Ezt olvasta már?


Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten

Változón felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, olykor élénk széllel és néhol esővel március első hetében. Szerdától csökken a nappali felmelegedés mértéke és már csak 8-15 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok, miközben visszatérnek a gyenge hajnali fagyok is - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a pára- és ködfoltok feloszlása után a délnyugat felől növekvő fátyolfelhőzet és a kevés gomolyfelhő mellett sok napsütés várható A legtöbb helyen nem valószínű csapadék, de nem kizárt egy-egy zápor kialakulása. A déli, délkeleti szelet csak néhol kísérik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Kedden a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre lehet számítani, általában többórás napsütéssel. Néhol előfordulhat eső, zápor. Az északi, északnyugati szél főként a Nyugat-Dunántúlon sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet 1-7, a csúcsérték 13-19 fok között várható.

Szerdán a ködfoltok megszűnnek és változóan felhős idő várható, jellemzően többórás napsütéssel. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. Hajnalban 1-6, kora délután 11-17 fok valószínű.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre lehet számítani több-kevesebb napsütéssel. Néhány helyen előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali mínusz 2-plusz 6 fokról 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken a ködfoltok megszűnése után jobbára gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban általában mínusz 2-plusz 5, északkeleten mínusz 5-mínusz 3 fok is lehet. Kora délután 8-15 fok várható.

Szombaton nagyrészt gyengén, illetve közepesen felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödhet a déli, délkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 1-plusz 5 fok várható, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 9-16 fokra kell számítani.

Vasárnap nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás, és egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. Hajnalban általában 1-6 fok valószínű, de északkeleten hidegebb is lehet. Kora délután 10-18 fok várható.

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Itt az időpont. Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg...

Négy új helyettes államtitkárt nevezett ki Magyar Péter: három minisztériumban indulnak azonnali változások

A kormányzati gépezet újabb személyi igazításokon megy keresztül. A Magyar Közlönyben megjelent legfrissebb határozat szerint...

Itt a friss tanulmány eredménye: ez a világ legerősebb zsírégetője - minden konyhában ott található

A túlsúly és az elhízás nem pusztán esztétikai vagy testsúlybeli kérdés, hanem az egész szervezetre hatással lehet. A tartósan...

Túl sok lett a bazsalikom? Ne hagyd, hogy az első hideg éjszaka vigye el

Túl sok lett a bazsalikom, és nem akarod, hogy az első hideg éjszaka tönkretegye? Mutatunk gyors, egyszerű ötleteket a betakarításra,...

Vírusként terjed az interneten: most mindenki erről az öregedésgátló diétáról beszél

Egyesek jóval fiatalabbnak tűnnek a valódi életkoruknál, másokon viszont hamarabb láthatóvá válnak az idő múlásának jelei. Ebben...

Rá sem fogsz ismerni a hajadra: ez a nőies frizura lesz az ősz nagy slágere

Ősszel sem kell megválni a hosszú hajtól, ha egy kis változásra vágyunk. 2026 egyik legnőiesebb frizuratrendje, a love layers lágy...

5 árulkodó jel már az első randin, hogy a másik még mindig nincs túl az exén

Jól sikerül az első randi, megvan a közös hang, mégis van valami furcsa érzésed? Könnyen lehet, hogy nem veled van a probléma. Egy...

Ha most elveted ezt a zöldet, akár télen is szedhetsz belőle

Elképesztő, de igaz: a madársaláta és más hidegtűrő levélzöldségek őszi vetésével akár a hó alól is friss, zamatos levelekkel...

Őszi retekből ropogós termést szeretnél? Ne ugyanúgy neveld, mint tavasszal

Őszi retekből is ropogós, zamatos termést szeretnél? A kulcs: ne kezeld ugyanúgy, mint tavasszal! Ismerd meg a rövidebb nappalok, hűvösebb...

Bognár: "Még nem ég a ház"; Remmel: "Sprintekben vezetjük a bajnokságot" - edzői értékelések

Az NB I 7. fordulójának szombati játéknapján két mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Kiterítette a lapokat a neves jósnő: ezen a hétvégén 3 csillagjegyre rátalál a szerelem

Különleges energiákat mutatnak a tarot-lapok szeptember első hétvégéjére. Három csillagjegy számára most váratlanul felgyorsulhatnak az...

0

Sport

Hiába a Liverpool győzelme, haragszanak Kerkezre Angliában

A magyar válogatott mindkét sztárja végig a pályán volt az első győzelem alkalmával.

Brutális futómennyiség, Szoboszlai Dominik visszatért a helyére, csapata rögtön nyert

A válogatott csapatkapitánya felülkerekedett önmagán, Kerkez Milosnak pedig végig a fülébe kellett duruzsolni.

Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este

Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.

A magyarok hóhérja kivégezte a Real Madridot is

Rejtélyes madridi lesgól, 94. percben kihagyott büntető, megvan José Mourinho első veresége.

Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba

"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”

Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”

Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.

Évek óta nem látott pofonba szaladt bele a világ legerősebb futballcsapata

Két döntetlen után jött a jéghideg zuhany, otthonában kalapálták el az utóbbi két év BL-győztesét.

Ugyanazt a Liverpool klasszist akarja a Real Madrid és az FC Barcelona

Lehetetlen küldetésre vállalkozott a két spanyol óriás?

0
0

Bulvár

„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott

Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.

„Jó drága múzeum lesz” – Nem Orbán Viktor a főnök Hatvanpusztán

A hatvanpusztai mintagazdaság és uradalom megálmodója rendkívüli titkokat árult el az Orbán család menedékéről.

Hiába a paksi fenékküszöb, egy különös élőlény telepedett meg a Dunában, közel az Atomerőműhöz

Rengetek kritika éri Magyar Péter szakértőinek és szakembereinek mesterművét, de a szávai állasküszt nem lehet megállítani.

Már nem az áramtermelésért küzdenek, hanem azért, hogy a leállított blokkok ne hevüljenek túl Csernavodánál

A Duna rendkívüli apadása új szintre emelte a helyzetet a csernavodai atomerőműnél: most már nem az a kérdés, mikor termelhet újra áramot a létesítmény, hanem az, hogyan biztosítsák a leállított reaktorok hűté

Az RTL imádott műsorvezetője 52 évesen Svájcban él: „Itt sincs kolbászból a kerítés”

Valkó Eszter és családja Svájcban kezdett új életet, az egykori műsorvezető ottani életükről mesélt.

Bunkóságból ezt hagyták borravalónak a vendégek az étteremben, a pincér kiosztotta őket

Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.

Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya

Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.

Bejelentette a nagy változást a MOHU, a teljes lakosságot érinti

A MOHU bejelentése minden ügyfélre vonatkozik, 1000 forint kedvezményt is biztosítanak.

A profi séfek így fűszerezik a rántott húst: ezt a technikát érdemes megtanulni

A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.

Donald Trump: Spanyolországnak vége lesz

Az amerikai elnök bírálta Pedro Sánchez kormányát.

„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat

Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...

0