnok ETO FC Győr

A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből.

0
0

Bulvár

Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség

Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.

Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő

A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?  

Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt

Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.

Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek

Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége

A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.

EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben

A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis

Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot

Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.

Pánik Orbán Viktor nemzetközi hálózatában: sorra távoznak a külföldi sztárok

A Fidesz választási veresége után bizonytalanná vált az Orbán-kormány idején kiépített nemzetközi konzervatív intézményi hálózat jövője. A Le Monde szerint több, korábban bőkezűen támogatott kutató má ...

Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után

Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a

Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül

Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is. Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László é

Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében

Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.

Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”

A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.

0